Szokatlan felhívást tett közzé lapunk előző számában a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ): "az állami nyelvtörvény II. fejezete 13. cikkelyének 1-2. pontja, valamint az V. fejezet 28. cikkelyének 3-5. pontja alapján felhívja a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolák vezetőinek figyelmét arra, hogy ne mulasszák el hivatalosan megrendelni az általános és középiskolai magyar tannyelvű osztályok végzősei részére a végzettséget igazoló kétnyelvű okiratokat (ukrán és magyar nyelvűt, melyben a végzősök vezeték- és utóneve a magyar helyesírási szabályoknak megfelelően az apai név elhagyásával van kiállítva)". A dokumentum megszületésének hátteréről dr. Orosz Ildikót, a KMPSZ elnökét kérdeztük.
– Nem szokatlan némileg, hogy egy társadalmi szervezet figyelmeztessen állami hivatalnokokat feladataik ellátására?
– Ahhoz, hogy az olvasó megértse lépésünk okát, ismernie kell az előzményeket, amelyek egészen az új nyelvtörvény megszületéséig nyúlnak vissza. A KMPSZ tavaly szeptemberi tanévnyitó ünnepségén üdvözölte a jogszabály elfogadását, hiszen számos lehetőséget láttunk benne a magyar nyelv alkalmazási körének bővítésére, de úgy is fogalmazhatnánk, hogy az anyanyelvhasználat rehabilitálására a kárpátaljai magyarság körében, hiszen számos olyan lehetőséget tartalmazott, amelyekkel a kárpátaljai magyarság a nyolcvanas években már rendelkezett. Például a kilencvenes évek második feléig az iskolai osztálysarkok, az iskolai szemléltetők magyar nyelvűek lehettek a magyar tannyelvű oktatási intézményekben, s az iskolai dokumentációt, ezen belül az osztálynaplókat, a jegyzőkönyveket is magyar nyelven vezették. Ezenkívül vannak a törvényben olyan rendelkezések is, amelyek bevezetését szövetségünk évek óta szorgalmazta. Ilyen példának okáért a kétnyelvű iskolai bizonyítványok kérdése. A KMPSZ gyakorlatilag megalakulása pillanatától követelte, hogy az átvezető bizonyítványokban tüntessék fel magyarul is az oktatott és értékelt tárgyak nevét, ami megkönnyíti a szülők tájékozódását. A kibocsátó bizonyítványok esetében ennél is fontosabb, hogy azokban magyarul, a magyar helyesírásnak megfelelően leírva szerepeljen a gyermek neve. A cirill ábécé szerint átírva ugyanis torzulnak a magyar nevek, de még inkább akkor, amikor később a cirill változatot a francia helyesírás szerint fordítják ismét valamely latin ábécét használó nyelvre. Az én nevem például Orosz Ildikó, de a hivatalok Orosnak "fordították vissza" ukránból, ami nem ugyanaz. Ez a talán jelentéktelen írásmódbeli különbség főleg akkor jelent gondot, amikor később a gyermek külföldön szeretne részt venni valamilyen képzésben, kutatásban, esetleg valamelyik külföldi felsőoktatási intézményben szeretne továbbtanulni, mert a dokumentumokban szereplő névkülönbségekből komoly jogi problémák is adódhatnak. Arról nem is szólva, hogy ha például a Gergely Herhelként szerepel az útlevélben, az az egyén személyiségi jogait, méltóságát is sérti.
– A jelenleg hatályos nyelvtörvény teljes körűen rendezi ezt a kérdést, volna lehetőség kétnyelvű bizonyítványok kiadására?
– Elméletileg igen. Kicsit előreszaladva megjegyezném, hogy ha úgy vesszük, a kibocsátó bizonyítványok már jelenleg is kétnyelvűek, hiszen ukrán mellett orosz nyelven is kiállítják azokat, ám ukrán–magyar érettségi bizonyítványokat máig nem adnak ki. A lényeg, hogy szövetségünknél éppen a nyelvtörvény elfogadása nyomán, látva, hogy a hivatalnokok nem sietik el dolgot, született meg tavaly ősszel az az elhatározás, miszerint minden érintett helyi közigazgatási és önkormányzati vezetőnek, valamint oktatásügyi vezetőnek és iskolaigazgatónak, de még a minisztériumi illetékeseknek is levélben hívjuk fel a figyelmét arra, hogy élve a jogszabály biztosította lehetőséggel, szervezzék meg a magyar bizonyítványok kiadását.
A törvény úgy rendelkezik, hogy a hatóságok azok számára kötelesek kétnyelvű bizonyítványt kiállítani, akik igénylik ezt. Pontosabban esetünkben a kiskorú gyermek helyett a szülő jogosult igényelni e dokumentumot. A KMPSZ ezért még egy kérvénysablont is kidolgozott, melyet minden iskolába eljuttattunk ukrán és magyar nyelven egyaránt, hogy ezt a terhet is levegyük az igazgatók, az osztályfőnökök, a szülők válláról. Ennél tovább azonban nem mehetünk, hiszen a saját hivatali kötelezettségeiket csak az arra illetékes pedagógusok/igazgatók/igazgatóhelyettesek láthatják el a kétnyelvű bizonyítványok igénylése kapcsán, aminthogy a szülők helyett sem írhatja meg senki az erre vonatkozó kérvényt.
– Érkeztek válaszok a leveleikre?
– Számos hivataltól és hivatalnoktól kaptunk választ. A legmegdöbbentőbb talán az volt, amelyben egy minisztériumi illetékes közölte, hogy a kárpátaljai magyarság nem igényli a kétnyelvű bizonyítványok kiállítását, hiszen erre vonatkozóan semmilyen jelzés nem jutott el a tárcához.
– Köztudott, hogy sok magyar szülő igényelt kétnyelvű bizonyítványt tavaly. Hogyan lehetséges, hogy Kijevben nem értesültek erről?
– Sikerült megtudnunk, hogy a magyar szülők kérvényei számos helyen azért nem jutottak el a minisztériumig, mert az alsóbb szintű hivatalnokok egyszerűen nem továbbították azokat feletteseiknek. Egyes járási oktatási osztályoknál például arra való hivatkozással, hogy nincs pénz a nyelvtörvény végrehajtására, a kétnyelvű bizonyítványok elkészítésére, el sem vették az iskolaigazgatóktól a szülők kérvényeit – már amelyik igazgató egyáltalán rászánta magát erre a lépésre. Sok helyütt előfordult továbbá, hogy a járási oktatási osztályok átvették ugyan az igazgatóktól a kérvényeket, de nem továbbították azokat a feletteseikhez, vagy éppen ezek a felettesek nem jelezték a jelentkező igényeket a minisztériumnak. A lényeg, hogy miután az igények összesítésének ez a lánca valahol megszakadt, Kijevben joggal hihették úgy, hogy a kárpátaljai magyarság körében nincs is igény a kétnyelvű bizonyítványra.
– Mit lehet tenni ebben a helyzetben?
– Semmi esetre sem adjuk fel. Idén két illetékes parlamenti bizottság előtt is lehetőségem volt már előadni a problémáinkat. Előbb az ukrán parlament oktatási bizottságának kijevi meghallgatásán szembesíthettem a képviselőket a kárpátaljai magyarság gondjaival, amelyekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Ukrajnában máig orwelli állapotok uralkodnak, amennyiben vannak egyenlő, s egyenlőbb polgárok. Rámutattam, hogy a törvényeket itt az egyenlőbbeknek írják, míg az egyenlők, így a magyarok is, csak reménykedhetnek, hogy az adott jogszabályt az ő vonatkozásukban szintén betartják. A másik ilyen meghallgatásra Beregszászban került sor, amikor idén ősszel a beregszászi főiskolán ülésezett az ukrán törvényhozás kisebbségi bizottsága, amely előtt ismét felvethettem a problémáinkat.
Egyébként a leveleinkre írt válaszaikban a hivatalnokok nemegyszer arra hivatkoztak, hogy a tavalyi költségvetés nem irányozta elő a kétnyelvű bizonyítványok elkészítésének költségeit. Csakhogy azóta az országnak új költségvetése született, azaz a parlamentnek lett volna lehetősége megjeleníteni az idei kiadások között a magyar–ukrán bizonyítványok elkészítésének költségvonzatát, mégsem tették. Pedig az új összehívású Legfelsőbb Tanácsban a kárpátaljai magyarlakta régiót több hatalompárti honatya is képviseli – köztük egy magyar is – akiknek szintén felhívtuk a figyelmét a jelenségre. A költségvetés elfogadása azonban szintén nem a KMPSZ hatásköre.
– Mi az, amit viszont önök is megtehetnek?
– A KMPSZ feladata a kárpátaljai magyar oktatási rendszerben dolgozók és tanulók érdekeinek képviselete a törvény biztosította keretek között. Így amikor láttuk, hogy a nyelvtörvényhez nem született végrehajtási rendelet, nem rendeltek hozzá pénzt, felhívtuk erre az illetékes parlamenti bizottságok figyelmét, a kárpátaljai parlamenti képviselőket pedig kértük, hogy a költségvetés összeállításakor vegyék figyelembe a magyar bizonyítványok kiadásának költségeit. Miután azonban nem a KMPSZ nevezi ki az iskolaigazgatókat, alkalmazza az osztályfőnököket, csupán figyelmeztethetjük mindazokat, akiknek joguk és felelősségük a nyelvtörvény szóban forgó rendelkezéseinek a végrehajtása, hogy tegyék meg a maguk részéről a szükséges lépéseket. Ezért született a sajtóban közzétett felhívásunk, s ezért kérem ezúton is az iskolavezetőket, a kárpátaljai magyar szülőket, a magyar tannyelvű iskolák szülői tanácsainak tagjait, hogy igényeljék a kétnyelvű bizonyítványok kiadását. Kérjük az igazgatókat, hogy ha csak 2-3 kérvény fut is be, juttassák el azokat a járási vagy városi oktatási osztályoknak. De mielőtt beszélnének ezekről a kérvényekről a feletteseikkel, akik esetleg azt tervezik, hogy idén is a papírkosárba dobják a szülői kérvényeket, iktassák azokat a hivatalnál, mint bármely más hivatalos dokumentumot. Ne feledjék: ehhez joguk van. Az iktatott kérvényekkel az oktatási osztály már köteles hivatalosan foglalkozni, az ő felelősségük, hogy továbbítják-e a magyar szülők igényeit a megyei vezetésnek, megjelennek-e ezek a kérvények a statisztikákban vagy sem. Ha nem így történik, ebben az évben sem élhetünk jogszabály biztosította lehetőségünkkel, tovább várat magára az ukrán–magyar bizonyítványok megjelenése.