Kontaktus
Dokumentumok
Szervek, vezetők
Eseménykrónika
Hírek
Rendezvények
Kiadványok
Képtár
Elektronikus tankönyvek
Mindössze hét kilométerre Ungvártól, a csapi határátkelő irányából az Uzsoki-hágó felé tartó főút s a vele párhuzamosan húzódó vasútvonal mentén egy 1179 polgárnak otthont adó község, Homok terül el az Alföld északkeleti peremén, a Kárpátok előterében. Több mint fél évszázaddal ezelőtt még magyar többségű településnek számított az 1940-es népszámlálás adatai szerint 601 nemzettársunk mellett mindössze 14 ruszin, 8 szlovák, illetve 6 egyéb nemzetiségű személy lakta a falut , ám a szovjetkorszakban megkezdődött, felülről szervezett szláv betelepítések következményeként már csak 430-an vallják anyanyelvüknek a magyart.
1288-ban, a nem sokkal korábban Magyarországra betelepült, s jórészt még csak névlegesen keresztény kunokkal cimboráló, igencsak pogány életvitelű IV. (Kun) László király idejében íródott az az oklevél, mely első ízben tünteti fel Hunky alakban az akkoriban még nagyon kicsiny Ung-vidéki falucska nevét, melyről bő fél évszázad múltán már Homukként, illetve Humukként tesznek említést a források. Az első időkben az Ung mentén jelentős birtokokkal rendelkező Baksa nemzetségből kerültek ki a község földesurai, majd 1367-től a Homoky-család kapta meg királyi adományként a települést, melyen a következő évszázadokban több nemesi família is osztozott. A XV. században tető alá került a falu legnevezetesebb építménye, a Keresztelő Szent János születése tiszteletére szentelt, gótikus stílusú római katolikus templom. 1552-ben azonban a helységet felégették a német császári zsoldosok, s még 1599-ben is mindössze 19 lakóház alkotta a községet, melynek lakossága csak a XIX. és a XX. század fordulóján lépte át az 500 fős létszámküszöböt.
Trianont követően, a csehszlovák érában megpróbálkoztak a helybeli magyarság asszimilálásával, amikor a háromosztályos magyar népiskola mellett cseh tannyelvű elemi iskolát is nyitottak a településen, ez viszont menten bezárta kapuit, amint 1938-ban sajnos, csak hat évre visszatért a magyar világ. 1945 után viszont az új hatalom alsófokú ukrán tanintézményt nyitott az akkor még nagy magyar többséggel rendelkező faluban, melyet 41 évvel ezelőtt összevontak az 1957-ben nyolcosztályossá bővített magyar iskolával. Az eltelt évtizedek során viszont folyamatossá vált, s ma is tart az ukránság betelepülése a községbe, így jelentős feladat hárul a KMKSZ-re, az anyanyelvű oktatási intézményre, valamint a történelmi egyházakra, hogy őrizzék meg az immár kisebbségbe szorult magyarságot.
A község egyik legidősebb magyar lakosa, Remeczky István is azon magyar fiúk közé tartozott, akik a szovjethatalom kezdeti időszakában "ismeretséget kötöttek" a Donyecki-szénmedencével.
1932. január 5-én születtem itt, Homokon, a szüleim legidősebb gyermekeként tekint vissza beszélgetőtársam a nyolc évtizedes múltba. Édesapám a vasútnál dolgozott mint pályamunkás, saját földdel pedig nem rendelkeztünk, így a nyári vakációk idején már iskolásként kapálni jártam a helybeli gazdákhoz, s 10-12 évesen vezettem a kapálógép elé fogott lovat. 1944 őszén aztán bejöttek az oroszok, s novemberben megannyi sorstársához hasonlóan édesapámnak is jelentkeznie kellett az Ungvári Városházán, a "malenykij robotra", ahonnan Szolyvára vezetett az útja, s csak másfél év múltán, 1946 húsvétján került haza a Gulagról, de már olyan beteg volt, hogy egy orvos nyíltan megmondta: nem sok éve van hátra.
Az 1940-es évek végén elsajátítottam a traktorosi szakmát, s a frissen megalakult őrdarmai kolhozban helyezkedtem el, ám alighogy betöltöttem a 17. életévemet, 1949 elején engem is elvittek a Donbászra. Tehergépkocsival szállítottak el Munkácsra, ahol bevagoníroztak, s öt vagy hat napba telt, mire megérkeztünk a végállomásunkra, Jenakijevóba. Marhavagonban utaztunk, s bár egy burzsujkát (kicsiny vaskályhát) is elhelyeztek a vasúti kocsiban, de olyan kevés fát kaptunk hozzá, hogy egész idő alatt fáztunk. Innivalóként napjában egyszer beadtak a vagonba egy veder hideg vizet, enni meg fekete kenyeret, igazi orosz buhánkát kaptunk valamicske vajjal, amit a januári fagyban alig tudtunk valahogy rákenni a kenyérszeletre.
Jenakijevóba érve, munkásszállóban helyeztek el bennünket, ahol gyenge, s a mi magyar gyomrunk számára szokatlan is volt a koszt. Az orvosi vizsgálaton megállapították, hogy szívnagyobbodásom van, ezért nem vittek bányamunkára, hanem egy kőművesbrigádba osztottak be, s többek között egy helybeli sörgyár egész belső terét mi, Donbászra vitt magyar fiúk vakoltuk, meszeltük ki. Két és fél évi munka után azonban levelet kaptam édesanyámtól, hogy édesapám a halálán van, ezért egy hónapra hazaengedtek szabadságra. Még éppen el tudtam búcsúzni szegény apámtól, de hamarosan örökre lehunyta a szemét. A helybeli orvosi rendelőben, illetve a helyi plébánosnál takarítónőként dolgozó édesanyám keresete viszont kevés volt a három, még iskoláskorú kistestvérem eltartásához, így a szabadságom letelte után nem mentem vissza a bányavidékre, hanem ismét munkába álltam az őrdarmai kolhozba mint traktoros, hogy javítsak a megélhetésünkön. Persze, nem sokkal később berendeltek a milíciára, Csapra, ahol kihallgattak, miért nem tértem vissza a Donyecki-szénmedencébe, de végül is egy elég jelentős pénzbüntetéssel megúsztam a dolgot. Később Őrdarmáról átkerültem a homoki kolhozba, megnősültem, két fiúnk és egy lányunk született, s immár három unokával büszkélkedhetek. Még kaszálok, szénázok két kecskét tartunk a feleségemmel , sőt, ha nem akad rá munkás kéz, meg is kapálgatom a kerti veteményeket. Hál' Istennek, még viszonylag jól tartom magamat.
A KMKSZ helybeli alapszervezete 1990-ben alakult meg, s jelenleg 300 tagot tömörít sorai közt magyarázza Petro Ibolya alapszervezeti elnök. A Gulagra deportált homoki magyar férfiak mindegyike hazatért a kényszermunkatáborokból (más kérdés, hogy volt, akivel itthon végzett az ott elkapott betegség), így értelemszerűen nem állíthattunk emlékművet a sztálini lágerekben elhunytak tiszteletére. Részt vettünk a kárpótlási folyamatban. Rendszeresen megünnepeljük március 15-ét. Az elmúlt évtized elején több esztendőben szüreti bált szerveztünk, s hosszú ideig anyák napi ünnepségeket is rendeztünk, melyeken színdarabokkal léptek fel a tizen-, sőt a huszonéves fiatalok.
2002-ben Mikulás-napi rendezvényt bonyolítottunk le, melynek apropóján A tél örömei címmel rajzpályázatot hirdettünk a gyermekek számára. Két évvel később, november 28-án, a Magyar Műveltség Szolgálattal együtt, történelmi műsor keretében hajtottunk fejet a szovjet munkatáborokban elpusztult kárpátaljai magyar férfiak emléke előtt, két ízben is népmesemondó versennyel és ügyességi vetélkedőkkel "fűszerezett" gyermeknapot tartottunk a helybeli művelődési házban. 2005. április 20-án megünnepeltük a magyar költészet napját s egyúttal József Attila születésének a 100. évfordulóját. A következő esztendőben, november 4-én irodalmi műsort szerveztünk az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából, tavaly pedig, március 28-án történelmi, irodalmi rendezvényt szerveztünk a sztálinizmus áldozatainak a tiszteletére, s egyúttal méltattuk a 220 évvel azelőtt született Kölcsey Ferenc, a 131 esztendővel korábban világra jött Móricz Zsigmond, valamint a 101 évvel azelőtt született Radnóti Miklós emlékét. Leginkább kulturális programokat szerettem, illetve szeretek szervezni, csak sajnos, a mai gyermekek, fiatalok passzívabbak, mint a tíz évvel ezelőttiek, nagy részüket csak az internet köti le.
Az elmúlt tanévben 18 tanárunk oktatta az ukrán elemi tagozattal is rendelkező Homoki Általános Iskola 124 tanulóját mutatja be az oktatási intézményt Marcsák Zita igazgatóhelyettes. Tavaly szeptember 1-jén 10 gyermek lépte át az ukrán, 19 pedig a magyar első osztály küszöbét, ám az utóbbiak közül 13 roma volt (jelentős cigánytelep található a község területén), s 11 végzős intett búcsút a tanintézetnek. Négy-öt éve mind a magyar, mind az ukrán családokban kevesebb gyermek születik, mint a romáknál, akiknek egyre nagyobb a részarányuk az iskolások között: a következő tanév 9. osztályában is már több roma lesz, mint magyar. A végzősök az utóbbi időben többnyire a megyeközpont szakközépiskoláiban folytatták tanulmányaikat, elsősorban azokban, ahol számítógépkezelőket képeznek, kevesebben tanultak tovább az Ungvári Drugeth Gimnáziumban, illetve az Ungvári Dayka Gábor Középiskolában.
1990-ben, az új Koncházai Középiskola felépítése után rövid időre felszámolták az oktatási intézményünket, ám a szülők nyomására már a következő tanévben újraindították az itteni elemi osztályokat, majd 1992-ben újjászületett az általános iskola. Ukrán, angol, illetve számítógépes szaktanteremmel rendelkezünk, mely utóbbinak három éve új komputereket adott a megyei oktatási főosztály. Az audiovizuális segédeszközeink régiek, vannak viszont új szemléltetőeszközeink, melyeket a tanáraink vásároltak meg (részben a Szülőföld Alaphoz benyújtott sikeres pályázatunk eredményeként), vagy maguk készítették el azokat. Magyar szépirodalmat kaptunk az Országos Széchényi Könyvtártól, míg a KMPSZ főleg szótárakat és módszertani kiadványokat, illetve az Irka c. gyermeklapot juttatja el hozzánk. S hogy a tanulmányi versenyeken elért eredményeinkről is ejtsünk pár szót, az elmúlt tanévben a kilencedikes Ladomirják Karolina megnyerte a megyei ukrán tantárgyi vetélkedőt, osztálytársa, Stafira Bettina pedig 2. lett a járási biológiaversenyen.
A római katolikus egyházközség mintegy száz lelket számlál tájékoztat Tahy Árpád gondnok. Az egyházi szolgálatokat néhány éve Papp Sándor atya, császlóci plébános végzi, szentmisét tartva csütörtökön és vasárnap, valamint a nagy egyházi ünnepeken, s évente 1-2 gyermeket keresztel, ugyanennyi fiatal párt esket össze, de sajnos, 4-5 temetést tart. A hittanórákat is ő vezeti, de míg a 90-es években még általában 10 gyermek vett részt a foglalkozásokon, addig az elmúlt tanévben mindössze 5-6 gyermekkel ismertethette meg hitünk alapjait az elektromos fűtéssel ellátott padokkal felszerelt templomunkban. Négy-öt éve pedig cigánygyülekezet alakult a romatelepen, melynek jelenleg 40 tagja van, templomukat pedig 2009-ben nyugati segítséggel építették fel.
Évente kihelyezzük a Szent Antal-perselyt a rászorulók megsegítésére, s az egybegyűlt összegektől függően, 1520 szegény sorsú hittestvérünknek tudunk belőle pénzsegélyt adományozni. Korábban, amikor még Schönberger Ferenc atya volt a császlóci plébános, s nálunk is ő szolgált, a császlóci Caritas évente kétszer ruhaneműt osztott szét az egyháztagok között, karácsony előtt pedig élelmiszert adományozott mintegy húsz egyedülálló idős embernek, de anyagi okokból két éve abbamaradt a segélyezés. Templomunk védőszentje, Keresztelő Szent János ünnepén, június 24-én viszont templombúcsút tartunk, melyre a közeli falvakból, elsősorban Császlócról és Koncházáról is eljönnek a hívek, így összesen mintegy százan gyűlünk egybe a rendezvényen.
Nyolcvanegy lélek alkotja a Homoki Református Gyülekezetet, mely hét éve alakult meg fejti ki Bálint József gondnok. Addig Minajba jártunk át, felekezetünk ottani templomába, részt venni az istentiszteleteken, hét éve viszont holland segítséggel felújítottuk a régi iskolaépületet, itt gyülekezeti házunk működik, s az orvosi rendelő is itt kapott helyet. Szimkovics Tibor ráti tiszteletes végzi az egyházi szolgálatokat, vasárnaponként istentiszteletet, hétközben pedig konfirmációi felkészítést, illetve ifjúsági foglalkozásokat tart. A mi gyülekezetünkben is kevés gyermek születik, de szerencsére temetésre is csak évente 1-2 alkalommal kerül sor. A vallástanórákat pedig Kertész Viktória hitoktató tartja a gyülekezi házban, melyekre 20 gyermek sereglik egybe községünkből, Koncházáról és Ketergényből.
Augusztus első hetében évente gyermekhetet szervezünk, melyen 3040 gyermek vesz részt Minajból, Homokról, Koncházáról és Ketergényből. A diakóniai tevékenység során karácsonykor édességcsomagokkal kedveskedünk a hittanórákat látogató gyermekeknek, ugyanezen az ünnepen mintegy nyolc rászoruló gyülekezeti tagot ajándékozunk meg élelmiszerekkel, négy idős, rászoruló testvérünk pedig évente négyszer-ötször részesül élelmiszersegélyben. S természetesen részt veszünk az egyházkerület diakóniai tevékenységében.
A kolhoz felbomlása után kéthektáros parcellákat kaptak a gazdaság volt tagjai, de az üzemanyag, a műtrágya és a vetőmag magas ára miatt sokan vagy parlagon hagyják a földjeiket, vagy bérbe adják azokat a helybeli mezőgazdasági kft.-nek ismerteti Petro Ibolya a megélhetési helyzetet. Többen a háztájiban, szabadföldön megtermelt zöldségeiket teszik pénzzé a megyeközpont piacain, a lakosság fele pedig ungvári magánvállalatoknál, két kereknyei vállalkozónál, illetve a falunkbeli cégeknél, elsősorban a négy üzemanyagtöltő-állomásunkon, valamint a motelünkben keresi meg a kenyerét. Sem a fóliaházi zöldségtermesztés, sem az építőiparban való elhelyezkedés nem jellemző a községre, s egyetlen farmergazdaság sem működik a település területén.