A KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének alapszervezeti elnökei, képviselői és aktivistái május 9-11-én egy csodálatos kiránduláson vettek részt. Több száz kilométeren át csodálhattuk Erdély természeti szépségeit a Maros, a Szamos, a Küküllő vízgyűjtőiben, Nagyvárad, Kolozsvár, Torockó, Marosvásárhely, Segesvár, Fehéregyháza, Nagyenyed, Koltó és Nagybánya történelmi helyszínein sétálgatva.
Nem tudom, kire melyik helyszín gyakorolta a legnagyobb hatást, de egy biztos: a házsongárdi temetőben sétálva, majd megállva Mátyás monumentális szobrának árnyékában mindannyiunkat egy gondolat foglalkoztatott: jó magyarnak lenni, jó együtt lenni ott is, ahol a magyar történelem nem mindig dicsőséges, sokszor inkább fájdalmas lapjai íródtak. A vártemplomok, a paloták, házak falai szinte méltóságos csöndben suttogták a fülünkbe: állj meg, magyar, emeld fel tekinteted, mert ez itt a dicső múlt. Emlékeink között őrizhetjük majd a kalotaszentkirályi kazettás templomot, a nagyváradi Püspöki Palotát, a marosvásárhelyi Kultúrpalotát, a segesvári diáklépcsőt és óratornyot, a nagybányai Szent István-tornyot és Erzsébet-házat és még annyi minden mást.
Mikor megkoszorúztuk a Fehéregyházán, Petőfi halálának feltételezett helyén emelt emlékművet, percekig nem szólalt meg senki. Ez nagyban volt köszönhető idegenvezetőnk, Horkay Sámuel szívszaggató előadásának, melyben részletesen elmondta a segesvári csata történetét, Petőfi hősi halálát, és az ezután következett tragikus eseményeket.
Jártunk Koltón is, ahol a szerelmi líra egyik legszebb gyöngyszeme, a Szeptember végén született, együtt mondtuk el a verset, nem kis büszkeséggel, hiszen csoportunk minden tagja tudta.
Utunk során remekül szórakoztunk a buszon is, hiszen Sámuel elkápráztatott minket fantasztikus tájékozottságával, műveltségével, így minden patakot, folyót, hegyvonulatot, várost és követ úgy hagytunk magunk mögött, mintha mindig ismertük volna.
Na és Torockó! Két éjszakát töltöttünk itt, a Székelykő lábánál, gyönyörködve a hófehér kontyos házakban, lubickolva házigazdáink szeretetében. Torockó méltán a világörökség része, még a nap is annyira szereti, hogy reggelenként kétszer kel fel, hogy újra és újra gyönyörködjön benne, mint egy ékszerdobozban.
Írhatnék még napokig, akkor sem tudnám leírni az élményt, amit szereztünk. Köszönet érte mindenkinek, akik ezt lehetővé tették: elsősorban Balogh Lívia elnök asszonynak, aki az indulástól az érkezésig mosolyogva szervezett, Balogh Oszkárnak, aki remekül navigált két türelmes pilótánknak, Horkay Sámuelnek az édes-keserű, de mindenképp fantasztikus idegenvezetésért, no meg azoknak, akik ezen a Tündérország-beli kiránduláson velünk voltak. Ezt a vidéket minden magyarnak látnia kell! Köszönjük, Erdély a szépséges hétvégét!