A XII. közgyűlés óta eltelt időszakban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kulturális tevékenysége tovább bővült. A Szövetség egyrészt folytatta azt az irányvonalat, amelyet az utóbbi években kialakított, másrész pedig tovább bővítette kulturális tevékenységét. 2001 folyamán nemcsak a már hagyományossá vált központi rendezvényeinket tartottuk meg, hanem újakkal is gazdagítottuk az eseménynaptárunkat. Egyre több nem általunk szervezett rendezvényen veszünk részt, egyre több szervezettel, intézménnyel tudunk tartalmasan és eredményesen együttműködni.
Az elmúlt időszak egyik legörvendetesebb eredménye, hogy rendezvényeinken egyre többen vesznek részt, különösen a gyerekek számára rendezettek látogatása nőtt nagy mértékben.
A korábbi évekhez hasonlóan nagyon jó kapcsolatot tartottunk fenn több más szervezettel, egyesülettel, intézménnyel. Példaértékű és eredményes az együttműködésünk a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolával, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséggel, az időközben megalakult Ifjúsági Szervezettel, a KMKSZ ISZ-szel, a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházzal és annak gyermekstúdiójával, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságával, a Beregszászi Művelődési és Szabadidőközponttal, a derceni Gyöngyösbokréta Népi Együttessel, a kárpátaljai történelmi egyházakkal, a budapesti Magyar Művelődési Intézettel, a Rákóczi Szövetséggel, a Magyar Kultúra Alapítvánnyal, a Márton Áron Szakkollégiummal vm. a Magyarország határain kívüli magyar szervezetekkel is: az RMDSZ-szel, az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesülettel, a CSEMADOK-kal, a Vajdasági Magyar Művelődési Egyesülettel, a Lendvai Magyar Művelődési Intézettel.
Sajnálatos módon megszakadt a hosszú éveken át tartott együttműködés a Bátyúi Vasutas Művelődési Házzal, mert azt az eddigi tulajdonosa, az ukrán vasút bezárta, illetve átadta a Bátyúi Községi Tanácsnak, amely egyelőre képtelen azt működtetni. Így az eddig hagyományosan a Bátyúi Vasutas Művelődési Házban tartott rendezvényeinknek új helyszínt kellett keresni. Zömüknek a Beregszászi Művelődési és Szabadidőközpont adott és ad otthont.
Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot azokkal a magyarországi hivatalokkal, intézményekkel, amelyeknek felhívásai, intézkedései érintik a kárpátaljai magyarságot. Így a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusával, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával, az Oktatási Minisztériummal, a Külügyminisztériummal, az Ifjúsági és Sportminisztériummal, a Határon Túli Magyarok Hivatalával, a fontosabb anyaországi alapítványokkal, a Magyar Ifjúsági Konferenciával, amelynek Szövetségünk is alapító tagja. Figyelemmel kísérjük a pályázatok kiírását, közvetítjük azokat az itteni magyar lakosság felé.
A KMKSZ alapító tagja a 2001 elején megalakított, a Kárpát-medencei magyar kulturális ernyőszervezeteket egyesítő szövetségnek.
Igen jelentős eredményként könyvelhetjük el azt, hogy a tavaly beindított hetilapunk, a Kárpátalja heti példányszáma elérte a 13 ezret. A lap digitális változatban is olvasható a KMKSZ internetes honlapján (Web-címünk: www.karpataljalap.net).
A XII. közgyűlés óta a Szövetség szervezésében, illetve támogatásával, közreműködésével számos kulturális esemény zajlott le.
A 2001-ben lezajlott rendezvényeink közül néhány még a magyar államalapítás ezredik évfordulójának méltatása jegyében zajlott.
Ehhez kapcsolódott a kárpátaljai magyarság hagyományosan legnagyobb tömegrendezvénye, a Tiszaújlakon tizenkettedik alkalommal megtartott Turul-ünnepség. Az ukránmagyar határnál álló turulmadaras emlékműnél, az 17031711-es Rákóczi-szabadságharc első győztes ütközetének helyszínén több mint ezer ember gyűlt össze. A rendezvény fő szónoka Kövér László, a Fidesz Magyar Polgári Párt alelnöke volt. A 2001-es Turul-ünnepség megszervezésébe és lebonyolításába aktívan bekapcsolódott a KMKSZ Ifjúsági Szervezete is.
Központi millenniumi ünnepségünket ezúttal Aknaszlatinán tartottuk. A rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődött a helyi római katolikus templomban, majd millenniumi gyűlésre és koszorúzásra került sor a 2000-ben felavatott millenniumi emlékparkban. Az ünnepségen közreműködtek a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészei és a Credo együttes.
Honfoglaló őseinkre 2001-ben is Tiszacsomán emlékeztünk. A helyi görög katolikus templomban lezajlott ünnepi szent liturgia után a Honfoglalási Emlékparkban a Szent István király-szobornál és a honfoglalóknak állított emlékműnél tartottunk ünnepélyes gyűlést, amelyen ugyancsak közreműködtek a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészei.
Egan Ede emlékéhez, munkásságához kötődően tanácskoztak ukrán és magyar történészek Beregszászon. Az ismert kutatók részvételével tartott nemzetközi konferenciát közösen szervezte a KMKSZ és a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola.
Az évről évre megrendezendő történelmi eseményekhez kapcsolódó megemlékezéseket az elmúlt esztendőben is megtartottuk.
Az árvíz okozta súlyos gondok miatt a március 15-i nemzeti ünnepünket szerény körülmények között méltattuk.
Az aradi vértanúk tiszteletére megtartott nagyszőlősi emlékrendezvényen a mártírhalált halt báró Perényi Zsigmond szobránál több százan vettek részt. Az ünnepségen a helyi Perényi Középiskola növendékei mutattak be az alkalomhoz illő összeállítást.
A KMKSZ az 1956-os forradalom és szabadságharc 44. évfordulóját a Beregszászi Művelődési és Szabadidőközpontban méltatta, telt ház előtt. A rendezvényt a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadása zárta.
A sztálini terror áldozatairól a szolyvai emlékparkban emlékeztünk meg.
Hagyományos kulturális rendezvényeinknek az elmúlt évben is nagy sikerük volt. A korábbiaknál magasabb színvonalú volt a több régiót érintő técsői Arany Ősz Kórustalálkozó, amelynek most is a helyi Tiszavirág Nyugdíjasegylet és a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezete volt a házigazdája.
Igen nagy érdeklődés mellett és rekordlétszámú részvétellel zajlott le Beregszászban a Betlehemes Találkozó, amelynek győztesei részt vehettek a budapesti országos betlehemes seregszemlén.
Ugyancsak emlékezetes marad a Guti Pünkösdi Napok rendezvénysorozata, a Munkácson lebonyolított gyermekszínjátszó-találkozó, amelyen minden eddiginél több gyerek vett részt és a Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozó. Ez utóbbit a Beregszászi Művelődési és Szabadidőközponttal közösen rendeztünk.
A már hagyományossá vált gyermeknapi matinéra a Beregszász környéki árvízsujtotta falvakból autóbuszokkal szállítottunk be mintegy négyszáz gyereket. A nagyszabású, színes és élvezetes rendezvény lebonyolításában nagy segítségünkre voltak a KMTF diákjai, P. Punykó Mária, az Irka főszerkesztője és a házigazdák, a Beregszászi Művelődési és Szabadidőközpont vezetői és munkatársai. A több mint félnapos rendezvényt gyerekek, szülők, nagyszülők, unokák együtt élvezték .
2000-ben nem titkoltan hagyományteremtő céllal indítottuk útjára a Derceni Művelődési Házban a Kárpátaljai Magyar Népzenei és Néptánctalálkozót, amelyet most másodízben rendeztünk meg, az elsőnél sokkal nagyobb részvétellel. Különösen örvendetes, hogy a néphagyományainkat ápolók között újra sok a gyerek, és a hozzáértő lelkes pedagógusok kitartó munkájának köszönhetően a színpadon is maradandót tudnak alkotni.
A bábfesztivál, a tiszapéterfalvi népdaléneklési és a rahói versmondóverseny lebonyolításában és szervezésében eredményesen működtünk együtt a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséggel és a házigazdákkal.
Szövetségünk közvetítő és szervező feladatokat látott el a derceni Gyöngyösbokréta Táncegyüttes magyarországi meghívásos fellépései során. Az Ungvári Közművelődési Szakközépiskola Napraforgó együttese a mi közreműködésünkkel jutott el a Régiók Találkozójára, a budapesti EXPO-ra, ahol magas színvonalon és nagy sikerrel képviselték vidékünket. A fellépések eredményeként mindkét együttes újabb külfőldi meghívásokat kapott.
A kárpátaljai magyarság képviseletében 2001-ben is részt vettünk a Magyar Kultúra Alapítvány által szervezett Kárpát-medencei Napok rendezvényein és a Budavári Mézes Napokon. 2002. jan. 20-án a magyar kultúra napja alkalmából a Szövetség szervezésében Beregszászban ünnepi színházi előadásra került sor. A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Csokonai Vitéz Mihály Dorottya című vígjátékát mutatta be Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadás előtt került sor a Magyar Művészetért Díj Kuratóriuma és a Herendi Porcelánmanufaktúra ajándékainak átadására. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség javaslatára a díjakat tíz olyan ismert közéleti személyiség kapta meg, akik tevékenységükkel nagy mértékben hozzájárultak a magyar kultúra fejlesztéséhez.
Március 15-én a korábbiakhoz hasonlóan nagyszabású ünnepséget szerveztünk Técsőn, Nagyszőlősön, Beregszászban, Munkácson. A KMKSZ központi rendezvényére Ungváron került sor, ahol a Petőfi-szobornál mintegy ezer ember emlékezett a 154 évvel ezelőtti eseményekre.
Március 17-én került sor a XI. Kárpátaljai Magyar Bábostalálkozóra a Beregszászi Művelődési és Szabadidőközpontban. A több mint 500 gyerek előtt fellépő bábos csoportok és előadók maradandó élményt szereztek valamennyi jelen levőnek. A hatást és a hangulatot csak az tudja igazán értékelni, aki jelen volt a rendezvényen.
A tizenkettedik közgyűlés óta Szövetségünk két helytörténeti vonatkozású könyvet jelentetett meg: 1. Lehoczky Tivadar: Adatok hazánk archeológiájához, különös tekintettel Beregmegyére és környékére, I-II. k. (az 1892-ben Munkácson megjelent könyv reprint kiadása); 2. Keresztyén Balázs: A Perényiek története. Ezeken kívül Vári Fábián László Világtalan csillag című verseskötetét is megjelentettük.
Taglétszámunk folyamatosan gyarapszik. Lapunkat, a Kárpátalját egyre többen olvassák, egyre többen fizetik elő. Rendezvényeinket egyre többen látogatják, az általunk kiadott könyveket egyre többen keresik, bennünket egyre több helyre hívnak. Mindez arra vall, hogy a KMKSZ nemcsak politikai síkon erősödött meg,, hanem az általunk kifejtett kulturális tevékenységre is nagy szükség van Kárpátalján, s ez is nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a magyar név megint szép legyen.