1996


Március

A KMKSZ és a KMPSZ közös aláírási akciót szervez a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola működési engedélye kiadásának meggyorsítása céljából. Az akció eredményeként több mint 20 ezer aláírás gyűlik össze.

A honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából emlékmű felállítását határozza el a Vereckei-hágón a Magyarok Világszövetsége és a KMKSZ. Az emlékmű elkészítésére kiírt pályázaton Matl Péter munkácsi szobrász alkotását ítéli a legjobbnak a szakmai zsűri. Az eredményhirdetést követően a KMKSZ és az MVSZ megállapodást ír alá a kivitelezési munkálatok elvégzéséről. Az avatóünnepséget 1996. augusztus 15-re tűzik ki.

Március 14.

A KMKSZ Elnöksége nyilatkozatot tesz közzé, amelyben leszögezi, hogy az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség tagszervezetei egy részének Lembergben megtartott összejövetelét az UMDSZ alapszabályának durva megsértésével hívták össze, így azt nem tartja legitimnek, az ott elfogadott határozatokat érvénytelennek tekinti. A helyzet tisztázódásáig a KMKSZ felfüggeszti UMDSZ-beli tagságát.

Március 30.

Nagyszőlősön tartja soros, VII. tisztújító közgyűlését a KMKSZ. A Szövetség elnökévé a küldöttek Kovács Miklóst, tiszteletbeli elnökévé Fodó Sándort választják.

Április 11.

A KMKSZ Kovács Miklós vezette küldöttsége Budapesten megbeszéléseket folytat Tabajdi Csabával, a miniszterelnöki hivatal politikai államtitkárával és Lábody Lászlóval, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnökével.

Május 16.

Perényi-emléknapokat rendez a KMKSZ nagyszőlősi alapszervezete. Az eseményen jelen vannak a vidékünk történelmében jelentős szerepet játszó Perényiek kései leszármazottai is.

Május 16–18.

Évi rendes közgyűlésén az Európai Népcsoportok Szövetségi Uniója (FUEV) teljesjogú tagjává választja a KMKSZ-t.

Május

Egyre halogatják a millecentenárium alkalmából a Vereckei-hágón felállítani tervezett emlékmű építési engedélyének kiadását a megyei hatóságok. A KMKSZ Elnöksége tiltakozásának ad hangot az illetékesek eljárása miatt.

Június 5-6.

A KMKSZ küldöttsége részt vesz Budapesten a mártírhalált halt Nagy Imre magyar miniszterelnök emlékére rendezett ünnepségsorozaton.

Június 11–13.

A millecentenárium alkalmából neves magyarországi és kárpátaljai előadók részvételével Verecke híres útján címmel tudományos konferenciát rendez Ungváron a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség.

Június 13–18.

A KMKSZ mintegy 150 tagú küldöttsége részt vesz a Magyarok IV. Világtalálkozóján Budapesten.

Június 23.

Leonyid Kucsma ukrán elnökhöz címzett nyílt levelében tiltakozik a KMKSZ Választmánya a vereckei millecentenáriumi emlékmű kivitelezési munkálatainak leállítása miatt.

Július 1-6.

Negyedik alkalommal rendezik meg Kárpátalján a KMKSZ és a Fidesz közös nyári táborát. A helyszín ezúttal Csontos.

Július 2.

A KMKSZ küldöttségét Budapesten fogadja Magyar Bálint magyar művelődési és közoktatási miniszter.

Július 4.

Magyarország és a határon túli magyarság címmel rendeznek nemzetközi tanácskozást Budapesten. A fórum munkájában a KMKSZ képviselői is részt vesznek.

Július 5.

Budapesten sor kerül a magyar kormány és a határon túli magyar érdekvédelmi szervezetek vezetőinek a köztudatba magyar–magyar csúcsként bekerült első találkozójára. A találkozón részt vesz Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke.

Július 14.

Az újlaki Tisza-hídnál álló turulmadaras emlékműnél a KMKSZ megrendezi a hagyományos Turul-ünnepséget.

Július 20.

A KMKSZ küldöttsége és Dobos László, a Magyarok Világszövetségének alelnöke a Vereckei-hágón ünnepélyes keretek között fogadja a millecentenáriumi év tiszteletére az őshazából útnak indult Magna Hungária lovas-expedícó tagjait.

Augusztus 9.,12.

Sajtótájékoztatót tart Ungváron és Budapesten a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a vereckei honfoglalási emlékmű felépítése és a hágón tervezett ünnepi megemlékezés betiltásának kapcsán.

Augusztus 12.

Derceni amatőr festőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás Munkácson, a KMKSZ helyi középszintű szervezetének székházában.

Augusztus 16.

Budapesten megkezdi munkáját a Finnugor Népek II. Világkongresszusa. A nagyszabású rendezvényen a KMKSZ is képviselteti magát.

Szeptember 25.

Beregszászban sor kerül a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola ünnepélyes tanévnyitójára, mely egyúttal az intézmény avatóünnepsége is, mivel a nyár folyamán az Ukrán Oktatási Minisztérium kiadja a főiskola számára a hivatalos működési engedélyt. Az ünnepségen részt vesz Magyar Bálint, a Magyar Köztársaság művelődési és közoktatási minisztere és Vitalij Babak, az ukrán oktatási miniszter helyettese.

Október 23.

Széles körben méltatja az 1956-os magyar forradalom 40. évfordulóját Kárpátalja magyarsága. Munkácson, középszintű szervezetének székházában fogadással egybekötött megemlékezést rendez ez alkalomból a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség. Az eseményen megjelennek az 56-os kárpátaljai események résztvevői, és vendége a rendezvénynek Székelyhidi Ágoston, a Magyarok Világszövetsége 56-os Bizottságának alelnöke.

Október 25-27.

Budapesten megtartja tisztújító közgyűlését a Magyarok Világszövetsége, amelyen a KMKSZ küldöttsége is részt vesz. A fórumon dr. Soós Kálmánt, a KMKSZ ungvári járási középszintű szervezetének elnökét, az MVSZ Ukrajnai Országos Tanácsának elnökét az MVSZ elnökségének tagjává választják, míg Fodó Sándor, a KMKSZ tiszteletbeli elnöke, Milován Sándor, a KMKSZ alelnöke és Vári Fábián László, a KMKSZ beregszászi járási középszintű szervezetének elnöke az MVSZ választmányának lesz a tagja.

November 3.

A helyi KMKSZ-aktivisták kezdeményezésére, a Magyarok Világszövetsége és az Illyés Gyula Közalapítvány támogatásával történelmi emlékparkot avatnak a beregszászi járási Tiszacsoma határában, a jelentős és részben fel is tárt honfoglaláskori magyar település és temető területén. A KMKSZ Választmánya az ünnepséget követő ülésén Leonyid Kucsma ukrán államelnöknek címzett nyílt levelet fogalmaz meg a vereckei emlékmű építésének betiltása kapcsán, valamint elfogadja a Szövetség autonómia-koncepcióját.

November 9–10.

Beregvárott kerül sor a KMKSZ alapszervezeti elnökeinek hagyományos őszi konferenciájára. A rendezvény zárónapján tartja ülését a Szövetség kibővített Választmánya, amely felhívja az illetékeseket, hogy Ukrajna Alkotmányában és egyéb törvényeiben rögzített jogaik alapján tegyék lehetővé a vereckei emlékmű felépítését, a millecentenárium méltó megünneplését. A testület követeli továbbá, hogy Ukrajna parlamentje semmisítse meg a Kárpát-Ukrajnai Néptanács 1944-es határozatának azon részét, amelyben a magyar és a német népet az ukránok örök ellenségeinek nyilvánította.

November 20.

Munkácson, a KMKSZ középszintű szervezetének székházában Kalotaszegi népviseletek címmel kiállítás nyílik Vas Géza kolozsvári fotográfus munkáiból.

November 27.

A viski Kölcsey Ferenc Középiskola udvarán a magyar honfoglalás 1100. évfordulójára emlékezik a nagyközség közönsége a KMKSZ helyi alapszervezete által szervezett kopjafaavató ünnepségen.

December

Beregsomban bensőséges karácsonyi ünnepségre kerül sor az iskola, az óvoda és a KMKSZ helyi alapszervezete rendezésében.

December 7.

Bátyuban a KMKSZ és a Bátyui Vasutas Művelődési Ház szervezésében megrendezik a Kárpátaljai Magyar Betlehemesek III. Találkozóját.