Január 1731.: Sor került a MÁÉRT szakbizottságainak ülésére, amelyen részt vettek a KMKSZ delegáltjai: az Oktatási és Kulturális Szakbizottság ülésén dr. Orosz Ildikó, a Gazdaságfejlesztési és Önkormányzati Szakbizottság ülésén dr. Brenzovics László, a Külügyi és Jogi Szakbizottság ülésén Kovács Miklós, a Szórvány Szakbizottság Kárpát-medencei Szórvány Albizottsága ülésén ifj. Sari József.
Január 19.: A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma Állandó Bizottságának ülésén Kovács Miklós elnök képviselte a Szövetséget.
Január 22.: Színházi előadással méltatta a magyar kultúra napját a KMKSZ. Ungváron, Örkény István Tóték című drámáját láthatta a közönség a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulatának előadásában.
Január 24-én tartotta a KMKSZ az év első elnökségi ülését.
Január 29.: Az V. Mezőgecsei Nemzetközi Böllérversenyen Kovács Miklós elnök és dr. Brenzovics László alelnök képviselte a Szövetséget. A nagyszabású rendezvénynek számos kárpátaljai, magyarországi, vajdasági résztvevője volt.
* * *
Február 11.: A KMKSZ Salánki Alapszervezete és a Salánki Polgármesteri Hivatal emlékünnepséget szervezett II. Rákóczi Ferenc salánki országgyűlésének 300. évfordulója tiszteletére. Az ünnepségen részt vett a KMKSZ vezetősége is.
Február 12.: Nagydobronyban ülésezett a KMKSZ Választmánya.
Február 26-27.: Nagyváradon, az RMDSZ 10. Kongresszusán részt vett Kovács Miklós elnök.
* * *
Március 1.: A KMAT kihelyezett brüsszeli ülésén Kovács Miklós elnök képviselte a Szövetséget.
Március 7.: Ungváron tanácskozott a KMKSZ Elnöksége.
Március 11.: A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma plenáris ülésén Kovács Miklós elnök és dr. Brenzovics László alelnök vett részt.
Március 15.: Munkácson, a podheringi emlékműnél tartotta központi ünnepi rendezvényét a KMKSZ.
* * *
Április 2.: Técsőn tartotta a KMKSZ XXII., tisztújító közgyűlését. A küldöttek Kovács Miklóst választották a Szervezet elnökévé. A Közgyűlés vendégei között jelen volt többek között Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke.
Április 18.: Ungváron ülésezett a KMKSZ Elnöksége.
* * *
Május 1.: A KMKSZ harmadik alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Vőfélytalálkozót, ezúttal Császlócon. A rendezvényen Kovács Miklós elnök és dr. Brenzovics László alelnök képviselte a Szervezetet.
Május 14.: Nevetlenfaluban tartotta soros ülését a KMKSZ Választmánya. A Választmány nyilatkozatában leszögezte, hogy az ukrán titkosszolgálat, az SZBU minden jogalap nélkül rendelt be, fenyegetett meg és vádolt azzal kárpátaljai magyarokat, hogy magyar állampolgárságot vettek fel, miközben az ukrán törvényekben ilyen bűncselekmény vagy szabálysértés nem szerepel. Az eset egy magyarellenes kampány eddigi legsúlyosabb eleme, az ukrán állam történetének legsúlyosabb provokációja. A KMKSZ választmánya felszólította Ukrajna vezetőit, de mindenekelőtt Viktor Janukovics elnököt, hogy állítsák, illetve állítsa le a totalitárius államokra jellemző titkosszolgálati akciót, és annak kitervelőit, valamint végrehajtóit az ügy súlyának megfelelően vonják felelősségre.
Május 16.: Kovács Miklós elnök, dr. Brenzovics László alelnök Ángyán József parlamenti államtitkár meghívására Budapesten látogatást tett a Vidékfejlesztési Minisztériumban. A tanácskozáson a Kárpátalja területen folytatandó együttműködés lehetőségeiről tárgyaltak.
Május 23.: A KMKSZ elnökségi ülésén döntés született arról, hogy a Szövetség levélben juttatja el a készülő új parlamenti választási törvény tervezetével kapcsolatos észrevételeit Olekszandr Lavrinovics igazságügyi miniszterhez.
* * *
Június 1-2.: A Magyar Parlament felsőházi termében "Az információs Társadalom Parlamentje" c. konferencián a KMKSZ képviselői is részt vettek.
Június 4.: Veszprémben, az első világháborús emlékműnél rendezett nemzeti összetartozás napi megemlékezésen Kovács Miklós elnök mondott ünnepi beszédet.
Június 5-7.: A Magyar Parlament adott otthont az "Európai Civil Találkozónak", melyen a KMKSZ is képviseltette magát.
Június 12.: A KMKSZ szervezésében első alkalommal került megrendezésre Mezőgecsén az Ifjúsági Néptánc és Népművészeti Együttesek Találkozója.
Június 16.: A Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusán a KMKSZ vezetői és a helyi magyar gazdálkodók képviselői találkoztak dr. Szieberth Istvánnal, a magyar Vidékfejlesztési Minisztérium politikai főtanácsadójával.
Június 20.: A KMKSZ Elnöksége megtartotta soros ülését Ungváron.
Június 23.: Kárpátaljai látogatása során Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter a KMKSZ ungvári székházában találkozott Kovács Miklóssal, a Szövetség elnökével.
Június 25.: Nagydobronyban hetedik alkalommal került megrendezésre az Újkrumplifesztivál. A jelenlévőket a KMKSZ nevében Kovács Miklós elnök köszöntötte.
* * *
Július 3.: Budapesten tartotta XXIV. kongresszusát a Fidesz. A tisztújító tanácskozáson ott voltak a határon túli magyar szervezetek képviselői, köztük Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke.
Július 5.: Civil Együttműködési Tanácskozás elnevezéssel megalakult a Kárpát-medencei civil hálót létrehozó fórum Budapesten. Az eseményen jelen volt Kovács Miklós elnök.
Július 5.: Súlyos betegség után elhunyt dr. Soós Kálmán, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke.
Július 8.: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévzáró ünnepségére a beregszászi református templomban került sor, ahol jelen volt a KMKSZ vezetősége is.
Július 11.: A KMKSZ Elnöksége Ungváron tanácskozott.
Július 17.: Huszonegyedik alkalommal rendezte meg a KMKSZ a Turul-ünnepséget Tiszaújlakon.
Július 30.: A KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének új elnöke Balogh Lívia főiskolai tanár.
* * *
Augusztus 1.: Beregszászban tartotta ülését a KMKSZ Elnöksége.
Augusztus 11.: Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke kárpátaljai látogatása során a Rákóczi-főiskolán tárgyalásokat folytatott a KMKSZ tisztségviselőivel, a főiskola és a KMPSZ elnökével, Orosz Ildikóval.
Augusztus 14.: Tizenhatodik alkalommal szervezett Hazahívogató Falunapot Szalókán a KMKSZ helyi alapszervezete és a községi tanács. A rendezvényen Kovács Miklós elnök képviselte a Szövetséget.
Augusztus 20.: Aknaszlatinán került sor a KMKSZ központi Szent István-napi rendezvényére, amelyen részt vett Kovács Miklós elnök is.
* * *
Szeptember 5-én került sor a KMKSZ Elnökségi ülésére Ungváron.
Szeptember 17.: A KMKSZ választmányi ülését Barkaszón tartotta. A Választmány döntése értelmében a KMKSZ levélben fordult az illetékes szervekhez az aknaszlatinai sóbánya és a nagymuzsalyi aranybánya ügyében, valamint a Magyar Külügyminisztériumhoz annak érdekében, hogy vizsgálják meg a Szövetség által jelenleg kiadott vízumtámogatási nyilatkozatok érvényességi idejének a jelenlegi egy esztendőről 2-3 évre történő meghosszabbításának lehetőségét.
Szeptember 28.: Budapesten, a "Kárpát-medencei vidékfejlesztési együttműködések" program konzultációsorozatának 2. fórumán a KMKSZ képviseletében Kovács Miklós elnök vett részt.
* * *
Október 3.: Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke Beregszászban részt vett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 15. tanévnyitó ünnepségén, amelyre a beregszászi református templomban került sor. Az eseményen a KMKSZ vezetősége is jelen volt.
Október 6.: Nagyszőlősön, báró Perényi Zsigmond mellszobránál emlékezett a KMKSZ a szabadságharc hőseire, az aradi vértanúkra és a mártír halált halt báró Perényi Zsigmondra. A rendezvény ünnepi szónoka Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke volt.
Október 10.: A KMKSZ Elnöksége Ungváron tartotta soros ülését.
Október 13.: A Magyar Állandó Értekezlet Gazdaságfejlesztési és Önkormányzati Szakbizottsága budapesti ülésén jelen volt dr. Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke.
Október 16.: A KMKSZ koszorúzással egybekötött hagyományos honfoglalási megemlékezésére idén is Tiszacsomán, az emlékparkban került sor. A Szövetség nevében Kovács Miklós elnök mondott ünnepi beszédet.
Október 21.: Schmitt Pál köztársasági elnök a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács vezetőit fogadta Budapesten, a Sándor-palotában. Az eseményen Kárpátalját Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke képviselte.
Október 23.: Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartotta a KMKSZ az 1956-os forradalom és szabadságharc 55. évfordulóját méltató központi megemlékezését. A rendezvény díszvendége dr. Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő volt.
Október 28.: Budapesten sor került a Magyar Állandó Értekezlet Külügyi és Jogi Szakbizottságának ülésére, melyen Kovács Miklós elnök vett részt.
* * *
November 3.: A Magyar Állandó Értekezlet Oktatási és Kulturális Szakbizottsága ülésén dr. Orosz Ildikó képviselte a Szövetséget.
November 5.: Munkácson, a kamjankai temetőben a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezete és városi alapszervezete emléktáblát avatott az I. és II. világháborúban elesett katonák tiszteletére. Az ünnepségen Kovács Miklós elnök is jelen volt.
November 6.: Huszonkettedik alkalommal szervezte meg a KMKSZ Técsőn az Arany Ősz Kórustalálkozót. A rendezvényen a KMKSZ nevében dr. Brenzovics László alelnök mondott beszédet.
November 7.: Ungváron tartotta elnökségi ülését a KMKSZ.
November 12-13.: A KMKSZ Antalócon tartotta az alapszervezeti elnökök konferenciáját és soros választmányi ülését.
November 10.: ifj. Sari József, a KMKSZ elnökségi tagja képviselte a Szövetséget a Magyar Állandó Értekezlet Szórvány Szakbizottsága Kárpát-medencei Szórvány Albizottsága ülésén.
November 10.: A KMKF Regionális önkormányzati munkacsoport alakuló ülésén Sin József, a KMKSZ elnökségi tagja vett részt.
November 16.: Barta József elnökségi tagot delegálta a KMKSZ a KMKF Szakpolitikai munkacsoport alakuló ülésére.
November 22.: A KMKF Szórvány-diaszpóra munkacsoport alakuló ülésén a KMKSZ nevében Krüzsely Béla vett részt.
November 23-24.: Budapesten a Magyar Állandó Értekezlet X. ülésén jelen volt Kovács Miklós elnök és dr. Brenzovics László alelnök.
November 25.: Jubileumi emlékülésre került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola fennállásának 15. évfordulója alkalmából a Főiskolán, melyen a KMKSZ tisztségviselői is jelen voltak.
* * *
December 1.: A KMKF Társadalmi szervezetek munkacsoport alakuló ülésére a KMKSZ Balogh Lívia elnökségi tagot delegálta.
December 2.: Plenáris munkaülést tartott a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma Budapesten. A tanácskozáson jelen volt Kovács Miklós elnök, valamint dr. Brenzovics László alelnök.
December 2-3.: Tudományos konferenciát szervezett a KMKSZ Ungváron, "Ukrajna függetlenné válása és a kárpátaljai autonómia törekvések" címmel.
December 4.: Tizenhetedik alkalommal rendezte meg a KMKSZ Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Betlehemes Találkozót.
December 8.: Tragikus hirtelenséggel elhunyt Séra Gyula, a KMKSZ nagyválasztmányi tagja, a barkaszói alapszervezet elnöke.
December 10.: Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Programalkotó Fórumán, valamint az Erdélyi Nemzeti Tanács Országos Küldöttgyűlésén, Marosvásárhelyen dr. Brenzovics László alelnök képviselte a KMKSZ-t.
December 15.: Munkácson, a Rákóczi-kastélyban ünnepelte 20. évfordulóját a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség. Az eseményen a KMKSZ is kitűntetésben részesült.
December 17.: A beregszászi művelődési házban tartotta ünnepi közgyűlését a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség. Az eseményen a KMKSZ tisztségviselői is jelen voltak.
December 19.: A MagyarUkrán Kisebbségi Kormányközi Vegyes Bizottság budapesti ülésén Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke vett részt.
December 21.: A KMKSZ az év utolsó elnökségi ülését Ungváron tartotta.