1992


Január 7.

Január hetedikére virradó éjszaka ismeretlen tettesek ledöntik talapzatáról Kossuth Lajos técsői mellszobrát. A KMKSZ Elnöksége az eset kapcsán kiadott állásfoglalásában mélységesen elítéli a vandalizmus eme megnyilvánulását, és felszólítja Kárpátalja lakosságát, ne engedje, hogy provokátorok éket verjenek azok közé, akiknek ősei századokon keresztül együtt éltek.

Január 14.

Leonyid Kravcsuk ukrán elnökhöz címzett táviratában az egyszerűsített határátlépés megszervezését sürgeti a KMKSZ Elnöksége.

Január 18.

Ungváron megtartják az Ukrajnai Magyarok Demokratikus Szövetségének I. közgyűlését. Határozat születik a Szövetség kijevi irodájának megnyitásáról, valamint elfogadják az UMDSZ programját.

Február 16.

A KMKSZ Választmánya huszti ülésén megvitatja a Kárpátaljai Különleges Önkormányzati Terület jogi státusát meghatározó törvénytervezetet és a KMKSZ Programjának tervezetét, állásfoglalást hagy jóvá a magyar helységnevek használatával, valamint a privatizációval és a földhasználattal összefüggő kérdésekkel kapcsolatban.

Február 21.

A KMKSZ meghívására Kárpátaljára érkezik a CSEMADOK küldöttsége. A felek megvitatják a nemzetiségi jogok érvényesítésével kapcsolatos aktuális kérdéseket.

Március 7.

Ungváron megtartja III. közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség. A küldöttek elfogadják a Szövetség új Alapszabályát, minek következtében átalakul a szervezet legfelsőbb vezetésének struktúrája. Milován Sándort a KMKSZ alelnökévé választják.

Április 15.

A KMKSZ ungvári városi középszintű szervezetének elnöksége állásfoglalásában követeli, hogy bocsássák általános vitára a KMKSZ nemrég elfogadott Alapszabályát és Programját, s rövid időn belül hívjanak össze rendkívüli közgyűlést a Szövetségben kialakult helyzet tisztázására. A követelést a beregszászi középszintű szervezet több tisztségviselője is támogatja.

Május 10.

A KMKSZ Választmánya beregszászi ülésén bizottságot hoz létre a földreformmal kapcsolatos állásfoglalás kidolgozására, ugyanakkor azzal a kéréssel fordul a területi tanácshoz, hogy a vitás kérdések megnyugtató rendezéséig állítsa le a föld privatizációját. A Választmány megalapozatlansága miatt elutasítja az ungvári középszintű szervezet követelését, hogy hívják össze a KMKSZ soron kívüli közgyűlését az Alapszabály és a Program megvitatása céljából. Az ülésen Vári Fábián Lászlót a Szövetség megbízott alelnökévé választják a beregszászi járási elnöki megbízotti posztért tisztéről lemondó Tóth Mihály megüresedett helyére.

Május 27-28.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Fodó Sándor elnök vezette küldöttsége kétnapos hivatalos magyarországi látogatása során Budapesten tárgyalásokat folytat Jeszenszky Géza külügyminiszterrel, valamint Csoóri Sándorral, a Magyarok Világszövetsége elnökével.

Június 16.

A földkérdéssel kapcsolatos nyilatkozatot tesz közzé a KMKSZ. A dokumentum ismételten leszögezi, hogy a kárpátaljai sajátosságokat figyelembe vevő privatizációs rendelkezések kidolgozásáig a föld magánkézbe adását fel kell függeszteni.

Megjelenik a Kis Újság, a KMKSZ közlönye. A kéthetente megjelenő kiadvány célja a gyors és megbízható információáramlás biztosítása a Szövetségen belül.

Július 16.

Állásfoglalásban értékeli az Ukrajna nemzeti kisebbségeiről szóló törvényt a KMKSZ Elnöksége. A dokumentum rámutat, hogy noha a törvény kétségtelenül számos pozitív elemet tartalmaz, a nemzetiségi adminisztratív-territoriális egységekről szóló, első olvasatban már elfogadott cikkelyek kihagyása csorbítja az egyes nemzetiségek jogait, így nem szolgálja a demokratikus jogállam kiépítésének eszméjét. A továbbiakban az állásfoglalás leszögezi, hogy a törvény jelen formájában való elfogadása figyelmen kívül hagyja a beregszászi járás lakosságának az 1991. decemberi népszavazáson kinyilvánított óhaját, és ellentmond a Magyarországgal aláírt, a nemzeti kisebbségek jogainak szavatolása terén való együttműködésről szóló nyilatkozatnak. A KMKSZ változatlanul ragaszkodik ahhoz, olvasható a dokumentumban, hogy a törvény tegye lehetővé autonóm területek létrehozását ott, ahol a nemzeti kisebbségek erre jogot formálnak.

Július 27.

Rendkívüli ülésén elfogadott határozatában a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Elnöksége tiltakozásának ad hangot a területi tanács azon határozata kapcsán, hogy a testület nem kívánja sem megvitatni, sem támogatni a beregszászi autonóm körzetről szóló törvénytervezetet. A határozat kimondja, a KMKSZ a Legfelsőbb Tanácshoz fordul a magyar autonóm körzet jogi feltételei megteremtésének s e jogok maradéktalan érvényesítésének ügyében.

Augusztus 19-21.

Budapesten megrendezik a Magyarok III. Világtalálkozóját. A rendezvényen részt vesz a KMKSZ küldöttsége is.

Szeptember 1.

Nyílt levélben fordul Ukrajna elnökéhez a KMKSZ Elnöksége az állampolgárok külföldi utazásának megkönnyítése érdekében. A KMKSZ, fogalmaz a levél, elengedhetetlennek ítéli a kiutazási jog érvényesíthetőségének maradéktalan biztosítását, amelynek feltétele, hogy az állampolgárok rendelkezzenek világútlevéllel.

Szeptember 9.

Ugyancsak nyílt levélben fordul a KMKSZ elnöksége Jeszenszky Géza magyar külügyminiszterhez a Magyarországra utazók kötelező gépjármű-biztosítása díjszabásának mérséklését kérve.

Szeptember 15.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség közzéteszi az új ukrán alkotmány tervezetével kapcsolatos észrevételeit. A dokumentum többek között megállapítja, hogy bár a tervezet komoly előrelépést mutat az ország előző alkotmányához képest, mégis igen sok kívánnivalót hagy maga után. E hiányosságok között említendő, hogy a tervezet egészében véve többpártrendszer-ellenes, önkormányzatellenes, túlteng benne a központi elnöki hatalom, és kisebbségellenes is, amennyiben nem nyújt lehetőséget autonóm nemzetiségi területek létesítésére, figyelmen kívül hagyva ezzel mind a kárpátaljai, mind pedig a beregszászi magyar autonóm körzet létrehozásáról lefolytatott népszavazás eredményét.

Szeptember 26.

A KMKSZ titkársága felhívást tesz közzé a második világháború alatt és után jogtalanságot elszenvedett egykori magyar állampolgárok kárpótlása ügyében. A dokumentum rámutat, hogy a nemrég elfogadott magyar kárpótlási törvény értelmében kárpótlásra jogosultak mindazok, akik magyar állampolgárok voltak a sérelem elszenvedésének idején.

Október 6.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség felhívással fordul Kárpátalja magyar lakosságához a nemzetiség bevallásával kapcsolatban. A dokumentum hangsúlyozza, a kárpátaljai magyarság számaránya nem puszta számadat, hanem olyan tényező, amely meghatározza, milyen kollektív jogokat követelhet a kárpátaljai magyarság, mely helységekben alakulhatnak majd nemzetiségi önkormányzatok, s befolyással van arra is, mely településeken élhetnek a magyar kisebbséghez tartozók azon jogaikkal, amelyeknek érvényesítését a törvény a lakosságon belüli arányukhoz köti. A továbbiakban a közlemény emlékeztet arra, hogy ma már ki-ki félelem nélkül, szabadon megvallhatja nemzetiségét, az illetékes hatóságok pedig kötelesek figyelembe venni ezzel kapcsolatos nyilatkozatukat.

Október 10.

Nagyszőlősön megtartják a KMKSZ alapszervezeti elnökeinek első konferenciáját. A fórumon a KMKSZ alapszervezeti elnökeinek és tanácsi képviselőinek egy csoportja felhívással fordul a KMKSZ tagságához, Beregszász magyar lakosságához az újabb tiszti lakások építésének, az egyetlen magyar többségű kárpátaljai város etnikai összetétele megváltoztásának megakadályozása érdekében. A dokumentum aláírói elmarasztalják az ügyben Tóth Mihály járási elnöki megbízottat, Dalmay Árpádot, a KMKSZ beregszászi járási középszintű szervezetének elnökét és a beregszászi járási tanács KMKSZ-frakciójának mindazon tagjait, akik tevőlegesen vagy passzivitásukkal hozzájárultak ezen, a vidék etnikai felhigítását célzó akció megvalósításához. A fórum résztvevői előtt felszólal a hivatalos látogatáson Kárpátalján tartózkodó Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter.

November 17.

Kétnapos látogatásra Kárpátaljára érkezik a Magyar Szocialista Párt Jánosi György alelnök vezette küldöttsége. A KMKSZ elnökségével folytatott megbeszéléseiken elsősorban a kárpátaljai magyarság helyzetéről, a segítségnyújtás lehetőségeiről esik szó.

December 7.

Antall József magyar miniszterelnök hivatalában fogadja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetőit. A megbeszélésen a felek részletesen áttekintik a kárpátaljai magyarság helyzetével kapcsolatos kérdéseket.

December 20.

A KMKSZ Választmánya tiszaújlaki ülésén ideiglenes jelleggel jóváhagyja a Szövetség Alapszabályában eszközlendő módosításokat, továbbá az Elnökségnek a Kárpátaljai Nemzetiségek Demokratikus Ligája újjászervezésével kapcsolatos koncepcióját.