Az Ungvár–Csap főútvonalon haladva, a megyeközpont utolsó házait elhagyva, máris megérkezünk a nagyvárossal mára teljesen egybeépült, 3645 lakost, köztük mintegy 400 magyar anyanyelvű személyt számláló Minajba, melyet csak a vasúti felüljáró választ el társközségétől, Ketergénytől. S annak dacára, hogy napjainkra jóformán Ungvár egyik településrészévé vált, Ketergénnyel és Koncházával együtt a homoki központú közös községi tanács irányítása alá tartozik. A főúton való elhelyezkedése folytán a menetrendszerű autóbuszokkal könnyen megközelíthető.
Az elszlávosítás iskolapéldája
A helység neve a szláv Ninaj személynévből ered, s első említésekor, egy 1273-ban kelt oklevélben is Ninayként írnak róla. Még a XIV. században is Nénának nevezték, s csak az 1400-as években módosult Minajra a megnevezése. Ebben az időben a Minaji nemesi família uralta a települést, melynek földjein később több egytelkes kisnemes, illetve nem egy nagybirtokos, köztük a Drugeth család osztozott, sőt az utóbbiak 1512-ben az ungvári pálos szerzeteseknek is földterületet adományoztak a falu határában. A XVI. század második felében fizetetlen, fosztogató császári zsoldosok dúlták és égették fel a települést, mely olyan lassan tért magához a vész után, hogy még az 1600-as évek végén is csak négy (!) ház alkotta a községet. A XVIII. században azután nagymértékű betelepülés zajlott le, a földesurak jelentős számú ruszin jobbágyot is betelepítettek a faluba, hogy elegendő munkáskéz álljon a rendelkezésükre, ám a Verhovináról érkezett telepesek nagy része később beolvadt a magyarságba, így a helység újból magyar többségűvé vált.
A reformáció viszonylag hamar elérte a települést, melynek protestáns gyülekezete egy 1589-ből fennmaradt okirat szerint a XVI. század végén még az Ungvári Református Egyházközség filiája volt, 1648-ra azonban már anyaegyházzá vált. Első, fából épített temploma helyén 1788-ban új, ám szintén fából egyberótt szentegyházat emeltek, mely viszont nyolc évtized múlva életveszélyes állapotba került, ezért a XIX. század második felében tető alá hozták a kőből és téglából épült, ma is álló templomot, harangtornya falait azonban csak 1910-re húzták fel. Közben 1908-ban felszentelték a görög katolikus szentegyházat is.
– A görög katolikus egyház felszámolása után a templomot bezárták, s raktárrá alakították – tudom meg Rigó Izabellától, a helybeli KMKSZ-alapszervezet elnökétől. – Az 1990-es évek elején az újjászülető egyház visszakapta az épületet, ám előbb az 1970–1980-as években, majd a XX. század utolsó évtizedében hatalmas szláv betelepülési hullám érte el a falut. Ezért az újból megnyitott görög katolikus templomban – bár kezdetben ugyan magyarul is felolvasták az evangéliumot, s anyanyelvünkön is mondtak imát – ma már kizárólag ukránul folyik a szent liturgia. A magyar görög katolikusok többsége a megyeközpontban vesz részt az anyanyelvünkön folyó szent liturgián. Mi, római katolikusok mindig is az ungvári egyházközséghez tartoztunk, s jelenleg mintegy 40-50-en keressük fel vasárnaponként, valamint az ünnepek alkalmából a megyeközpont római katolikus templomát. A magyar tannyelvű helybeli elemi iskolát az 1970-es években ukrán oktatási intézménnyé alakították, mely a falu nagysága ellenére máig is elemi iskolaként működik, a szülők a 4. osztály elvégzése után vagy már az első osztálytól kezdve az ungvári iskolákba járatják gyermekeiket.
Aki még 90 évesen sem veszi mindig kézbe a görbebotot
A község legidősebb lakosa, Rigó Jánosné Bakos Ilona 2011. december 6-án ünnepelte meg 90. születésnapját, s bár görbebottal is rendelkezik, időnként e segédeszköz nélkül sétál a lakásban.
– Itt, Minajban születtem 1921-ben – meséli az idős asszony. – Az édesapám, Bakos Mihály az akkor még magyarok által is lakott, ugyancsak ungvári járási Köblérről (ukránul: Kibljari) települt be ebbe a faluba, s az első világháborúban közhuszárként harcolt a román fronton. Gyermekkoromban sokat beszélt hadi élményeiről, például arról, hogy 24 óra leforgása alatt bevették Bukarestet, illetve, hogy egy felderítő akciója során két román katona foglyul akarta ejteni, de ő szétcsapott köztük a kardjával, és teljesítette a feladatát, amiért megkapta a Magyar Kisezüst Vitézségi Érmet. A béke beköszönte után kivándorolt Amerikába, hogy itthon földet vegyen az ott megkeresett pénzből, s két műszakban dolgozott egy philadelphiai varrodában, hogy minél hamarabb összegyűljön a szükséges összeg. Majd két év múlva hazatért, vásárolt egy kisbirtokot, és gazdálkodni kezdett. Főleg állattartással foglalkozott, s itt, helyben adta el a tejfeleslegét. Megházasodott, rajtam kívül született egy fia, Mihály, valamint még egy lánya, Erzsébet, s mellettük felnevelte a felesége első házasságából származó Józsefet is. Én a Minaji Elemi Iskola befejezése után polgári iskolát is végeztem Ungváron, majd 1940-ben feleségül mentem a gépészi képzettséggel rendelkező Rigó Jánoshoz, akinek nem volt ugyan sok földje, de rendelkezett egy 900-as Hoffer cséplőgéppel, valamint egy Fordson traktorral. A férjem bérmunkát vállalva felszántotta falubelijei szántóit, majd kicsépelte a learatott gabonaféléiket, míg én háztartásbeliként dolgoztam. Magyarország hadba lépését követően a férjemet nem hívták be katonának, kapott egy hivatalos okiratot, miszerint nem vezényelhető ki a frontra, mert a községnek szüksége van rá. Az oroszok bejövetele után viszont őt is el akarták vinni a "malenykij robotra", de a padlásukon és a pincéjükben bujkálva túlélte a kritikus időszakot. Rosszabbul járt beszélgetőtársam mostohatestvére, József, aki Kárpátalja Magyarországhoz való visszacsatolása után csendőr lett, s Beregszászban állomásozott a zsidók 1944-es deportálásakor. Mivel mindig egy nappal hamarabb megtudta, kit visznek el a következő napon, ezért éjszaka feljárta a kiszemelt szerencsétleneket, és figyelmeztette őket, hogy meneküljenek, ahová tudnak. 1945-ben mégis letartóztatta a frissen berendezkedett szovjethatalom. Koholt vádakkal illették, melyek szerint a deportálás során – úgymond – kegyetlenül bánt a zsidókkal, s a tárgyaláson olyan hamis tanúkat sorakoztattak fel ellene, akiket nem is ismert. Tíz év börtönbüntetésre ítélték, amit egy szibériai, krasznojarszki fegyházban kellett lehúznia, ám Sztálin halála után amnesztiában részesült. Rigó Jánost pedig a kolhozosításkor válaszút elé állították: vagy belép a kolhozba, vagy kulákként elhurcolják a Gulagra (noha nem is volt sok földje, csak két erőgépe), így feleségével együtt kolhoztag lett. A kollektív gazdaság nyilván szemet vetett a traktorára és a cséplőgépére... Később megpróbálták beléptetni a kommunista pártba, de ő erre nem volt hajlandó. Ezért hátrányos megkülönböztetésben részesült, brigádvezető helyett csak lakatos lehetett a traktorbrigádban. Mégis tisztességgel felnevelték, különböző ungvári szakközépiskolákban kitaníttatták két fiukat és a lányukat (egy gyermekük még kétévesen meghalt). A férj már 1984-ben elhagyta az árnyékvilágot, így az idős asszony azóta özvegyként éli napjait. A kisebbik fia, István családjánál lakik mint nyolc unoka nagy-, illetve kilenc dédunoka dédanyja. A kertben már jó ideje nem dolgozik, de a konyhai munkában még besegít. Mivel nagyon rövidlátó, a legerősebb, 20-as dioptriájú szemüveget kénytelen viselni, s már nem tud olvasni, sőt a tévét is inkább csak hallgatja, ám nem nagyon látja, mi történik a képernyőn, de hál' Istennek, semmilyen betegség nem kínozza.
Kicsiny magyar közösség – kis alapszervezet
– Községünkben is 1989-ben alakult meg a KMKSZ-alapszervezet, melynek jelenleg 187 tagja van – mutatja be az alapszervezetet Rigó Izabella. – Mivel a község egyetlen lakója sem halt meg a Gulagon, ezért értelemszerűen nem állíthattunk emlékművet a sztálinizmus áldozatainak. A községnek nincs kultúrháza, ezért eddig nem tudtuk úgy megszervezni a rendezvényeinket, ahogy szerettük volna, a taggyűléseket is a helybeli ukrán iskolában tartottuk meg. Részt veszünk a megyei szervezet március 15-i központi ünnepségén, a homoki alapszervezettel együtt október 6-án megemlékezünk a magyar szabadság 1849-es vértanúiról, a magyar kultúra napján felutazunk Ungvárra, hogy megnézzük a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház) ünnepi előadását, s kirándulásokat szervezünk Vereckére, valamint Ungvárra, a várba, a skanzenbe. A munkácsi várban pedig megtekintettük a Munkácsy Mihály festményeit felvonultató kiállítást. Négy éve – a homoki alapszervezettel együtt – farsangi bált szerveztünk, s ugyancsak közösen rendezzük meg az iskolás gyermekek szavalóversenyét, a gyermeknapot, valamint a népmesemondó-versenyt. Három hete megnyitottuk a teleházunkat a református gyülekezeti ház egyik helyiségében, s ha a községi tanács a rendelkezésünkre bocsátana egy nagyobb szobát valamelyik, tanácsi tulajdonban lévő minaji középületben, szeretnénk ott létrehozni a nyugdíjasklubot, illetve lebonyolítani a különböző rendezvényeinket. Emellett terveink közt szerepel egy játszótér kialakítása, valamint a Szent István-napi ünnepség lebonyolítása, melyen megemlékeznénk az államalapításról.
"Az egyházközség nem gyarapszik – de nem is fogyatkozik"
– A Minaji Református Egyházközség 245 lelket számlál – mutatja be a gyülekezetet az itt is szolgáló Szimkovics Tibor ráti lelkész. – Hetente háromszor jövök a faluba, megtartani a vasárnapi istentiszteletet, a konfirmációi foglalkozást, valamint a bibliaórát. Évente általában 3-4, néha öt gyermeket keresztelek meg, s ugyanennyi hívünket búcsúztatom el a temetőben, így az egyházközség nem gyarapszik, de legalább nem is fogyatkozik. Az 1990-es évek elején visszakaptuk a régi paplakot, melyben kultúrház működött, de olyan rossz állapotban volt, hogy kénytelenek voltunk lebontani. Majd az egyházkerületünk közvetítésével, nyugati testvéreink támogatásával, a presbiterek és a többi hívünk kétkezi munkájával felépítettük az új, gyülekezeti házat is magába foglaló parókiát. Jelenleg itt tartjuk meg a konfirmációi felkészítést, a bibliaórát, valamint a hittanfoglalkozásokat, melyeket Kertész Viktória helybeli vallástanár vezet, s jelenleg 24 gyermekkel ismerteti meg hitünk alapjait.
A diakóniai munka keretében – a Dorcas Segélyszervezet támogatásával – negyedévenként tartós élelmiszereket tartalmazó szeretetcsomagokat juttatnak el a rászorulókhoz, általában az idősebb egyháztagokhoz vagy a betegekhez. Karácsony előtt – a Kárpátaljai Református Egyházkerület diakóniai osztályának köszönhetően – élelmiszercsomagokkal lepik meg az idős híveket, főleg a 70 év fölöttieket. Az egyházkerület ún. cipősdoboz-akciójához csatlakozva tisztálkodószereket, játékokat, édességeket adományoznak a különböző intézményeknek (minden évben más-más intézménynek), így megajándékozták már – többek között – a Csertézsi Bentlakásos Iskolát, az Ungvári Árvaházat, a tiszaágteleki, illetve a kisdobronyi roma gyülekezet gyermekeit. Az időseken és a hátrányos helyzetű gyermekeken kívül a fiatalokról sem feledkeznek meg, évente szerveznek egyhetes kirándulást a konfirmandusok, illetve – a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) támogatásával – a fiatal felnőttek számára a Ráti Sion Missziós Központban, míg tavaly első ízben angol nyelvi tábort bonyolítottak le, melyen az Ír Református Egyház munkatársai foglalkoztak az iskoláskorú gyermekekkel. Ez utóbbi rendezvénnyel a helybeliek hagyományt kívánnak teremteni.
A megélhetés alapjai
– A munkaképes lakosok többsége Ungváron, jórészt a Jabil-Ukraine, illetve a Jadzaki vállalatnál keresi meg a kenyerét – tájékoztat Rigó Izabella. – Kevesebben élnek meg a határforgalomból, ezen belül a teherfuvarozásból, nagybani mezőgazdálkodással pedig senki sem foglalkozik. A falu földjeit korábban az ungtarnóci központú kolhoz művelte meg, ennek felbomlásakor mintegy két hektárt mértek ki a kollektív gazdaság volt tagjainak, akik viszont két mezőgazdasági vállalatnak adták bérbe a parcelláikat, s a megyeközpontban vállaltak munkát. A háztájiban megtermelt zöldségeket, tejet, húst (egy-egy portán 1-2 hízót tartanak) saját maguk fogyasztják el. Senki sem vágott bele a fóliaházas zöldségtermesztésbe, s nemhogy kőművesekként utaznának el a különböző építkezésekre, hanem még a saját otthonaik tető alá hozásához is más településekről szerződtetnek kőműveseket. Sokan nyitottak viszont önálló vállalkozást (például sírkőfaragó kisiparos is található a községben), nagy részük ukrán, de akad néhány magyar is. Pavlik Mihály ebtenyésztő például az 1980-as években kezdett kutyákkal foglalkozni, welsh terriert, jagd terriert, tacskót, orosz agarat, drótszőrű, illetve simaszőrű foxterriert tenyészt s ad el. Több mint 70 kupa és érem boldog tulajdonosa, s kutyáival nemcsak belföldi (kijevi, csernyivci, hmelnyicki) versenyeket nyer, hanem nemzetközi megmérettetéseken is szerzett már velük aranyérmeket Magyarországon, Szlovákiában, Lengyelországban. Egy másik kisvállalkozó, Paluska Miklós pedig pékséget üzemeltet.
Nyolcféle kenyér, ugyanannyi fajta egyéb pékáru
Sárán Magdolna könyvelőtől megtudom, a cég öt éve indult be, s tíz munkást foglalkoztat, akik vagy helyben laknak, vagy Ketergényből, illetve Homokról ingáznak be. Két-két munkás dagasztja, illetve formázza meg a kenyértésztát, ugyanennyi pék süti ki a kenyeret vagy az egyéb pékárut a két gázfűtéses kemencében (40 percbe telik, mire kisül a termék), s ketten szeletelik a már kihűlt kenyeret (melegen ugyanis technikailag lehetetlen lenne szép szeletekre vágni azt), a termékeiket pedig két gépkocsival szállítják el a megrendelőknek. A lisztet a malmot működtető ungvári Vlad vállalattól szerzik be, s nyolcféle kenyeret – fehéret, félbarnát, barnát, kömény-, vagy éppen szezámmagosat, rozskenyeret stb. –, valamint ugyanennyi fajta más pékárut sütnek, köztük kiflit, mákos, diós, lekváros, kókuszos vagy töltelékmentes zsemlét, sőt hot-dogkészítéshez használt pékárut is. A zsemletölteléket a megyeközpontban működő Aura Kft.-től vásárolják. Ungvárra, valamint a járás szinte minden falujába szállítanak kenyeret és péksüteményt a két kisteherautójukkal az üzletekbe, az étkezdékbe, a kávézókba, valamint az iskolai étkezdékbe és büfékbe (a zsemlék zömét az oktatási intézmények rendelik meg), s a saját minaji üzletükben is meg lehet vásárolni a termékeket. A fehér kenyérnek van a legnagyobb keletje, a második helyen állnak a zsemlék és a kiflik, a hot-doghoz felhasznált pékárut rendelik meg a legkisebb mennyiségben.