November utolsó napján folytatódtak az 1944-es deportálások 65. évfordulójának szentelt megemlékezések, amelyeket a legtöbb településen a tömegrendezvényeket korlátozó rendelet miatt a szervezők a tervezettnél későbbre halasztottak, hogy minél többen hajthassanak fejet az áldozatok emléke előtt.
Beregszászban az emlékezők elsőként az 5. sz. középiskola előtt gyülekeztek, ahonnan a deportálások első hulláma elindult. Horkay Sámuelnek, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezete elnökének köszöntő szavait követően Riskó Márta elnökségi tag osztotta meg gondolatait az évforduló kapcsán, majd megkoszorúzták a középiskola falán álló emléktáblát.
Az emlékezők ezt követően az elhurcoltak emlékművéhez vonultak, ahol Horkay Sámuel megnyitó szavai után Bacskai József, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának főkonzulja szólt az egybegyűltekhez. Elmondta, hogy ebben az évben a beregszászi emlékmű rendbetételéhez a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma pályázati úton nyújtott a városnak támogatást. "A bánatban reményt, és a még élőknek örök megnyugvást nyújt, hogy a fiatalok és idősebbek ma már egyre többen, szinte kötelességüknek érzik az 1944 novemberi hideg napokban elhurcolt, majd ártatlanul elpusztított kárpátaljai magyarok emlékének ápolását" – mondta Bacskai József.
Az emlékmű lélekharangjának megkondítása után Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, megyei tanácsi képviselő osztotta meg gondolatait egy alapvető kérdésről: "Hogyan dolgozzuk fel a 44-es málenykij robot traumatikus kollektív élményét? Óriási a felelősségünk, mert ennek két módja is van. Az egyik, amit a zsarnokság szánt nekünk: hogy az önkényesen ránk mért kollektív büntetés kollektív félelmet szüljön. A magyar nemzet törjön meg, váljon képtelenné az önszerveződésre. Az ukrán hatóságok is ebben a sztálini örökségben bíznak, amikor napjainkban aljasul és alattomosan szétverik a magyar nyelvű közoktatást. Számítanak a megtört, megfélemlített magyarság tehetetlenségére.
A másik lehetőség, hogy feldolgozzuk a traumát, legyőzzük a félelmet és mártírjaink emlékét kötőanyagnak használjuk, amely összetartja nemzetünket. Ha meg tudjuk szervezni magunkat, régi félelmeinket lerázva megszervezzük magunkat, azzal félrelökjük mártírjaink sírja mellől a zsarnokság árnyát, amely még most is helyettünk akarja megmondani, kik voltak."
A lágerek borzalmait túlélők nevében Nagy András elevenítette fel fájdalmas emlékeit, majd Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese szólt a jelenlévőkhöz. A Beregszászi Magyar Gimnázium diákjai és a Rákóczi Ifjúsági Szövetség tagjai versek, levélrészletek segítségével idézték fel a tragikus napokat. Végezetül Maksai Attila református lelkipásztor imádkozott a lágerekben elhaltakért, majd koszorúzással és a Szózat eléneklésével zárult a megemlékezés.
Bótrágy lakossága a KMKSZ helyi alapszervezetének szervezésében a református templom elől induló fáklyás emlékmenettel vonult a temetőkertben álló emlékműhöz, melyen 82 lágerben elpusztult bótrágyi lakos neve olvasható. Barta András, a KMKSZ bótrágyi alapszervezetének alelnöke köszöntötte az emlékezőket és a meghívott vendégeket: köztük Scherczer Károlyt, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának konzulját, Sin Józsefet, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnökét, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettesét és Radvánszky Ferenc református lelkipásztort.
Scherczer Károly az 1944 őszén történtek kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarság nemcsak akkor, hanem jelenleg is súlyos megpróbáltatások elé néz.
Sin József beszédében arról szólt, hogy bár sokszor fájó emlékezni a múlt tragédiáira, arra a jövő szempontjából mindenképpen szükség van. "1989-ig kellett várnunk arra, hogy végre nyíltan tudjunk beszélni arról, ami 1944 óta oly fájdalmas nekünk, kárpátaljai magyaroknak – mondta Sin József. – Ekkor láthattunk hozzá veszteségeink felkutatásához, s a tragédia következtében odahaltak tiszteletére emelt emlékművek építéséhez. Fontos, hogy emlékezzünk, hogy a történtekről beszéljünk, s hogy a múlt tanulságait levonva építsük a jövőt."
Radvánszky Ferenc református lelkipásztor Máté evangéliumából hirdetett igét, majd a 65 évvel ezelőtti események kapcsán elmondta: az akkor történtek célja a rettegés és a kisebbrendűségi érzés kialakítása volt. Ideje volna, hogy végre ne kisebbségnek nevezzenek bennünket, hanem őshonos magyarságnak.
A helyi fiatalok irodalmi műsora után Horváth Árpád, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke mondott köszönetet a tagoknak és a református egyháznak a szervezésben végzett munkájukért.
Kígyóson a temetőkertben található emlékmű előtt tartották a megemlékezést, melyet hagyományosan a KMKSZ Kígyósi Alapszervezete és a Kígyósi Református Gyülekezet szervezett. A 90. zsoltár eléneklése után Pocsai Vince lelkipásztor szólt az egybegyűltekhez.
Az 1944-es őszi eseményekről tartott történelmi visszatekintést Vass Ottó, a KMKSZ járási képviselője. Felidézte a kiváltó okokat, melyek alapján a kárpátaljai magyarokat bűnös nemzetnek bélyegezték, majd a 18 és 50 év közötti férfiakat sztálini lágerekbe deportálták. Kígyósról 76 személyt hurcolta el a "malenykij robotra", ahonnan 28-an nem térhettek vissza, jeltelen sírokban nyugszanak.
A rendezvényt színesítette fellépésével a helyi nyugdíjasklub énekkara, lágerversek hagzottak el, valamint Csok Bertalan saját maga által írt fohászát olvasta fel a jelenlévőknek.
Szürte lakossága idén is a református templomban emlékezett a községből 1944-ben elhurcolt 27 mártírjára. Braun Éva, a KMKSZ Szürtei Alapszervezetének elnöke felidézte a korabeli tragikus eseményeket, majd az azt követő 45 évet, amikor minderről kötelező volt a hallgatás.
Brenzovics László, a KMKSZ és a megyei tanács alelnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta: "Hatvanöt év, két emberöltő telt el azóta, amikor pótolhatatlan csapás érte a kárpátaljai magyar közösséget. De a Szovjetunió nem csak azt tette, hogy elhurcolta a férfiakat, és nem közölte a családtagokkal, hogy hol vannak eltemetve. Azt is megtiltotta, hogy emlékezzünk rájuk, még az emléküket is el akarták törölni... A kárpátaljai magyarok tudták, hogy a háború után valami rosszabb fog következni, hisz voltak arról ismereteik, hogy mi a kommunizmus, mi a Szovjetunió. Azonban ilyen szörnyű megtorlásra, ilyen embertelen tettre nem számítottak ezek a törvénytisztelő keresztény emberek. Akik a harcok befejeztével, arra a rendeletre, amely előírta, hogy menjenek segíteni helyreállítani a közlekedést, helyreállítani a lebombázott hidakat, jó szívvel, tenni akarással indultak, nem tudták, hogy a cél nem az, hogy helyreállítsák az országot, hanem az, hogy a kárpátaljai magyar férfiakat elpusztítsák, megtizedeljék (...)
A későbbiek folyamán is fokozatosan és állandóan, különböző hatalmak megpróbáltak bennünket megfosztani múltunktól, emlékeinktől, nyelvünktől és attól a közösségi érzéstől, ami összetart bennünket, azonban ez nem sikerült. Ma is igyekeznek szétzilálni ezt a közösséget, de számunkra mindig adjon erőt az, hogy több mint ezer éve élünk ezen a földön és sok-sok nemzedéken keresztül örökítettük át a hagyományt, értékeinket, nyelvünket. Ez a közösség sok mindent túlélt, bizonyította élniakarását, és minden borzalom ellenére is megmaradt ezen a földön, megtartotta kultúráját, nyelvét és emlékeit is."
"Ma, amikor elhunyt szeretteinkre gondolunk, él bennünk a remény, hogy ők már sok-sok szenvedésen keresztül eljutottak a mennyek országába" – mondta az egybegyűlteknek Pohareczky Róbert atya, helyi római katolikus plébános.
Puskár Árpád, Szürte polgármestere idős falubeliektől hallott történetekkel érzékeltette, milyen megdöbbentő nélkülözéseket kellett elviselnie a lágerekbe hurcolt magyar embereknek.
Kótyuk Zsolt helyi református lelkész megemlékező beszédében az ember felelősségéről és Isten vigasztaló, megtartó erejéről szólt.
Ezt követően az emlékezők orgonajátékot hallhattak Fülöp Ibolya előadásában, majd az ugyancsak általa felkészített, közös katolikus és református gyülekezeti kórus énekelt.
"Nem lehetséges a megbékélés a hóhérokkal! – hangsúlyozta Kovács Miklós Csapon, a KMKSZ városi alapszervezetének megemlékezésén. – Nem lehet megbékélés, míg az aktuális hatalom másodrendű polgárokként kezeli a magyarságot, míg nincs, aki politikai felelősséget vállaljon a történtekért." A sztálinizmus áldozatainak emlékére 20 évvel ezelőtt állíttatott emlékmű mellett jelen volt még Soós Kálmán, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, Burkus Árpád, a Csapi Városi Tanács polgármester-helyettese, Maha László, a Csapi 2. Számú Középiskola igazgatója, valamint a történelmi egyházak képviselői: Balogh János, a református gyülekezet tiszteletese és Snep Román római katolikus atya. Az iskola 8. osztályos tanulóinak tolmácsolásában elhangzott versek mellett Lefkó János történelemtanár vázolta röviden az 1944-es eseményeket. A levéltári adatok szerint Csapról 47 magyar férfi vonult be "málenykij robot"-ra, akik közül 36 sohasem térhetett vissza. Balogh Lívia, a KMKSZ-alapszervezet elnöke afölötti örömének adott hangot, hogy a helyi magyar közösségek újra együtt emlékeztek.
Ráton hagyomány, hogy november utolsó hetén gyűlnek össze az emberek a katolikus templom udvarán álló emlékmű előtt. Így történt ez idén is. Ádám Lajos, Ádám Sándor, Béres János, Demes Sándor, Illár Sándor, Juhász Antal, Lelekács Balázs, Nagy Béla, Haklik Sándor, Vetrócki Ambrus, Szopó Ferenc – ezek a nevek állnak az emlékművön, amelyek tanúskodnak a diktatúráról, szenvedésről.
Snep Román római katolikus lelkipásztor és Szimkovics Tibor református lelkész mondott imát az áldozatokért, majd Illár Lénárd, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke családi emlékeit osztotta meg a jelenlévőkkel.
Ifjabb Hajdú István arról beszélt, mit jelent a ma élő hozzátartozók és a táborból visszatértek számára, hogy nem merül feledésbe nevük és szenvedésük.
Bustyaháza magyarjai a római katolikus templom falán elhelyezett emléktáblánál gyűltek össze, hogy fejet hajtsanak az 1944-ben elhurcolt 13 áldozat előtt. Megnyitó beszédében Francz András, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke hangsúlyozta: "Felejteni nem szabad, emlékezni kell. Emlékezni azért, hogy hasonló borzalmak ne ismétlődhessenek meg." Szulincsák Sándor plébános az emlékezés fontossága mellett a megbocsátás szükségességét hangsúlyozta, mert csak így lehet együtt jövőt építeni. Végül az egybegyűltek megkoszorúzták az elhurcoltak emléktábláját.
Visken a református templom falán elhelyezett emléktábla körül gyűltek egybe az egykori máramarosi koronaváros lakosai, hogy leróják kegyeletüket.
A rendezvényt még ünnepélyesebbé tevő harangszó, a református egyházi énekkar tolmácsolásában elhangzott 90. zsoltár, majd a Takács Dóra által előadott Lágerballada elhangzása után ifj. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének a vezetője lépett az egybegyűltek elé: "Nekünk, Kárpátalja, ezen belül Visk lakosainak nem kedvezett a XX. század vérzivataros korszaka. Az első világháború 59, a második 37 áldozatot követelt a közösségtől. És ezek után következett a talán legborzalmasabb megpróbáltatás: egy idegen hatalom álnok, alattomos módon, a "háromnapi munka" ürügyével hurcolta el a lágerekbe a munkaképes korú kárpátaljai magyar és német férfiakat, a német nőket. Közel 300 viski magyar férfi vett búcsút szeretteitől, a deportáltak közül pedig százan odahaltak. (...) A sztálini koncepciós perek húsz helybeli áldozatával együtt a XX. század viszontagságai 201 viski áldozatot követeltek...
Most pedig még alattomosabban támadnak minket. A gyermekeinket célozták meg, szépen kiépített iskolarendszerünk került veszélybe. Álljunk ki a magyar nyelvű oktatásért!" – zárta szavait az előadó.
Ezt követően Lator Enikő elszavalta Radnóti Miklós Nem tudhatom... című költeményét, majd Jenei Károly viski református lelkész tartott emlékbeszédet.
Vasárnap a KMKSZ képviseletében a Szolyvai Emlékparkban is megemlékeztek a megtorlás áldozatairól és elhelyezték a kegyelet koszorúit az emléktábláknál.
Guton a helyi KMKSZ-alapszervezet december 1-jén emlékezett 1944 novemberének gyászos napjaira. Az ünnepség Balogh Attila, a guti KMKSZ-alapszervezet elnökének rövid köszöntőjével kezdődött, aki egyben üdvözölte a meghívott vendégeket: a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának képviseletében Gyurin Miklós és Scherczer Károly konzulokat, Sin Józsefet, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnökét, valamint Horkay Sámuelt, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnökét. A beregszászi konzulátus képviseletében Scherczer Károly konzul mondott beszédet, majd Horkay Sámuel osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Sin József beszédében az emlékezés fontosságáról szólt. Végezetül Szilágyi Károly guti református lelkipásztor hirdetett igét. A helyi fiatalok fogoly-visszaemlékezéseket, lágerballadát, verseket adtak elő. A rendezvény emelkedett pillanata volt, amikor az 56, lágerben elpusztult guti lakos nevét felolvasva a megemlékezők gyertyát gyújtottak tiszteletükre. Az alkalom a Szózat eléneklésével és koszorúzással folytatódott, majd a megemlékezők fáklyás menettel a parókiára vonultak, ahol végezetül istentiszteletre került sor.