Fenyőfáktól övezett, szép kis református templom áll a nagyszőlősi járási Tiszakeresztúr központjában, mely a jelenleg 927 lelket számláló község névadója lett. A középkorban ugyanis, amikor a szentegyház még római katolikus volt, a Szent Kereszt tiszteletére szentelték fel azt, s mivel annak idején a feszületet is úrként tisztelték, a Szent Kereszt tiszteletére szentelt templomról Kereszt úrnak, vagyis Keresztúrnak nevezték el a települést, 1773-tól pedig a nagy folyó közelségére utaló Tisza előtaggal bővült ki a falunév.
– Az írott források először 1181-ben tesznek említést a helységről, Cherestur néven – tájékoztat ifj. Gerendely Béla helybeli történész. – Ám már korábban is létezett emberi település ezen a környéken. A múlt századi régészeti kutatások – a jelenlegi falu határában – feltárták egy VIII–IX. századi szláv település maradványait, melynek lakói, a fellelt halász- és vadászszerszámok tanúsága szerint, a földművelés mellett jelentős mértékben támaszkodtak a halászatra, valamint a vadászatra. De visszatérve Tiszakeresztúrra... A falu kezdetben királyi birtok volt, míg csak a XIII. század utolsó harmadában V. István király oda nem adományozta azt a Káta nemzetségnek, később pedig az Újhelyiek, majd a Nagy-Idayak lettek a község földesurai. Közben nagyszámú armalista kisnemes költözött be Tiszakeresztúrba, s váltak a lakosság meghatározó rétegévé.
A Rákóczi-szabadságharc kitörését követően több helybeli lakos is beállt a Nagyságos Fejedelem seregébe, az 1704-es lajstromok szerint például a jelzett évben 14 tiszakeresztúri kuruc teljesített szolgálatot Esze Tamás ezeres kapitány ezredében, s harcolt az óvári sáncban, illetve a császári kézen lévő szatmári vár ostrománál. Állítólag Borbély Balázs lovassági ezredes is a falu szülöttje volt, aki a kezdet kezdetén csatlakozott Rákóczihoz, s hősiesen küzdött a szabadságharc első győztes csatájában, az 1703 júliusában megvívott tiszabecsi ütközetben. Hat évvel a nagymajtényi fegyverletétel után, 1717-ben Tiszakeresztúrt is feldúlták az utolsó tatárjárás során Magyarországra betörő török-vazallus krími tatárok, fényesebb lapokkal került viszont be a falu krónikájába az 1848-as esztendő, amikor is hatvan helybeli lakos lépett be a Tiszaújlak, Karácsfalva, Tiszaújhely és Tiszakeresztúr nemzetőreit sorai közé fogadó 2. számú tiszaújlaki nemzetőrszázadba, s vett részt a forradalom és szabadságharc csatáiban. Az I. világháború frontjain tizenhat, míg a II. világháború ütközeteiben tizenhárom besorozott helybeli polgár tette le az életét, a sztálini lágerekbe pedig 56 tiszakeresztúri lakost hurcoltak el, akik közül 44-en térhettek haza, a többiekkel végzett a nélkülözések és a táborokban pusztító betegségek sora. Négy év múlva pedig Tiszakeresztúrban is kierőszakolták a kolhoz létrehozását, s több gazda is akadt, aki elkeseredésében felakasztotta magát.
Az 1980-as években a falu, valamint a szomszédos Puskino és Karácsfalva földjein gazdálkodó kolhoz vezetősége lépéseket tett a község asszimilációja irányában. Azzal az ürüggyel, hogy mezőgazdasági szakembereket telepítenek a helységbe, felépítettek egy kétszintes tömbházat, ahová specialisták híján egyszerű ukrán munkásokat költöztettek be. 1985 őszén és telén pedig – ugyancsak a kolhoz vezetői – forszírozni kezdték az ukrán iskola megnyitását, azonban nem várt ellenállásba ütköztek.
– Egy tanártársammal, id. Mándy Lajossal együtt a sarkunkra álltunk, beadványt fogalmaztam meg az ügyben, visszautasítva a kolhozi vezetőség kezdeményezését, s ezt eljuttattuk a járási, valamint a megyei pártbizottsághoz – emlékezik vissza id. Gerendely Béla magyartanár, a KMKSZ Tiszakeresztúri Alapszervezetének az elnöke. – A beadványnak nagy visszhangja támadt, a KGB egyik tisztje is megfenyegetett, de végül csak elértük a célunkat, az ukrán iskola létrehozásának a terve lekerült a napirendről.
– 1989 óta viszont sok ukrán települt be a faluba, s a magyarság aránya 75 százalék alá csökkent – veszi vissza a szót ifj. Gerendely Béla. – Sok fiatal magyar elhagyja a települést, mert nincs munkalehetőség, vagy mert Magyarországon tanul, és már nem jön haza, a határon túl teremt egzisztenciát, vagy egyszerűen más községbe nősül vagy megy férjhez. Az öregek meghalnak, sok az üres porta, melyeket megvásárolnak a verhovinai ruszin falvakból érkező betelepülők, akik számára vonzó célpont a hegyvidékhez képest jobb földművelési lehetőségeket biztosító alföldi táj. Beköltözésüket követően pedig ide hívják a rokonaikat is.
– Az elmúlt tanévben nyolc elsős lépte át a helyi magyar tannyelvű általános iskola küszöbét, míg két gyereket a tiszaújlaki ukrán tannyelvű középiskolába írattak be – jegyzi meg Dobsa Aranka, a Tiszakeresztúri Általános Iskola igazgatója. – Igaz, az ukrán iskolában elsősorban azok a gyermekek tanulnak, akiknek egyik vagy mindkét szülőjük ukrán.
– A helybeli gazdák többnyire két-három hektár földből tartják fenn magukat és a családjukat, de akad, aki 4-5 hektárt mondhat a magáénak, én például öt hektárból élek – fejti ki Hunyadi László tiszakeresztúri gazdálkodó. – Búzát, árpát, zabot, kukoricát, lucernát termesztek, amit a jószággal étetek fel. Fejősteheneket, tinókat, lovat, anyakocákat, malacokat és hízókat tartok. Korábban egy beregszászi, valamint egy nagyszőlősi cég vásárolta meg a tejünket, de három éve megszűnt a felvásárlás, azóta magunk fogyasztjuk el a tejet, illetve a jószágnak adjuk. Nincs szívem felszámolni a tehénállományunkat. Hat-hét hetes kisborjúkat adok el viszonteladóknak, akik kárpátaljai turistaszállodáknak adják el a fiatal szarvasjószágok húsát, illetve malacokat viszek a tehergépkocsimmal a nagyszőlősi piacra, ahol egy éve még 400 hrivnyát is fizettek darabjáért, azóta viszont nagyot zuhant az áruk, mindössze 150-200 hrivnyát vehetek kézhez az eladásuk után, pedig kelendőek a tiszakeresztúri malacok, jó hírük van, akik ilyet vettek, még nem csalódtak bennük.
Ami a gépparkomat illeti, van egy 1990-es kibocsátású tehergépkocsim meg egy ugyanabban az évben gyártott T-150-es traktorom, a hozzá való ekével, tárcsával. Vetőgéppel nem rendelkezem, s ha nincs elég pénzünk, kézzel vetjük el a szemeseket, míg ha jobban állunk, valamelyik, vetőgéppel rendelkező helybeli vagy karácsfalvai gazdával végeztetem el a vetést (jelenleg 200 hrivnyába kerül egy hektár bevetése). Kombájnom sincs, a két, arató-cséplőgépet is birtokló tiszakeresztúri gazda valamelyikével arattatom le a gabonámat, míg a tengerit kézzel törjük le, a műtrágyaszóró gépet pedig a helyben lakó unokatestvéremtől kérem kölcsön, ha szükségem van rá. Amúgy a műtrágyát és a növényvédő-szereket a tiszaújlaki gazdaboltban szerzem be, csak az a baj, hogy nagyon drágák.
– Tervek?
– Ha javulna az anyagi helyzetünk, bérbe vennék még pár hektár földet (itt, a faluban a gazdák évi három mázsa szemes terményért adnak bérbe egymás között egy hektárt), de jelenleg elég fenntartani a gazdaságot, nem jut pénz a fejlesztésekre, illetve az új gépek beszerzésére.
A faluban sokan foglalkoznak nagybani zöldségtermesztéssel, egyikük a három, fűthető fóliaházzal rendelkező Pallai József.
– Uborkát termesztünk, s május végéig a munkácsi piacra hordjuk a termést a személygépkocsinkkal (áprilisban 10-15 hrivnya a primőrök kilónkénti ára), azután pedig mikor a fancsikai Univer Kft.-nek, mikor a tiszakeresztúri Mikaland Konzervgyárnak, mikor a Munkácsi Konzervgyárnak adjuk el a zöldségünket. A feldolgozóüzemek adnak kölcsönbe vetőmagot, műtrágyát, fekete fóliát, csepegtetős öntözőrendszert, mi viszont senkinek sem akarunk tartozni, ezért inkább magunk vásároljuk meg a környékbeli gazdaboltokban a műtrágyát, a vetőmagot, a növényvédő szereket. Nagy baj viszont, hogy a konzervgyárak nem fizetnek időben a leadott termésért, tavaly például két hónapot vártunk, mire kézhez kaptuk a járandóságunkat, s akadt gazda, akinek közben tönkrement az uborkája, mert nem tudta miből megvásárolni a szükséges permetezőszereket. De kénytelenek vagyunk akár hitelbe is eladni a zöldséget a feldolgozóüzemeknek, mert júliustól, a szabadföldi uborka tömeges piaci megjelenésétől olyan alacsonyra – kilónkénti 50, 40, sőt 30 kopijkára – zuhan a termés ára, hogy nem érdemes piacra vinni a zöldséget. Amúgy a konzervgyárak az idén 2,40 hrivnya kilónkénti ár mellett kezdik felvásárolni a 6-9 cm-es, és 30 kopijkájával a 12 cm-es uborkát.
Megélhetés? Öt éve még volt egy kis jövedelmünk az uborkatermesztésből, szépen beindultak a feldolgozóüzemek, s jó árban vásárolták fel a termést, de most már nehéz megélni a fóliázásból. A bevételeink 50-60 százalékát vissza kell forgatni a termelésbe, a maradékot elviszi a konyha fenntartása, meg a rezsiköltségek kifizetése, ruhavásárlásra sem jut pénz...
Végül, de nem utolsósorban pedig ismerkedjünk meg a helybeli KMKSZ-alapszervezettel.
– Alapszervezetünk 1989 tavaszán jött létre – tájékoztat id. Gerendely Béla. – Jelenleg 250-en vagyunk, a létszám nem nagy, de a tagok aktívak, mindig lehet rájuk számítani, ha egy rendezvény megszervezéséről vagy éppen a választási kampány lebonyolításáról van szó, amiért ezúton is köszönetemet fejezem ki. 1990-ben emlékművet állítottunk a temetőben a sztálinizmus áldozatainak a tiszteletére, de aztán Dobsa Dezső helybeli lakos a rendelkezésünkre bocsátotta a szovjethatalom által elbontott egykori első világháborús emlékmű márványtábláját, melyet annak idején, a bontás előtt leszerelt, elrejtett s évtizedekig őrizgetett. Így 1996-ban a templomkertben közös emlékművet emeltünk a két világháborúban elesett, valamint a sztálini lágerekben elpusztult falubelijeink tiszteletére, melyre az említett, fél évszázadon át őrzött emléktábla is felkerült. Emellett kivettük a részünket a kárpótlás lebonyolításából, a magyarigazolványok kiállításából, most pedig mi is bekapcsolódtunk a schengeni vízumok kiállításának a folyamatába, megszerveztük a temetőkert rendbetételét, természetesen megüljük nemzeti ünnepeinket, s minden évben szép, nagy csoporttal képviseltetjük magunkat a tiszaújlaki Turul-ünnepségen.