Beregszásztól 24 kilométerrel nyugatra egy 1700 lelkes község, Zápszony házai simulnak csendesen a messzeségbe nyújtózkodó síkságból kiemelkedő Kaszonyi-hegyek északi lábaihoz. Mint a falu szülötte, Csatáry György történész, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára kifejti, a település környéke ősidők óta lakott. A falu mellett emelkedő Kova-dombon a múlt századi régészeti feltárások során egy árokkal és földsánccal védett újkőkori település maradványait hozta felszínre az archeológusok ásója, tűzhelyek és használati eszközök, köztük nagyon szép, festett kerámiaedények kerültek elő a földből, tanúsítva, hogy már a Kr. e. IV. évezred embere is kedvelte ezt a helyet.
Mesél a múlt
– A középkorban Árpád-házi királyaink uralkodása idején, a XIII. század során népesült be Zápszony területe, a történeti forrásokban 1271-ben bukkan fel a község neve – magyarázza beszélgetőtársam. – Első földesurai a Zapszoni családból kerültek ki, megjegyzendő viszont, hogy a faluban később birtokrészekkel rendelkező famíliák – Nyitrayak, Lónyaiak, Thuróczyak, Dávidok – többsége nem helybeli, hanem beregsomi, illetve mezőkaszonyi nemes volt, s a falu egyházjogilag is hosszú ideig a mezővárosi rangra emelkedett szomszédos Mezőkaszony árnyékában élt. A középkorban az ott létesült plébániához tartoztak a zápszonyi hívek, a XVI. századi reformációt követően pedig a helybeli református gyülekezet a mezővárosban megalakult protestáns anyaegyház filiája lett. A Zápszonyi Református Egyházközség csak a XVIII. században vált önállóvá, s a korábbi fatemplom helyén 1798-ban építette fel ma is álló, kőből emelt szentegyházát. Az Isten házával szemben álló telken később egytantermes egyházi elemi iskolát létesítettek, mely 1905-ben állami kezelésbe került, majd az elkövetkező évtizedek során fokozatosan mind nagyobbra bővítették, míg végül megszületett a ma is működő, kilencosztályos általános iskola.
A helybeliek megélhetésében kezdettől fogva nagy szerepet játszott a Zápszonyi-hegy, melynek lankáin már a középkorban is szőlőt termesztettek, s az itt érlelt fehér borokat az elmúlt évszázadokban egy szinten emlegették a nagymuzsalyi és a benei magaslatok tüzes levével. Az 1800-as években két zsidó család, a kereskedéssel is foglalkozó, vegyes boltokat működtető Goldberger és Spiegel família rendelkezett a legnagyobb ültetvényekkel, illetve pincészetekkel. A XIX. század végi filoxérajárvány azután mérhetetlen károkat okozott a helybeli szőlőtermesztőknek is, akik csak tetemes ráfordítással tudták újból betelepíteni a kipusztult ültetvények helyét, s nehezen térültek meg a befektetett összegek.
De már kissé előreszaladtunk. 1848-ban ezt a települést is megérintette a forradalom szele, s a közhonvédek mellett egy hadnagyi, illetve egy zászlósi rangot kapott zápszonyi lakos is végigküzdötte a szabadságharcot, egyikük hamvai a helybeli, a másikukéi a beregszászi temetőben porladnak. A kiegyezést követő nagy vasútépítési hullám során, 1875-ben Zápszonyt is elérte a csillogó sínpár, később pedig nagy átrakodóhelyet alakítottak ki itt, mely a két világháború éveiben jelentős szerepet kapott a hadfelszerelés mozgatásában. Az I. világháborúban mintegy húsz helybeli polgárt soroztak be, sokuk a przemysli erődbe került, s átélte az akkor az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó fontos dél-lengyelországi erődítmény 1914-1915-ös orosz ostromát. A II. világháborúban lényegesen többen, kb. hetvenen vettek részt, viszont az átlagosnál kevesebb személyt érintett a sztálini terror: a szovjet katonai hatóságok 1944 őszén húsz zápszonyi lakost deportáltak a Gulagra, akik közül tízen odahaltak. Az 1945 után berendezkedő szovjetrendszer azután itt is létrehozta a kollektív gazdaságot, a hangzatos nevű Új Élet Kolhozt, mely nagyban foglalkozott a gyümölcs- és zöldségtermesztéssel, konzervgyárat működtetett, s üdítőitalt is gyártott, a szederből, ribizliből, körtéből és almából előállított Vitát, mely eljutott a hajdani Szovjetunió minden zegzugába. Ugyanakkor a szőlőtermesztésben uralkodóvá vált a mennyiségi szempont, s nem fordítottak kellő figyelmet a megtermelt szőlő és a kiérlelt bor minőségére. Ám minden elmúlik egyszer, 1991-ben összeomlott a nagy vörös birodalom, a kolhozt pedig elfújta a rendszerváltás szele.
Ugyanez a változás tette lehetővé a kárpátaljai magyarság önszerveződésének a beindulását, s 1989-ben Zápszonyban is megalakult a KMKSZ helyi alapszervezete, mely jelenleg 220 tagot számlál.
– 1991-ben a település központjában felavattuk a sztálinisták által elhurcolt falubeli férfiak s a második világháborúban elesettek közös emlékművét – ismertet meg Gerzánics Ilona elnök az alapszervezet tevékenységével. – November 20-án megemlékezünk a Gulag zápszonyi áldozatairól, anyák napján az édesanyákról, megünnepeljük március 15-ét, a községi tanáccsal együtt pedig lebonyolítjuk a falunapot, valamint az új kenyér és Szent István tiszteletére szentelt augusztus 20-i ünnepséget. Október 23-án részt veszünk a KMKSZ központi megemlékezésén Beregszászban, s a júliusi tiszaújlaki Turul-ünnepségen is képviseltetjük magunkat. Bekapcsolódtunk a schengeni vízumhoz szükséges támogató nyilatkozatok kiállításába, s eddig 120-130 nyilatkozat kiállításában vettünk részt. Az idei, augusztus 1-i falunap alkalmából megnyitottuk a teleházat, mely egyelőre a községháza épületében működik, de úgy tervezzük, hogy faluházzá alakítjuk át a volt iskolai étkezde jelentős méretű, földszintes épületét, ahol – a felújítást követően – helyet kap majd a teleház, a közkönyvtár, valamint a falumúzeum, melynek anyagát az általános iskola diákjainak a bevonásával fogjuk összegyűjteni. Most kutatunk pályázati lehetőségek után, hogy biztosítsuk a faluház létrehozásához szükséges anyagiakat. S van még egy tervünk: a volt iskola, a jelenlegi óvoda falán emléktáblát szeretnénk elhelyezni Brenzovics Erzsébet egykori iskolaigazgató tiszteletére, aki a KMKSZ-alapszervezet egyik fő megszervezőjeként írta be a nevét a község krónikájába, s akinek nagyon sokat köszönhet mind az alapszervezet, mind maga a falu.
Megélhetés
– A lakosság száma az utóbbi időkben nem változott jelentősen, bár tavaly kismértékben fogyott, húsz haláleset jutott 16 születésre, miközben tizenhat pár mondta ki a boldogító igent, az idén pedig eddig tizenöt bölcsőben sírt fel újszülött, s tizenhat falubelinket kísértük ki a temetőbe. A munkaképes férfilakosság egyharmada a munkácsi, ungvári, kijevi építkezéseken dolgozik, a nők pedig ugyanilyen arányban keresik meg a kenyerüket a mezőkaszonyi és a beregszászi varrodában, valamint a járási központban működő Bereg Kábel cégnél – tájékoztat Bacskai László polgármester. – A lakosság többsége a mezőgazdaságból él, a volt kolhozistáknak a mezőgazdasági nagyüzem felosztásakor 1,5-2 hektáros parcellákat mértek ki, míg a hegyen tizenkét áras földterületeket osztottunk szét a gazdák között, s emellett öt farmergazdaság is működik a községben. A farmerek három–öt hektáron gazdálkodnak, túlnyomórészt szemeseket termesztenek, amit vagy a jószággal etetnek fel, vagy eladják itt, a faluban, illetve a munkácsi és a beregszászi piacon. A felhizlalt sertéseket viszonteladók vásárolják meg, kilónként 13 hrivnyát fizetnek élősúlyban a hízókért, ami elég gyenge árnak számít, míg a termény mázsáját a farmerek kénytelenek 150 hrivnyáért eladni, különben a nyakukon maradna, miközben 200 hrivnyát tesz ki a gabona mázsájának az önköltségi ára. A lakosság jelentős része foglalkozik a cseresznye, a meggy, a kajszi-, illetve az őszibarack nagybani termesztésével, melyek kisebb munkaigényűek, mint a szőlő, és könnyebb értékesíteni őket, mint a szőlőt vagy a bort. A gyümölcsöt főleg a munkácsi nagybani piacon teszik pénzzé, de most már egyre több viszonteladó is felkeresi a községet, hogy megvásárolja a gazdák termését. Tavaly nálunk is megjelentek az első fóliaházak, egyelőre hat család foglalkozik a fóliaházi uborka- és paradicsomtermesztéssel, s a munkácsi vagy a beregszászi piacon, illetve helyben értékesítik a zöldségféléket. Van, aki virággal foglalkozik, krizantémot termeszt eladásra, s nagyobbrészt itt, a faluban, kisebbrészt a járási központban, valamint Munkácson teszi pénzzé – halottak napja előtt – a virágait. S még maradva a megélhetésnél: ötven főt foglalkoztat az SZTMKB Kft. téglagyára, melynek termékeit különböző cégek, illetve magánszemélyek veszik meg, a Beregszászi mellett pedig más járásokból is érkeznek vásárlók, nagy a gyár kapacitása, s igény is van a téglára. Nincs viszont piaca a tejnek, négy éve folyamatosan csökken, s jelenleg 70-75 darabot számlál a tehénállomány. Az idősebbek még csak-csak tartanak teheneket (a tejüket pedig helyben értékesítik), a fiatalabbak azonban nem nagyon nevelnek szarvasmarhákat.
Szőlőtermesztők
– Az őseimnek másfél hold ültetvényük volt a hegyen (amit "természetesen" elvettek a kolhozosításkor), többféle szőlőt, köztük Bakatort, Olasz és Rajnai Rizlinget, Leánykát termesztettek, s Mezőkaszonyban adták el a felvásárlóknak a borukat – pillant vissza a múltba Tóth András szőlész. – Még megvan az Osztrák–Magyar Monarchia idejéből származó, közepes méretű présük, s én is ezzel préselem ki a szőlő levét. Az ősi portánkon pedig ma is áll az 1700-as évek végén épült pince, mely biztosítja a bor megfelelő tárolásához szükséges egyenletes hőmérsékletet, állandóan 12-16 Celsius-fok meleg van benne (az ideális hőmérséklet 14-16 Celsius-fok), s a legnagyobb nyári hőségben sem kúszik 18 Celsius-fok fölé a hőmérő higanyszála. Emellett van egy 960 literes hordóm, amit még a néhai édesapám készíttetett, húsz évvel ezelőtt, egy mára megboldogult beregszászi bodnárral, Kupin Lajossal, aki azt megelőzően húsz évig élt Franciaországban, ahol hordókat készített egy sörgyár számára, s ott is házasodott meg, feleségül véve egy párizsi lányt, akit aztán hazahozott Kárpátaljára. De visszatérve a gazdaságomhoz, tíz áron termesztem a szőlőt, 17 fajtát, köztük nemes szőlőket, elsősorban Biankát, Oportót, Pölöskei Muskotályt – az oltványokat egy jó barátomtól, a benei Parászka György szőlésztől-gyümölcsésztől hoztam –, illetve magántermőket, Bányai, Fehér és Piros Izabellát, s jó években 500-600 liter bort állítok elő. Emellett pedig meggyből is készítek bort, illetve likőrt.
– Van hétszáz tőkém, s 80 fajta szőlőt termesztek, főleg francia rezisztens fajtákat, az észak-amerikai vadszőlő és európai nemes fajták keresztezéséből az 1800-as-1900-as évek fordulóján előállított franko-amerikai hibrideket, melyek jól bírják a fagyokat, és kevés permetezést igényelnek – kapcsolódik be a beszélgetésbe Buda Szabolcs szőlősgazda. – Bort helyben adok el, 15 hrivnya lenne a reális literenkénti ára, de csupán hat hrivnyáért tudom értékesíteni. Csak a szegényebbek veszik. Sajnos, a vodka- és a sörfogyasztás falvainkban is háttérbe szorította a borivást. Át is térek a borszőlőről a csemegeszőlő termesztésére, Magyarországról, illetve belföldi szőlővessző-kereskedőktől szerzem be az oltványokat, s az anyaországbeli Kriszten György szőlész által kikísérletezett, rendkívül finom ízű Toldit, valamint hidegtűrő orosz fajtákat, köztük Talizmánt, illetve Piros Vosztorgot fogok termeszteni.
Kirándulások a környéken
De hogy ne csak a munkával, hanem a pihenéssel is foglalkozzunk, végezetül írjunk pár szót a környékbeli kirándulási lehetőségekről. A településtől mintegy másfél kilométerre található a Sós-tó, ahol a látogatók rendezett, ápolt környezetben, árnyas fák alatt pihenhetnek, az itteni gyógyvíz pedig – melynek vegyi összetétele hasonló a hajdúszoboszlóihoz – kiválóan alkalmas az ízületi betegségek gyógyítására. Emellett Zápszonytól négy-öt kilométerre kanyarog a Szernye folyó, melynek partján jó néhány horgászhely található, míg a közeli Rafajnaújfalu felé szép tölgyerdőn át visz az út, melyben kellemes gyalogtúrákat lehet tenni, s kedvükre gombázhatnak is a kirándulók. Megjegyezném: nyaranta igen sok környékbeli család pótolja ki a jövedelmét az erdőben szedett gomba eladásából befolyó összegekkel.