Az embernek olyan érzése volt, mintha előrehozták volna októberre a magyar kultúra napját. A Nemzeti Színház társulata a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésében két kárpátaljai helyszínen – Ungváron és Munkácson, illetve a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház szervezésében Beregszászban – is bemutatta a Tamási Áron Vitéz lélek című drámájából Vidnyánszky Attila által rendezett előadást, melynek a közelmúltban, szeptember végén tapsolhatott először a budapesti közönség.
A Nemzeti Színház társulata korábban még soha nem lépett színpadra Kárpátalján, érthető tehát, hogy az érdeklődés vendégjátékuk iránt felfokozott volt, minden belépő és jegy jóval az előadások napja előtt elkelt. A produkciót befogadó színházak előterében pannók fogadták a kissé talán megilletődött nézőket, melyek az előadás díszleteit és jelmezeit, illetve azok születését voltak hivatottak bemutatni, s ez bizonyos fokig önmagában is megdöbbentő volt, hiszen a kárpátaljai magyar színháznak évekig rendszerint egyikre sem futotta. (A kicsiny beregszászi színházba a budapesti díszletnek csupán egy töredéke fért be, de csak az tudhatja, milyen hálásak voltunk ezért a kevésért is, aki rendszeres látogatója az itteni teátrumnak.)
Az 1940-ben született Vitéz lélek műfaját tekintve "komoly játék", illetve "példázat három felvonásban", s bár humor is akad benne bőven, elsősorban mégiscsak az a rendeltetése, hogy elgondolkodtassa a nézőt, hiszen a főhős, az első világháborúból hazatérő Balla Péter és szamarának története a kritikák megfogalmazása szerint a visszatérés és az újrakezdés drámája. "Annak az elbeszélése ez, hogy – Pilinszky szavaival élve – miként fogadja vissza "az ősi rend" a háború után hazatérőt. A maga korában Tamási ezzel a "programmal", mely kardcsörtetés helyett arra buzdít, hogy "műveljük meg kertjeinket", korántsem aratott osztatlan sikert. Alapállása akkor naivnak tűnt a kortársak szemében, de a történelem nagyon hamar bebizonyította, hogy a XX. század igazi katasztrófája a "kis világok" pusztulása, a hagyományos közösségek felszámolása lett – elég, ha csak a Ceausescu-féle falurombolásra gondolunk" – írja a darabról a Nemzeti Színház honlapjának ismertetője.
Az előadásnak ezenkívül a mának szóló üzenete is van, hiszen Vidnyánszky Attila, a Nemzeti főigazgatója, akinek a Vitéz lélek tulajdonképpen a bemutatkozó rendezése, nem véletlenül választotta éppen ezt a darabot. "A Vitéz lélek életigenlő módon akar tudósítani arról, hogy egy talpraállási folyamatban vagyunk (vélhetően ezt a magyar nemzetre és a Nemzeti Színházra egyaránt érthetjük – a szerk.), s hogy van tartalma és pátosza az önmagunkba vetett hitnek, hiszen ha belegondolunk, minden lepusztultságunkkal, a gátló tényezőkkel együtt mi, magyarok hihetetlenül életerős, talpra állni képes nemzet vagyunk" – mondta a direktor-rendező a budapesti premier kapcsán.
Az "élvezetek" többrétűek voltak ezen a három estén az ungvári Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színházban, a munkácsi Kárpátaljai Megyei Orosz Drámai Színházban, illetve a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban, hiszen amellett, hogy végre arra használhatta az ember az agysejtjeit, amire valók, azaz gondolkodásra, illetve a szép befogadására, ihatta magába a világot jelentő deszkákon avatott ajkakról felhangzó igényes magyar beszédet, amely egyébként, szürke hétköznapjainkban oly ritkán üti meg a fülünket.
Nem utolsósorban annak is örülhetett a kárpátaljai néző, hogy a színpadon ismerős arcokat fedezhetett fel. "Látod, ő ott Baradlay Richárd A kőszívű ember fiaiból" – súgja mellettem egy anyuka a lányának, s hirtelen nehéz eldönteni, hogy melyiküknek nagyobb élmény a színpadon látni a klasszikus játékfilmben a közismert Jókai-hőst alakító legendás művészt, hiszen mindkettejük számára új ez az élmény. Hiába, Mécs Károly – vagy éppen Reviczky Gábor, Nagy Anna – nem mindennapos vendégek ezen a tájon, pedig amit alkottak, kultúránk részévé vált.
Számos beregszászi színészt is viszontláthatott az előadásban a helyi publikum. A főszereplő Trill Zsolt mellett a beregszászi sikerkovácsok közül került ki a Kristófot alakító Tóth László, vagy a Csorba szerepében színpadra lépő Varga József is. Még az előadás zenéjének is van kárpátaljai vonatkozása, amennyiben a hangfelvétel elkészítésében többek között ismert prímásunk, Pál István is közreműködött.
A széptől megszédült és "elszemtelenedett" kárpátaljai színházi közönség most azt reméli, hogy a nemzeti integráció eztán abban is megnyilvánul, hogy a Nemzet Színháza a mai naptól valóban az egész nemzeté lesz, s a mostani első alkalmat újabb lélekemelő, hiterősítő előadások követik majd.
(A tervek szerint a Nemzeti Színház társulata nemzeti ünnepünk, október 23. estéjén, lapzártánk után is előadja Beregszászban a Vitéz lelket.)