December 8-án az Ég kegyeibe fogadta a Gulag tiszapéterfalvai és tivadarfalvai áldozatai tiszteletére emelt s most gyönyörűen felújított emlékműnél egybesereglett lakosokat. A nap sugárzuhataga végigragyogott a fekete márványba aranybetűkkel belevésett neveken, melyek mindegyike mögött egy-egy emberi sors áll: derékba tört sorsok. S gonoszul kitervelt halálukra sohasem került volna sor, ha a XX. századot meg nem gyötri két rezsim, melyek nemet mondtak az Istenre, és nemet mondtak az emberiességre.
A rendezvény kezdetén Seres János, a Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye esperese, tivadarfalvai lelkipásztor üdvözölte a megjelenteket, köztük dr. Nagy Ignác beregszászi magyar konzult, Barta Józsefet, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnökét, Virág Lászlót, a KMKSZ Tiszapéterfalvai Alapszervezetének elnökét és Gulácsy Lajost, a Kárpátaljai Református Egyházkerület nyugalmazott püspökét is.
A Gulagot megjárt nyugalmazott püspök úr beszéde kezdetén kifejtette, itt most az emberi gonoszság áldozataira emlékezünk, de tudjuk, hogy számukra is volt folytatás földi életük ellobbanása után: a boldog haza, Isten országa. A világban tapasztalható szenvedésekről szólva idézte Jézust, aki nem azt mondta tanítványainak, hogy nem lesz részük szenvedésekben, hanem azt, hogy Ő meggyőzte a világot, s a földi lét után van mennyei öröklét. Életünk alapjának nevezte az Istenbe vetett reménységet, s arra kérte az egybegyűlteket, hogy legyen reménységük, egymás iránti szeretetük, lelki békességük – s akkor Isten ott marad az életükben.
Seres János is megjegyezte, miszerint az Istenbe vetett reménység tartotta meg azokat a Gulagot megjárt földijeinket, akik végül hazatértek otthonaikba. Majd a megjelentek elé lépett Virág László, aki kitért rá, hogy az 1991-ben felépített emlékművet kikezdte az idő vasfoga, és nagyon megérett a felújításra. Az alapszervezet elnöke, aki egyúttal a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének is az elnöke, az utóbbi minőségében pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez a felújítás finanszírozására, mely pozitív elbírálásban részesítette a pályázatot. Az alapszervezet is komoly áldozatokat hozott a munkálatok érdekében, míg Schmitt Pál adományának köszönhetően megoldották az emlékmű díszkivilágítását. Két helybeli mesterember, Kónya Tibor és Csokai Tibor személyében megtalálták az ideális szakmunkásokat, akiknél szebben senki sem tudta volna elvégezni a munkálatokat. S hál' Istennek, szép idő köszöntött be, ami lehetővé tette a felújítás gördülékeny lebonyolítását.
Dr. Nagy Ignác a XX. század olyan gyalázatának nevezte az 1944 őszi kárpátaljai deportálásokat, melyekről hosszú évtizedekig még beszélni sem lehetett. Felidézte, hogy a Szovjetunió már 1943-ban eldöntötte, hogy kollektív büntetést alkalmaz a magyar nép ellen, amiért Magyarország a Harmadik Birodalom szövetségeseként hadat üzent a Szovjetuniónak. A katonaköteles korú kárpátaljai magyar férfiak elhurcolásával pedig le akarták fejezni ezt a nemzetrészt. Ami csak az itteni magyarok hite, kereszténységük, jól működő családi kötelékeik miatt nem sikerült. S a konzul leszögezte: amelyik nemzetben egészséges családok léteznek, annak a nemzetnek van jövője.
Barta József felidézte a deportálások és a Gulagon végzett rabszolgamunka borzalmait, melyek következtében az elhurcoltak mintegy harmada életét vesztette. A deportálások okai közül pedig az egyik legfontosabbként nevezte meg a megfélemlítést, ugyanis minden diktatúra alapja a félelem. Megjegyezte, miszerint a jelenlegi ukrán hatalom is félelmet akar kelteni. S ott kezdődik a szabadság, hogy megszűnik bennünk a rettegés. Felszólalása zárásaként pedig arra kért mindenkit, hogy most, adventkor is száműzzék szívűkből a félelmet, s adjanak benne helyet a szeretetnek.
A rendezvény végén Seres János megköszönte a jelenlegi magyar kormánynak, hogy testvérként tekint az itteni nemzetrészre.
A megemlékezés zárásaként a jelenlévők elénekelték Kölcsey és Erkel csodálatos Himnuszát, és elhelyezték koszorúikat az emlékmű talapzatánál.