Csehov örök és halhatatlan. Ez volt talán az első gondolatom, miután november 29-én, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulatának előadásában megnéztem a Kastanka című mesejátékot. A történet egy kiskutya elveszését és magára maradottságát meséli el. Kastanka a városi forgatagban elveszíti gazdáját, egyedül marad. Már egészen reményvesztett és elgémberedett a fagytól, mikor egy arra sétáló titokzatos, idegen úr rátalál. Megsajnálja és hazaviszi a lakásába, ahol a kutyalányt furcsa társaság fogadja: egy gúnár, egy kandúr és egy disznóhölgy – amint éppen cirkuszi számot gyakorolnak. S kiderül: Kastanka őstehetség. Első fellépése mégis váratlan izgalmakkal jár. A nézők között ott ül a gazdi, s amikor nevén szólítja a kutyust,az otthagy cirkuszi csillogást, meleg otthont, biztonságot, barátokat – és rohan vissza az asztaloshoz.
A történet egyszerű, mondhatnánk! Ám sokkal többet mondott el ez a gyerekeknek (is) szánt előadás. Tanított hűséget, önzetlen szeretetet, megbocsájtást és megannyi emberi szépséget. Magával ragadó volt a Kastánkát alakító Tarpai Viktória gyermeki és játékos bája, Sőtér István, Rácz József, Ivaskovics Viktor (őt is imádtuk a buta gúnár szerepében),Vass Magdolna és Szabó Imre alakítása. A mű megértésében három mesélő: Gál Natália, Orosz Melinda és Kacsur András volt a nézők segítségére. A történet önmagában is egy kedves mese, amelyet a színészek lenyűgöző játéka, a zenei betoldások csak még szórakoztatóbbá és élvezetesebbé varázsoltak. S az előadás végén Kastanka nemcsak a régi gazdihoz talál vissza, hanem a nézők szívében is "otthonra lel".
Köszönettel tartozunk a feledhetetlen élményért nemcsak a társulat színészeinek, de a KMKSZ-nek és a BGA-nak is, hiszen az ő segítségük, támogatásuk révén lehettünk részesei a csodának.