Január 21.
A KMKSZ szervezésében a magyar kultúra napja alkalmából színházi előadásra került sor Ungváron, a Megyei Drámai Színházban. A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a Hobo Blues Band Vadászat című közös produkcióját a több mint 800 főt számláló közönség vastapssal hálálta meg.
Január 26.
Az Elnökség nevében Kovács Miklós elnök nyílt levélben fordult Medgyessy Péter miniszterelnökhöz, melyben kérte, hogy mint a magyar kormány feje, hasson oda, hogy kabinetjének illetékesei elvi alapokra építsék a kárpátaljai magyarokkal fenntartott viszonyrendszerüket. Valamint hagyjanak fel a magyar állam érdekeit is sértő gyűlölködéssel, érvényesítsék a demokrácia, a jogállamiság, a józan ész elveit a kárpátaljai magyarokat illetően.
Január 26.
Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke január 26-án kelt levelében tájékoztatta Szövetségünket, hogy a HTMH a kárpátaljai információs irodák működésére vonatkozóan együttműködési megállapodást kötött az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséggel.
Ennek értelmében két esztendő sikeres és eredményes tevékenysége után meg kellett szüntetnünk a státustörvény végrehajtásával kapcsolatban működő információs irodák hálózatát. Összességében 1 központi iroda és 11 regionális iroda látta el ezt a tevékenységet, a lvivi és kijevi irodákat is beleértve.
Kétesztendős tevékenysége során az irodahálózat mintegy 120 ezer különböző kérelmet fogadott be. Ebből 108 ezer a magyar, 3500 a hozzátartozói, 5700 a diák- és 1700 a pedagógusigazolvány iránti kérelem. Az irodahálózat a kérelmeken kívül mintegy 18 ezer ügyirat és hozzávetőlegesen 50 ezer Magyar igazolvány továbbításában vett részt.
Az irodahálózat tevékenységének köszönhetően a kárpátaljai magyar lakosság több mint 71%-a igényelt és kapott Magyar igazolványt. A pedagógusok mintegy fele, a diákoknak pedig negyede élt a törvény adta lehetőséggel. Ezzel az igénylési aránnyal a kárpátaljai magyarok az egész Kárpát-medencében az első helyen állnak.
* * *
Február 21.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség megtartotta a 2004-es év első választmányi ülését. Az ülésen részt vett Szabó Ott főkonzul úr, valamint Somogyi László konzul úr.
A Választmány az oktatási-nevelési támogatás 2002-es programjának végrehajtását elégtelennek ítélte meg.
A támogatás lebonyolításával megbízott szervezet (a KAMOT) nem tájékoztatja megfelelően a pályázókat, önkényesen olyan pótlólagos feltételek teljesítését követeli meg a szülőktől, amelyek a pályázati kiírásban nem szerepeltek.
A KMKSZ Választmánya felszólította az Illyés Közalapítvány, a kárpátaljai végrehajtó szervezet illetékeseit, hogy a kifizetések eredményes lebonyolítása érdekében a feltételek utólagos önkényes átszabása helyett a vonatkozó jogszabályok szerint járjanak el.
Február 26.
Ünnepi keretek közt tartotta soros ülését a KMKSZ Elnöksége. Az ülésen ünnepelte Szövetségünk megalakulásának 15. évfordulóját. Az Elnökség köszöntötte születésnapján Fodó Sándor tiszteletbeli elnököt.
* * *
Március 6.: Kovács Miklós levélben üdvözölte a CSEMADOK megalakulásának 55. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülés résztvevőit.
Március 15.: Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc 156. évfordulója alkalmából Ungváron, a Petőfi szobornál került sor a KMKSZ központi ünnepi rendezvényére. Nagyszőlősön Perényi Zsigmond mellszobránál, Munkácson a podheringi emlékműnél, Beregszászban a Kossuth- és a Petőfi-emléktáblánál koszorúztak a jelenlévők.
Március 17.: Budapesten, a Határon Túli Magyarok Hivatalában a Magyar Rádió- és a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriuma összetételével kapcsolatos tanácskozásra került sor. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget a megbeszélésen Milován Sándor alelnök képviselte.
Március 22.: Ungváron tartotta soros elnökségi ülését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség. Az elnökség aggodalmát fejezte ki az Ukrán Parlament által első olvasatban elfogadott választási törvény miatt. A jogszabálytervezet mind a parlamenti, mind a helyhatósági (megyei, járási tanács) választásokat pártlistás alapokra kívánja helyezni. Ennek értelmében a nemzetiségi kisebbségek elvesztik lehetőségüket a törvényhozó és a helyhatalmi szervekben való képviseletre. Az elnökség követelte, hogy a választási törvények elfogadásakor biztosítsák a nemzetiségek képviseleti jogait, s teremtsenek törvényi garanciákat arra, hogy a kisebbségek megfelelő képviselethez jussanak mind parlamenti, mind helyhatósági szinten.
Március 27.: A Fidesz–Magyar Polgári Szövetség szövetségi gyűlésén részt vett a KMKSZ delegációja is.
* * *
Április 3.: Ungváron, a Megyei Zenei-Drámai Színházban tartotta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség XV., jubileumi közgyűlését. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke, valamint több határon túli magyar szervezet delegációja.
Április 5.: A KMKSZ elnöksége benyújtotta javaslatát és megjegyzéseit a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumába a készülő 2004-2007. évi ukrán-magyar kulturális együttműködési tervvel kapcsolatban.
Április 23.: Kovács Miklós elnök és dr. Brenzovics László alelnök Ungváron, a KMKSZ székházában fogadta az Európa Tanács megfigyelőinek küldöttségét.
Április 25.: Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke meghívására az aradi Szabadság-szobor visszaállításának és a Megbékélési Park felavatásának ünnepségén részt vett Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke.
Április 26.: A Magyar Köztársaság Országgyűlése EU Csatlakozási Szerződésének zárószavazására került sor Budapesten. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke levélben üdvözölte a kiemelkedő jelentőségű esemény résztvevőit.
Április 26.: Megtartotta soros ülését a KMKSZ elnöksége, amelyen nyilatkozatot fogadott el a választási törvény módosításáról:
Az Ukrán Legfelsőbb Tanács elfogadta a parlamenti és a helyhatósági választásról szóló törvényt, amelyet az államelnök is jóváhagyott. A törvény a képviselőjelöltek állítását minden szinten a politikai pártokhoz köti, s nem engedi meg, hogy a társadalmi szervezetek, egyesületek részt vegyenek a választási folyamatban. Ennek következtében a magyar szervezeteknek sem lesz lehetőségük a választásokon való részvételre. A jogszabály ezen túlmenően nem teszi lehetővé, hogy a magyarlakta vidékeken magyar nyelvű szavazólap álljon a szavazópolgárok rendelkezésére.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ezt a lépést példátlannak tartja, s tiltakozik a magyar lakosságot sújtó jogfosztás ellen.
A KMKSZ e súlyos probléma megoldása érdekében az ukrán és a magyar parlament, illetve kormányzat illetékeseihez fordul.
* * *
Május 4.: Budapesten, a Magyar Művelődési Intézetben Képzés és stratégia címmel szakmai tanácskozásra került sor, melyen dr. Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke A szakmai képzés helyzete és lehetőségei Ukrajnában címmel tartott előadást.
Május 15.: Budapesten, a Rákóczi Szövetség ünnepi közgyűlésén Milován Sándor alelnök képviselte Szövetségünket.
Május 16.: A KMKSZ és a KMPSZ közös szervezésében idén 12. alkalommal került megrendezésre Munkácson a Kárpátaljai Magyar Gyermekszínjátszó Találkozó.
Május 17.: A KMKSZ elnöke levélben fordult Rudi Zoltánhoz, a Magyar Televízió Rt. elnökéhez, melyben a határon túli magyarsággal foglalkozó műsorok megtartását kérte.
Május 18-19.: Magyar közösségek Európája címmel konferenciára került sor Esztergomban. A nagyszabású rendezvényen részt vettek a KMKSZ tisztségviselői. Kovács Miklós elnök Az újraegyesülő nemzet címmel tartott előadást.
Május 19.: Budapestre a Határon Túli Magyarok Közművelődési Tanácsa évi ülésére a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Riskó Györgyöt, a KMKSZ kulturális titkárát delegálta.
Május 24.: A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöksége nyilatkozatot tett közzé a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületének tulajdonjogával kapcsolatban. Az elnökség kinyilvánította, hogy véleménye szerint politikai bosszúhadjáratról van szó, ugyanis a Beregszászi Városi Tanács korábbi, még a 2002-es választások előtti döntésének értelmében a főiskola épületének tulajdonjoga az intézményt illeti meg. Az épület átadására Mádl Ferenc köztársasági elnök és Anatolij Kinah miniszterelnök jelenlétében került sor. Ez ellen a tulajdonjog ellen indított támadást Gajdos István szociáldemokrata képviselő, az UMDSZ elnöke, aki azt próbálta elérni, hogy az épületet elvegyék a főiskolától. A városi tanács ezért olyan döntést hozott, miszerint vissza kívánja venni az épület tulajdonjogát. A KMKSZ elnöksége tiltakozott a kárpátaljai magyarság érdekei ellen irányuló akció miatt, s ez ügyben megkereste az azt szorgalmazó képviselőre befolyással bíró ukrajnai és magyarországi kormányilletékeseket.
Május 28-29.: Szegeden került sor a Kárpát-medencei magyar szervezetek találkozójára, amelyen több Magyarországon kívüli párt és érdekképviseleti szervezet cserélhette ki véleményét aktuális témákról. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget Milován Sándor alelnök képviselte.
Május 31.: A KMKSZ elnökségének döntése értelmében Kovács Miklós levélben fordult Medgyessy Péter miniszterelnökhöz a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületének tulajdonjoga ügyében.
* * *
Június 15.: Budapesten, az Új Kézfogás Közalapítvány támogatási rendszerének kárpátaljai magyarságra vonatkozó új elemeinek kidolgozását célzó szakmai megbeszélésre a KMKSZ dr. Brenzovics László alelnököt delegálta.
Június 16.: Nagyváradon megalakult a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács. Az ülésen a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget Milován Sándor alelnök képviselte.
Június 19.: Levélben üdvözölte a KMKSZ elnöksége a Vajdasági Magyar Szövetség jubileumi közgyűlésének résztvevőit.
Június 21.: A KMKSZ elnöksége Ungváron tartotta soros ülését, melyen nyilatkozatot fogadott el az új kárpátaljai ösztöndíjtanács összetételével és a vízumdíjakkal kapcsolatban. Az Elnökség a kárpátaljai ösztöndíjtanács összetételére vonatkozó minisztériumi javaslatot aránytalannak, s így elfogadhatatlannak tartotta, s javasolta, hogy a szoros időhatárokra való tekintettel a folyó évi döntések meghozatalát bízzák a már meglévő testületre. A kárpátaljai magyarságra nézve az elnökség hátrányosnak tartotta, hogy a magyar hatóságok újra vízumdíjat vezettek be a munkavállalási, tanulmányi stb. vízumra. A KMKSZ indítványozta, hogy a magyar külügyi szervek állítsák vissza ezen vízumok díjmentességét.
Június 27.: Beregszászban tartotta a KMKSZ választmányi ülését.
A választmány kifejezte felháborodását amiatt, hogy bizonyos politikai erők el akarták venni a főiskola épületének tulajdonjogát. Tekintettel arra, hogy a főiskola a kárpátaljai magyarság számára rendkívüli jelentőséggel bír, minden, az intézmény ellen irányuló akció a magyar népcsoport megmaradásának esélyeit csökkenti. A Választmány ezért felszólította az érintetteket, hogy hagyjanak fel a tanintézmény elleni támadásokkal.
Nem rendeződött a huszti iskola ügye sem, melynek egyik fő összetevője úgyszintén a város vezetőinek azon törekvése, hogy megszerezzék a magyar iskola épületét, amely a közösség önerejéből és magyarországi támogatásból került felújításra.
A választmány, megvizsgálva a nemzetiségi kisebbségekről szóló törvénytervezetet, megállapította, hogy mind a miniszteri kabinet által beterjesztett, mind a Borisz Feldman és Gajdos István képviselők által jegyzett variáns jelentős visszalépést jelent a hatályos törvényhez képest. A jogszabály a kisebbségi jogok szűkítésére irányul. Kiüresíti és értelmetlenné teszi a kulturális autonómia fogalmát, s nem felel meg az európai kisebbségi joggyakorlatnak sem. Ezért a testület a törvénytervezeteket elfogadhatatlannak tartja. A választmány sajnálattal állapította meg, hogy Ukrajnában olyan választási törvényt fogadtak el, amely nem biztosítja a kisebbségek számára a politikai képviselet lehetőségét, de még a választásokon való részvételt sem. A testület ezért felszólította az ukrán államot, hogy tegyen lépéseket a kisebbségek részvételi lehetőségének biztosítása érdekében mind a parlamenti, mind a helyhatósági választásokon.
* * *
Július 7-11.: Naponta kitalálom a hazámat címmel a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség közös szervezésében Felsőszinevéren került megrendezésre a XII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem.
Július 12.: A KMKSZ elnöksége felháborodásának adott hangot amiatt, hogy tovább folytatódott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elleni kampány és ismételten felszólította az érintetteket, hogy hagyjanak fel a tanintézmény elleni támadásokkal.
A KMKSZ elnöksége állást foglalt azzal a Gajdos István által előterjesztett javaslattal kapcsolatban, mellyel az Ungvári Nemzeti Egyetem történelem karán egy magyar csoport létrehozását kezdeményezte. Az állásfoglalás rámutat, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán van történelem kar, ahol magyar nyelvű oktatás folyik, s a karok száma fokozatosan bővül. Következésképpen, az elnökség a javaslatot úgy értelmezi, hogy az a magyarországi források egy részének a főiskolától való elvonását, s az állami egyetemre történő átirányítását szolgálja, aminek végső célja a Rákóczi Főiskola ellehetetlenítése.
Az elnökség megállapította, hogy sem a történelem, sem semmilyen más tanszéken magyar csoport meghirdetésére nem került sor.
A KMKSZ véleménye az, hogy a magyar anyanyelvű állampolgárokat is megilleti az a jog, hogy az állam saját intézményein keresztül teljes körűen biztosítsa a népcsoport megmaradásához szükséges oktatási rendszert az óvodától az egyetemig. Amennyiben ezt nem teszi a magyarság számára szükséges módon, úgy a hiányosságok pótlását önálló magyar intézményekkel kell megoldani és nem az állami oktatás kontrollálhatatlan finanszírozásával.
Az elnökség üdvözölte, hogy a római katolikus és a görög katolikus egyház szintén kellő óvatossággal közelítette meg ezt a kérdést.
Július 15-26.: Szövetségünk szervezésében Kárpátalján vendégszerepelt a budapesti Ördögszekér Vándorszínház. A társulat a magyarlakta helységekben tíz előadást tartott.
Július 18.: A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség hagyományos Turul-ünnepségére idén tizenötödik alkalommal került sor a Tiszaújlak határában álló Turul-emlékműnél. A rendezvény ünnepi szónoka Demeter Ervin, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője, a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke volt.
* * *
Augusztus 5-8.: A Kárpát-medencei Napok 2004-es rendezvényeire a felvidéki Komáromban került sor. A KMKSZ szervezésében a rendezvényen Kárpátalját a derceni Gyöngyösbokréta Néptáncegyüttes, dr. Brenzovics László, a Szövetség alelnöke és Kulin Zoltán, az ungvári televízió magyar adásainak főszerkesztője képviselte.
Augusztus 20.: Dr. Karakó László országgyűlési képviselő felkérésének eleget téve Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke volt az ünnepi szónok Gávavencsellőn, a Rakovszky Sámuel Általános és Művészeti Iskola augusztus 20-i megemlékezésén.
Augusztus 20.: A KMKSZ szervezésében emlékünnepség keretében méltatták Aknaszlatinán Szent István király napját. A rendezvényen Milován Sándor, a KMKSZ alelnöke mondott beszédet. Augusztus 31.: Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke Budapesten, a Határon Túli Magyarok Hivatalában sajtótájékoztatót tartott, melyen a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola jövőjét, fennmaradását érintő kérdésekről volt szó.
* * *
Szeptember 5.: Beregszász központjában, szabadtéren került sor a Cók-Mók Bábszínház Kincs, ami nincs című darabjának premierjére, melynek megszervezésében a KMKSZ is részt vett.
Szeptember 5.: A KMKSZ szervezésében Beregszászban került sor a X. Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozóra.
Szeptember 10.: Dr. Szili Katalin meghívásának eleget téve Budapesten a II. Magyar-Magyar Parlamenti Csúcstalálkozón a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget dr. Brenzovics László alelnök képviselte.
Szeptember 25.: A Magyar Demokrata Fórum tisztújító, XIX. Országos Gyűlésén Milován Sándor, a KMKSZ alelnöke vett részt.
Szeptember 25.: A recski megsemmisítő tábor feloszlatásának és a Recski Szövetség megalakulásának 16. évfordulóján koszorúzással egybekötött ünnepség fő szónoka Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke volt.
Szeptember 26.: A tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban 9. alkalommal tartotta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség történelmi emlékünnepségét. Az eseményen részt vett Mecseki Zoltán, a Magyar Köztársaság ungvári főkonzulátusának konzulja.
Szeptember 29.: A kormányprogram vitáján és elfogadásán, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megválasztásán és ünnepélyes eskütételén Budapesten Kovács Miklós elnök is részt vett.
* * *
Október 1.: A KMKSZ támogatásával és társszervezésében Kárpátaljai magyar iparművészeti kiállítás nyílt Beregszászban a Rákóczi főiskola kiállítótermében. A tárlat október 20-ig tartott nyitva.
Október 4.: Ungváron tartotta ülését a KMKSZ elnöksége. Az elnökség a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épülete körül kialakult helyzetet értékelve arra a következtetésre jutott, hogy a főiskola tulajdonjogával kapcsolatos ügyben pozitív elmozdulás tapasztalható. A Szövetség elnöksége ezért úgy döntött, hogy mindaddig, amíg esély van arra, hogy a probléma tárgyalásos eszközökkel a főiskola számára kedvezően megoldható, nem kíván élni a tiltakozó nagygyűlés eszközével, s ezért annak megszervezését az események alakulásától teszi függővé.
Október 6.: A szabadságharc hőseire, az aradi vértanúkra és a mártírhalált halt báró Perényi Zsigmondra emlékeztek Nagyszőlősön. A KMKSZ által szervezett emlékünnepség szónoka Szabó Béla, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökhelyettese volt.
Október 8-22.: A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságával közösen szerveztük meg Lumsoriban (Rónafüreden) az I. Hollósy Simon Nemzetközi Alkotótábort.
Október 9.: Tégláson tartotta a KMKSZ választmányi ülését. A KMKSZ választmánya kinyilvánította, hogy támogatja a határon túli magyarok kettős állampolgárságának egyszerűsített megszerzését biztosító jogszabályok kimunkálását és elfogadását. Egyben felhívja a döntéshozók figyelmét arra, hogy az ebben a kérdéskörben lefolytatandó népszavazás helyett közvetlenül a Magyar Országgyűlésnek kellene elfogadnia a megfelelő törvényeket, illetve törvénymódosításokat. Ezzel egyrészt többmilliárdos összeget lehetne megtakarítani, másrészt a népszavazás esetleges eredménytelensége nem lehetetlenítené el a kérdés pozitív megoldását. A választmány reményét fejezte ki, hogy bár jelen pillanatban Ukrajna törvényei nem teszik lehetővé a kettős állampolgárság elnyerését, a későbbiekben a kárpátaljai magyarság számára is megnyílik ez a lehetőség.
Október 15-17.: A KMKSZ és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szervezésében Kultúrakutatás Kárpátalján címmel nemzetközi néprajzi, kulturális antropológiai konferenciára került sor Beregszászban. A konferencián neves magyarországi és kárpátaljai kutatók tartottak előadást.
Október 17.: Dunakeszin, az Alagi Polgári Kör szervezésében jótékonysági koncertet tartottak a Tiszaújlaki Magyar Tannyelvű Középiskola újjáépítésének támogatására. A hangverseny díszvendége Kovács Miklós volt.
Október 19.: Ungváron a Kárpátaljai Megyei Bábszínházban mutatta be a KMKSZ szervezésében a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Örkény István Tóték c. színművét.
Október 21-november 15.: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával és a Révész Imre Társasággal közösen rendeztük Beregszászban a főiskola kiállítótermében az I. Hollósy Simon Nemzetközi Alkotótábor zárókiállítását. Az alkotótábor és a kiállítás anyagaiból katalógus készült.
Október 23.: A KMKSZ szervezésében az 1956-os forradalom és szabadságharc 48. évfordulóját méltató központi rendezvényre a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola új épületének nagytermében került sor. A rendezvény ünnepi szónoka Kövér László, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség választmányának elnöke, országgyűlési képviselő volt.
Október 24.: Técsőn a KMKSZ szervezésében került megrendezésre a XV. Arany Ősz kórustalálkozó.
Október 26.: A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség indítványozta, hogy a Magyar Országgyűlés fogadjon el ünnepélyes határozatot azzal kapcsolatban, hogy 60 évvel ezelőtt hurcolták el Kárpátalja magyar és német civil férfilakosságát a sztálini lágerekbe. A határozatot az Országgyűlés november 15-i ülésnapján elfogadta.
Október 27.: A Magyar Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának ülésére, a KMKSZ dr. Brenzovics Lászlót delegálta.
* * *
November 6-7.: Ungváron került sor a KMKSZ alapszervezeti elnökeinek konferenciájára, valamint a Szövetség soron következő választmányi ülésére. A választmány úgy döntött, támogatja Viktor Juscsenkót, a "Nasa Ukrajina" pártszövetség elnökjelöltjét az ukrajnai elnökválasztás második fordulójában.
A KMKSZ választmánya kinyilvánította, hogy támogatja a határon túli magyarok kettős állampolgárságát, de úgy, hogy ehhez ne kelljen elhagyniuk szülőföldjüket. A testület felhívta a magyarországi választópolgárokat, hogy vegyenek részt a december 5-i népszavazáson és szavazzanak Igennel a kettős állampolgárságot érintő kérdésben.
A KMKSZ választmánya döntést hozott arról, hogy kezdeményezi egy politikai párt létrehozását. Erre azért van szükség, mert a megváltozott ukrajnai választási törvény értelmében az országban folyó választásokon csak politikai pártok, pártszövetségek vehetnek részt, illetve állíthatnak jelölteket. Az új párt neve: "KMKSZ" Ukrajnai Magyar Párt. A KMKSZ mindazonáltal megtartja civil szervezet jellegét, továbbra is felvállalva a kárpátaljai magyarság érdekvédelmét és képviseletét. Ezen törekvéseit az új párt megléte csak erősíteni fogja.
A testület megfogalmazta a szükséges módosításokat a KMKSZ alapszabályában, melyeket majd a Közgyűlés elé terjesztenek.
Sor került a "KMKSZ" – Ukrajnai Magyar Párt alakuló gyűlésére.
November 9.: Budapesten, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának ülésén, melynek napirendjén a 2005. évi költségvetés határon túli magyarok támogatását érintő módosító javaslatainak vitája szerepelt, a KMKSZ-t Kovács Miklós elnök képviselte. November 10.: A kárpátaljai magyarok jogainak jelentős bővítését kilátásba helyező választási együttműködési megállapodást írt alá Viktor Juscsenko elnökjelölt és Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke. Az ünnepélyes aláírásnál jelen volt Orbán Viktor, a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség elnöke.
November 12.: Az egri bazilikában engesztelő szentmisét tartottak a szolyvai gyűjtőtáborból és más munkatáborokból elhurcolt áldozatok emlékének tiszteletére. A szentmisén Milován Sándor, a KMKSZ alelnöke is részt vett.
November 26.: A KMKSZ és II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szervezésében nemzetközi tudományos konferenciára került sor 60 éve hurcolták el a kárpátaljai magyar férfiakat címmel.
November 27.: A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség emlékmenetet szervezett Munkácsról Szolyvára a magyar és német férfilakosság sztálini lágerekbe hurcolásának 60. évfordulója alkalmából.
November 29.: A KMKSZ választmánya levelet intézett az Országos Kárrendezési Hivatal főigazgatójához, Juhász Zoltánhoz, hogy tájékoztassa a Szövetséget a kárpótlási folyamat jelenlegi állásáról kárpátaljai viszonylatban.
November 29.: A KMKSZ elnöksége levélben fordult Somogyi Ferenc külügyminiszterhez, tegye lehetővé, hogy a kárpátaljai diákok továbbra is ingyenesen juthassanak tanulói vízumhoz, valamint tegyék újra lehetővé a vízumkérelmek csoportos befogadását szövetségünk továbbításával.
* * *
December 5.: A Szövetség szervezésében a Beregszászi Művelődési Házban 10. alkalommal került megrendezésre a Kárpátaljai Magyar Betlehemes Találkozó.
December 6.: A KMKSZ megtartotta soros elnökségi ülését, amelyen nyilatkozatot fogadott el a magyarországi népszavazással kapcsolatban.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a kettős állampolgárság kérdésében lefolytatott magyarországi népszavazáson a magyar népnek a határon túli nemzetrészek iránti szolidaritása nem bizonyult elég erősnek ahhoz, hogy a kérdésben érvényes eredmény születhessen.
A Szövetség mindemellett köszönetét fejezte ki azoknak, akik szervező munkájukkal, illetve Igen szavazatukkal tevőlegesen hozzájárultak a határon túli magyarság egységes nemzetbe történő integrációjának elősegítéséhez.
December 10.: Balassi Bálint születésének 450. évfordulója tiszteletére képzőművészeti kiállításra került sor a KMKSZ és a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága szervezésében Ungváron, a Kárpátaljai Megyei Néprajzi Múzeum kiállítótermében. A kiállítás megnyitóján a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészeinek és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kórusa szólistáinak közreműködésével Balassi-művekből összeállított zenés irodalmi műsorra került sor. Az ünnepélyes megnyitót megtisztelte jelenlétével Somogyi László, a Magyar Köztársaság ungvári konzulja. A kiállítás gazdag anyagából katalógus készült. A 23 művész több mint száz alkotását bemutató tárlat az év végéig volt látható.
December 10.: Budapesten a Polgárok Házában a Tiszaújlaki Magyar Nyelvű Gimnázium újjáépítésére képaukciót tartottak. A rendezvény fővédnöke Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke volt.
December 10-11.: A Bocskai-felkelés 400. évfordulója alkalmából Bocskai és kora címmel nemzetközi tudományos konferenciát szervezett a KMKSZ és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola.
December 18.: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola új épülete, a Bereg megyei Törvényszék egykori palotájának felújított, III. szintjének ünnepélyes átadására került sor. A jelentős eseményen a KMKSZ tisztségviselői is részt vettek.
December 19.: A csíkszeredai Julianus Alapítvány vezetősége JULIANUS DÍJAT adományozott Kovács Miklósnak, a KMKSZ elnökének.
* * * * * * * * *