Január 1.: A KMKSZ szervezésében Petőfi Sándorra emlékeztek Badalóban.
Január 21.: A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház William Shakespeare "Hamlet" c. drámája alapján készült Halál-álom című előadásának kárpátaljai bemutatójával méltatta a magyar kultúra napját Ungváron, a Megyei Zenei-Drámai Színházban.
Január 22.: Ungváron tartotta a KMKSZ elnökségi ülését. Az Elnökség levélben fordult az illetékes szervekhez a szükséges engedélyek megszerzéséhez a vereckei honfoglalási emlékmű befejezésével kapcsolatban.
Január 25.: A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki Milován Sándort.
* * *
Február 9.: Gémesi Ferenc, a magyar Miniszterelnöki Hivatal külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára kárpátaljai látogatása során megbeszéléseket folytatott a KMKSZ vezetőivel.
Február 12.: A KMKSZ elnökségi ülésén a következő döntések születtek:
1. A KMKSZ Elnöksége Kovács Vilmos születésének 80., halálának 30. évfordulója alkalmából ünnepségsorozatot szervez az író emlékének tiszteletére.
2. Az Elnökség levélben fordul a Magyar Köztársaság illetékes hivatalához azért, hogy tegyék a vízumkiadás gyakorlatát maximálisan egyszerűvé és méltányossá a kárpátaljai magyarok számára.
Február 2021.: A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának albizottsági ülésein a KMKSZ-t Kovács Miklós elnök és dr. Brenzovics László alelnök képviselte. Az ülések fő témája a Magyar Kormány 2007. évi tavaszi törvényalkotási programja volt.
Február 27.: Budapesten, a Regionális Egyeztető Fórum ülésén Kovács Miklós képviselte a Szövetséget.
* * *
Március 5.: Ungváron tartotta a KMKSZ Elnöksége soros ülését.
Március 11.: A Magyar Demokrata Fórum XXI. országos gyűlésén Milován Sándor alelnök képviselte a Szövetséget.
Március 15.: Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 159. évfordulója alkalmából Munkácson, a Podheringi emlékműnél került sor a KMKSZ központi rendezvényére.
Március 17.: Beregszászban ülésezett a KMKSZ Választmánya.
Március 31.: A Beregszászi Művelődési Házban került sor a KMKSZ XVIII. Közgyűlésére, melyen a következő nyilatkozatot fogadták el: A KMKSZ sajnálatosnak tartja, hogy a magyar nyelvű oktatás területén mind több megoldatlan problémával kell szembenézni. Egyre nő a magyar nyelvű tankönyvek hiánya, teljesen megszüntették a magyar nyelvű oktatási segédanyagok kibocsátását. A Szövetség szorgalmazta, hogy az oktatási minisztérium mihamarabb tegyen lépéseket a helyzet orvoslására. Továbbra sem rendeződött a magyar iskolák végzősei magyar nyelven történő tesztelésének és felvételizésének problémája. Ezért a KMKSZ követelte a magyar nyelvű vizsgaközpontok felállítását, és a magyar nyelvű tesztanyagok biztosítását az érettségizők részére. 2008-tól Magyarország csatlakozik a schengeni rendszerhez. A KMKSZ felhívta a magyar kormányzat figyelmét arra, hogy a rendszerhez való csatlakozást követően is biztosítani kell a kárpátaljai magyarok részére az akadálymentes kapcsolattartás lehetőségét.
* * *
Április 23-án Ungváron ülésezett a KMKSZ Elnöksége. 2007. április 17-ére virradóra ismeretlenek megrongáltak három köztéri szobrot és számos emléktáblát Beregszászban. Fekete festékkel fújták le a magyar vonatkozású emlékjeleket, többek között Petőfi Sándor szobrát, Szent István és Illyés Gyula mellszobrát, Kölcsey Ferenc, II. Rákóczi Ferenc, Esze Tamás és más kiemelkedő személyiségek emléktábláját. A KMKSZ Elnöksége úgy véli, hogy a Beregszászban már másodszor ismétlődő eset a kárpátaljai magyarság ellen irányul, s az ilyen cselekedetek a nemzetiségek közötti ellentétek kialakulásához vezethetnek. Ezért az Elnökség felszólította a rendvédelmi szerveket, hogy az ügyben kellő határozottsággal lépjenek fel.
* * *
Május 11.: A "Határon túli magyarság a 21. században" című konferenciasorozat budapesti tanácskozásán a kárpátaljai magyarság képviseletében dr. Soós Kálmán, a KMKSZ elnökségének tagja, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora vett részt.
Május 1920-án tartotta a Fidesz-MPSZ XXII. Tisztújító kongresszusát, melyen a KMKSZ delegációja is jelen volt.
Május 22.: A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma állandó bizottsága soros ülésén részt vett dr. Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke. A bizottsági ülés napirendjén szerepelt Magyarország teljes jogú schengeni csatlakozásának hatása a magyar-magyar kapcsolattartásra, illetve a határon túli magyarság helyzetének aktuális kérdései.
Május 28.: A KMKSZ Guti alapszervezete XVI. alkalommal rendezte meg a Guti Pünkösdi Napokat, melyen részt vett Kovács Miklós elnök.
* * *
Június 25.: Megtartotta soros ülését a KMKSZ Elnöksége.
Június 30.: Beregszászban ülésezett a KMKSZ Választmánya, melyen a Választmány nyilatkozatot fogadott el a schengeni rendszer bevezetése kapcsán:
A KMKSZ tudomásul véve Magyarország a schengeni rendszerhez való csatlakozásának, illetve a vízumrendszer az összeurópai szabályozáshoz történő igazításának szükségességét, felhívta a magyar kormányzat figyelmét a Magyar Alkotmány 6. szakaszának harmadik bekezdésére, melynek értelmében "A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását."
Tekintettel arra, hogy 2007 végétől a vízumrendszerben további szigorítások várhatók, törvényi szinten biztosítani kell a kárpátaljai magyarság akadálytalan kapcsolattartásának reális lehetőségét. Ennek tökéletes megoldása a kettős állampolgárság lenne, azonban ennek hiányában is lehetővé kell tenni a magyarok számára a Magyarországra történő akadálytalan beutazás feltételeit. Ennek érdekében:
- a határon túli magyarok számára garantáltan elérhetővé kell tenni az ingyenes nemzeti vízum megszerzését,
- maximálisan egyszerűsíteni kell a magyar igazolvánnyal rendelkezők számára a nemzeti vízum megszerzésének procedúráját,
- a nemzeti vízum hatályát ki kell terjeszteni a munkavállalás, tanulás, egészségügyi kezelés stb. területére,
- jogszabályilag rögzíteni kell a nemzeti vízum megszerzésének konkrét feltételeit,
- meg kell oldani a vízumdíj operatív visszatérítését a magyar igazolvánnyal rendelkezők részére,
- a kishatárátlépés rendszerét ki kell terjeszteni egész Kárpátaljára, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére,
- biztosítani kell a hosszúlejáratú, ingyenes kishatárátlépők kiadását.
Külön napirendi pontként szerepelt a tanácskozáson a Kárpáti Igaz Szó című napilap helyzete. A Választmány támogatta a
Szövetség Elnökségének indítványát, miszerint a tulajdonrészét átruházza a lap kollektívájának.
Tárgyalta a Választmány a Szövetség alapszabály-módosításának tervezetét, melyet Bakancsos László, a KMKSZ Beregszászi
Középszintű Szervezetének elnöke kezdeményezett.
* * *
Július 48.: "Az Európai Unión kívül és belül" címmel, XV. alkalommal került megrendezésre a Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem Felsőszinevéren. A rendezvényen jelen volt Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának elnöke, Fülöp István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke.
Július 15-én tartotta a KMKSZ hagyományos tiszaújlaki Turul-ünnepségét. A rendezvény főszónoka Dr. Fónagy János, a Fidesz-MPSZ budapesti elnöke, országgyűlési képviselő volt.
Július 23.: Ungváron ülésezett a KMKSZ Elnöksége.
Július 27.: Munkácsy Mihály műveiből nyílt nagyszabású kiállítás a munkácsi várban. A tárlatot Viktor Juscsenko ukrán elnök és Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök nyitotta meg. Az eseményen jelen volt a KMKSZ vezetősége is.
* * *
Augusztus 11.: Soron kívüli választmányi ülést tartott Beregszászban a KMKSZ, melyen a következő döntések születtek: A KMKSZ a szeptember 30-ai ukrajnai előrehozott parlamenti választásokon a Mi Ukrajnánk-népi Önvédelem választási tömörülést támogatja. A Szövetség felhatalmazta a KMKSZ elnökét az Ukrajnai Magyar Egyeztető Tanács létrehozásáról szóló dokumentum aláírására. A Választmány tiltakozott az ukrán oktatási miniszter rendelete ellen, miszerint 2008-tól az érettségi vizsgákat a vizsgaközpontokban ukrán nyelven kell majd letenni, valamint tiltakozását fejezte ki az ellen, hogy felfüggesztették a magyar tankönyvek kiadásának finanszírozását.
Augusztus 20.: A KMKSZ Aknaszlatinán tartotta Szent István-napi központi megemlékezését.
* * *
Szeptember 14.: A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának plenáris ülésén Kovács Miklós elnök képviselte a Szövetséget.
Szeptember 18.: Magyar–ukrán kishatárforgalmi megállapodást írt alá Ungváron Göncz Kinga magyar külügyminiszter és Arszenyij Jacenyuk ukrán külügyminiszter. Az eseményre a KMKSZ vezetősége is meghívást kapott.
Szeptember 19.: Gyurcsány Ferenc a külhoni magyarság képviselői jelenlétében a sajtó nyilvánossága előtt bemutatta a támogatási rendszer új pillérét. A rendezvényen jelen volt Kovács Miklós elnök.
* * *
Október 6.: Báró Perényi Zsigmond nagyszőlősi szobránál emlékezett Kárpátalja magyarsága az aradi vértanúkra a KMKSZ szervezésében. Az esemény ünnepi szónoka Navracsics Tibor, a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője volt, aki beszédében a magyar nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta.
Október 7.: A viski református temetőben ünnepélyes keretek között felavatták Fodó Sándor síremlékét.
Október 22.: Megtartotta soros ülését a KMKSZ Elnöksége.
Október 23.: A KMKSZ az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 51. évfordulóját méltató központi megemlékezésére Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán került sor.
Október 28.: XII. alkalommal került megrendezésre Tiszacsoma határában a KMKSZ által hagyományosan megrendezett honfoglalási emlékünnepség. A megemlékezésen dr. Brenzovics László alelnök mondott beszédet.
Október 28.: XVIII. alkalommal szervezett kórustalálkozót Técsőn a KMKSZ. A rendezvényt Kovács Miklós elnök nyitotta meg.
* * *
November 5.: A Regionális Egyeztető Fórum budapesti ülésén a Szövetség elnöke is részt vett.
November 1011-én Antalócon tartotta a Szövetség az alapszervezeti elnökök konferenciáját és soros választmányi ülését. Az ülésen a következő döntések születtek:
A Választmány levélben fordult az ukrán és a magyar illetékesekhez az ukrán-magyar kishatárforgalomról szóló egyezmény mielőbbi ratifikálását illetően, valamint kérte a magyar hatóságokat, vizsgálják meg annak lehetőségét, kiterjeszthető-e a kishatárforgalmi rendszer a szórványban élő magyarokra is.
A Szövetség nem támogat semmilyen aranybánya, vagy más környezetszennyező tevékenység telepítését a megyében. Levélben hívta fel a kormány figyelmét az aknaszlatinai sóbánya nehéz helyzetére.
A KMKSZ Választmánya az államelnökhöz fordult a magyar nyelven való érettségizés lehetőségének ügyében.
A Bakancsos László által benyújtott alapszabály-módosítási javaslatot az elnökség összetételét illetően a Választmány nem támogatta.
November 1315. között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség közös szervezésében Kovács Vilmos Emléknapokra került sor a főiskolán.
November 17.: A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata Gogol "Háztűznéző" c. komédiáját mutatta be az ungvári Bábszínházban. Az előadásra a KMKSZ szervezésében került sor.
November 18.: Az 1944-ben sztálini lágerekbe hurcolt magyarok tiszteletére Munkácson, a Rákóczi-kastély udvarán tartott megemlékezést a KMKSZ, amelyen részt vett Kovács Miklós elnök. Beregszászban és Szolyván dr. Brenzovics László alelnök tartott beszédet.
November 26.: Ungváron tartotta a KMKSZ soros elnökségi ülését.
* * *
December 2.: Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere kárpátaljai látogatása során tárgyalásokat folytatott a KMKSZ vezetőivel.
December 2.: A KMKSZ közreműködésével, a Szülőföld Alap támogatásával teleházat avattak a Barkaszói Könyvtárban.
December 2.: XIII. alkalommal, a KMKSZ szervezésében, Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Betlehemes Találkozóra került sor.
December 17.: A KMKSZ Elnöksége megtartotta a 2007-es év utolsó ülését.
December 18.: A KMKSZ és a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága szervezésében a Kodály Zoltán jubileumi év keretében került sor a Révész Imre Társaság reprezentatív tárlatára a Kárpátaljai Megyei Néprajzi Múzeum kiállítótermében.
December 22.: Beregszászban került megrendezésre a XIII. Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozó és Dzsesszfesztivál.
* * *