A Beregszászi járás északi részén, a Vérke-parti várostól 14 kilométerre, egy 1260 lelkes község, Gut éli csendesen mindennapjait a települést körülvevő erdők ölén. A Beregszász–Munkács főúthoz bekötőúttal kapcsolódó községet napi négy autóbuszjárat köti össze a járási központtal, mellettük pedig több munkásbusz szállítja Beregszász, Munkács és Ungvár üzemeibe a nevezett városokban működő gyárak guti illetőségű dolgozóit.
A keltáktól a második világháborúig
Gut területe már az ókorban is lakott volt, kelta település állt a hatalmas beregi erdőből itt kihasított irtáson. A magyar honfoglalást követően pedig – egyes feltételezések szerint – már 1000 és 1100 között létrejött Kis- és Nagygut község, melyek hosszú évszázadokon át élték a maguk külön életét, míg csak 1949-ben össze nem vonták a két települést. Megalapítóik – a falvak korai létrejöttét véleményezők szerint – a németországi Svábföldről a XI. században, Orseolo Péter király uralkodása idején Magyarországra települt Gutkeled nemzetségből kerültek ki, s a községek neve is az ő nevükből ered. Írásos forrásokban azonban csak 1312-ben bukkan fel Gut neve.
Később Kisgutot a Guthy család uralta, míg Nagygut a munkácsi várbirtokhoz tartozott. A két falu között földvárat is emeltek, melyet Kismunkácsnak is neveztek, s a legenda szerint az erősségből alagút vezetett a munkácsi várba. A földvár az 1566-os tatárjárás során semmisült meg. Ehhez a dúláshoz kapcsolódik az a helyi monda, mely szerint Kisguti Balázs, Kisgut akkori földesura a támadás előtt az erődítmény területén ásatta el kincseit, köztük hat aranyekét, s ugyanennyi, színaranyból öntött ökör-, illetve béresszobrot.
A későbbi századok során több guti lakos is részt vett a Rákóczi-szabadságharcban, illetve az 1848-1849-es forradalomban és szabadságharcban, az első világháború frontjain pedig 21 nagyguti és 12 kisguti lakos esett el. 1938 őszén e települések is visszatértek az anyaország kebelére, ám a hat év múltán ide is bevonuló szovjet csapatok véget vetettek a magyar világnak. 1944 novemberében pedig 140 férfit hurcoltak el a két községből, akik közül 56-an jeltelen tömegsírokba kerültek, miközben a II. világháborúban nyolc helybeli lakos esett el.
Akit adoptálni akart Bereczky főhadnagy
A múlt század drámai történelmi eseményeinek egyik tanúja a hetvenöt éves Tóth Károly.
– 1938-ban a falu mellett álló rafajnai majorságban éltünk, ahol édesapám nagybani dohánytermesztéssel foglalkozott. A magyar csapatok bevonulásakor azután egy egész huszárszázadot kvártélyoztak be hozzánk, melynek katonái a dohányszárító pajtában rendezkedtek be. Nagyon barátságosan viselkedtek, egyre-másra kínálgattak minket a tábori konyhájukról kapott élelmiszerekkel. Az egyik tiszt, Bereczky főhadnagy pedig nagyon megkedvelt, az ölébe vett, a térdén lovagoltatott, s gyermektelen lévén, felajánlotta a szüleimnek, hogy ő adoptálna engem. Még a felesége is ideutazott, hogy beszéljen az ügyben az édesanyámékkal, de ők, persze, nemet mondtak a kérésükre.
1944 őszén azután bejöttek az oroszok, bemutatkozásképpen elvették a két lovunkat, minden készpénzünket, s géppisztollyal lőtték le a tyúkjainkat, de még a Rafajnai-erdőben legelésző szarvasokat is, hogy megzabálják azokat. Barbárok voltak. Az egyik bátyámat elvitték a lágerbe, ott is halt meg Szamborban, az édesapámat meg bebörtönözték, csak azért, mert volt egy héthektáros birtoka. Hét évet húzott le Karagandában. 1949-ben, a kolhozosításkor mindenünket elvették, a következő esztendőben pedig engem is elvittek a Donbászra, noha még csak tizenöt és fél éves voltam. Csilléket szereltünk a bányában, de egy év elteltével, öt társammal együtt megszöktem, s elindultunk hazafelé. Többet jöttünk gyalog, mint vonaton, mert a vonatokon könnyebben lebukhattunk volna, hazatérésem után pedig kilencvenegynehány napig bujkáltam, a híd alatt aludtam, s ott húztam meg magam akkor is, amikor kiszállt hozzánk a milícia, hogy megkeressenek és visszavigyenek. Három hónap elteltével azonban véget ért a kötelező jellegű donbászi munka, nem vittek el több magyar fiút a bányavidékre, s már engem sem vettek elő a szökésemért, így befejeződhetett a bujkálásom.
A kötelező katonai szolgálatom letelte után különböző beregszászi cégeknél helyezkedtem el. Nem végeztem szakiskolát, de a tapasztalt szakmunkásoktól több mesterség is "rám ragadt", így hegesztőként, bádogosként és kovácsmesterként dolgoztam le munkás éveimet. 1990-ben, korkedvezménnyel mentem nyugdíjba.
Megélhetés: a földtől a gombáig
– A lakosság nagy része a mezőgazdaságból él – mutatja be a falu jelenét Balogh Attila, a helybeli KMKSZ-alapszervezet elnöke. – A kolhoz felosztásakor, a földek minőségétől függően, 1-2,5 hektáros parcellákat mértek ki az egykori gazdaság volt munkásainak, akik közül jelenleg sokan malactenyésztéssel foglalkoznak, s elsősorban Beregardóban, illetve Nagydobronyban találnak vevőket jószágaikra. Emellett pedig szemes terményt, illetve burgonyát is adnak el a beregszászi vagy a munkácsi piacon. A fóliaházi zöldségtermesztés viszont nem jellemző a községre, mindössze 1-2 fóliaház található a faluban. Öt farmergazdaság is működik a településen, a farmerek 5, 10, vagy éppen 50 hektáron gazdálkodnak, s a munkácsi piacon értékesítik a megtermelt szemes terményeiket.
Több mint száz embert foglalkoztat a helyben működő, felsőruházati cikkeket előállító Bon-Ton Kft, mely kétharmad részben guti lakosokat alkalmaz. Sokan pedig az ungvári Yazaki gyár, a Beregszászi Rádiógyár vagy a Munkácsi Finommechanikai Üzem munkásaiként keresik meg a kenyerüket. Nincs viszont sok kisvállalkozónk, aki pedig mégis belevág az üzletbe, az általában mini-ABC-t működtet. Községünk megannyi lakója nyaranta a gombázásból egészíti ki a jövedelmét, már hajnalban kimennek a települést körülvevő erdőkbe, az összegyűjtött gombát pedig a Munkács – Beregszász főútvonal mentén, a guti letérőnél adják el az arra haladóknak.
Pünkösdi napok, emlékművek
– A KMKSZ guti alapszervezete 1989-ben alakult meg, 69 taggal, Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete jelenlegi vezetője lett az első elnökünk, ma pedig mintegy kétszáz főt tesz ki a tagság létszáma – vált témát beszélgetőtársam. – Tizenkilenc évvel ezelőtt, 1991-ben tartottuk meg legelőször a Guti Pünkösdi Napokat, melyek a KMKSZ megyei szervezete támogatásával, a mi szervezésünkben kerülnek lebonyolításra. A rendezvény esztendőről esztendőre igen színvonalas kulturális műsorral örvendezteti meg a közönséget, s emellett a pünkösdi napok keretében rendezzük meg a Darcsi Viktor Labdarúgó Emléktornát is. A rendezvénysorozattal pedig nem csak a környező települések lakóit vonzzuk Gutra, hanem szép számban akadnak külföldi vendégeink is, Magyarországról, illetve Szlovákiából. Jövőre már huszadik alkalommal fogjuk megszervezni a Guti Pünkösdi Napokat, remélhetőleg színvonalasan, és mindenki örömére. Emellett évről évre szeretetünnepséget szervezünk a falu egyedülálló idős emberei számára, s természetesen megemlékezünk március 15-ről, augusztus 20-ról, valamint – novemberben – a sztálinizmus áldozatairól is. Rendezvényeink lebonyolításában különösen nagy szerepet játszik alapszervezetünk két aktív tagja, a helyi általános iskolában oktató Nagy Mária és Tóth Angéla tanárnő.
Az ünnepségek megszervezése mellett egy emlékparkot is létrehoztunk a település központjában. 1992-ben felállítottuk a második világháború és a sztálinizmus áldozatainak emlékművét, 2001-ben felavattuk a Szent István-szobrot, évek óta pedig azért pályázunk, hogy elkészíttethessük II. Rákóczi Ferenc emlékművét. Beadványainkat eddig, sajnos, elutasították, de addig próbálkozunk, míg meg nem nyerünk egy pályázatot.
Sin József, a KMKSZ BJSZ elnöke – aki Gut község lakosa – az októberi helyhatósági választások eredményeként lett a község képviselője a Beregszászi Járási Tanácsban.
– Községünk fejlődése ellentmondásosan alakul – fejti ki az elnök. – A helyi közintézmények egy része (a klub, a könyvtár, a posta és a telefonközpont) egy balesetveszélyessé nyilvánított régi épületben működik, s a közeljövőben meg kell oldanunk, hogy az orvosi rendelő végre saját épületet kapjon. A befektetésekhez sok pénz szükségeltetik, a helyi tanácsok pedig csak földeladás révén juthatnak nagyobb bevételhez, ami a szociális fejlesztésekre fordítható. Egy-két kisebb földrészleget már sikerült értékesíteni, ám a község igazi kincsével, a gyógyvízforrással nem jól sáfárkodtak az elmúlt években, így az továbbra is csak egy kihasználatlan lehetőség a község szempontjából. És ki tudja, születik-e jó megoldás az ügyben. A kérdés megoldása elsősorban a helyi községi tanácstól függ, vagyis az, hogy a lehetőség a közösséget fogja-e gazdagítani, vagy pedig egy-két ügyeskedőt.
Végezetül megemlíteném, hogy 2012-ben fogjuk megünnepelni településünk megszületésének a 700. évfordulóját, erre a "születésnapra" pedig nagyszabású rendezvénysorozattal készül a KMKSZ BJSZ és a helybeli KMKSZ-alapszervezet.
Orvosi rendelő – orvos nélkül
– A Guti Felcserközpontot a közelmúltban minősítették át orvosi rendelővé, ám jelenleg sem orvosunk, sem felcserünk nincs, egyedül fogadom a betegeket – mutatja be a falu egészségügyi intézményét Balogh Tímea szülésznő. – Én természetesen csak a kismamákkal, illetve a nők rákszűrésével foglalkozom, a különböző betegségekkel hozzám fordulókat Beregszászba, a járási poliklinika szakorvosaihoz irányítom. Amúgy jelenleg a legtöbben felső légúti vírusos megbetegedésekben szenvednek, s emellett gyakoriak még a szív- és érrendszeri betegségek is, több lakosnak magas a vérnyomása, s a szívritmuszavarok is elterjedtek, míg a gyomorpanaszok főleg a nyári időszakra jellemzőek, amikor könnyebben megromlanak az ételek, melyek fogyasztása különböző gyomorbetegségekhez vezet.
A felszereltségünk elég szegényes, a számítógépünk elavult, s már nem is működik, az ugyancsak régi gyártmányú fogorvosi székünk pedig a folyosón várja a jobb idők eljöttét, lévén, hogy nincs fogorvosi szobánk. Az igazi megoldást egy különálló épület jelentené, ahol helyet kapna az orvosi rendelő – egy doktorral együtt..., – a rendelő ugyanis jelenleg a református parókia épületének egy részében működik.