"Tiszacsomán a régészek által feltárt honfoglaláskori temető helyén kialakított emlékpark másfél évtizede áll, s azóta minden évben eljövünk ide, hogy lerójuk kegyeletünket őseinknek. Szólít a múlt, őseink tisztelete, s tudjuk azt is, hogy jövőt építeni, jogot formálni földre, vízre, fára az itt nyugvó ősökre hivatkozva lehet csak" – fogalmazott Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Középszintű Szervezetének (BKSZ) elnöke. A KMKSZ szervezésében immár tizenhetedik alkalommal megrendezett honfoglalási emlékünnepség kezdetén a KMKSZ BKSZ elnöke a vendégek sorában üdvözölhette többek között Magyarország kárpátaljai diplomáciai kirendeltségeinek képviseletében Balogh Dénes ungvári és Kerekes Henrietta beregszászi konzulokat, Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét, parlamenti képviselőjelöltet, Orosz Ildikót, a KMPSZ és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökét, Kovács Szvetlanát, Tiszacsoma polgármesterét, valamint a történelmi egyházak képviseletében Tóth Jenő görögkatolikus parochust és Dávid Árpád református lelkipásztort. Az ünnepségen jelen voltak a környező települések küldöttségei, a KMKSZ aktivistái.
Az ünnepség Kovács Vilmos Verecke c. versével kezdődött, amelyet Tóth Dávid guti iskolás szavalt el.
Kerekes Henrietta, Magyarország beregszászi konzulja beszédében rámutatott: a magyarságon kívül a népvándorlás korának számos más törzse is kereste honát, de nem mindegyik történelme fejeződött be hon- és államalapítással. Elődeink a Kárpátok ölelte medencébe érkezve döntöttek úgy: itt lesz a hazánk. Nagy igyekezettel és eltökéltséggel kezdtek neki az államalapítás feladatának, alkottak és gyarapítottak, s hamarosan munkájuk nyomán az új haza – Kölcsey Ferenc szavaival élve – "fényre derült". Az évszázadok során e nép megért dicső és borús korszakokat is – fogalmazott a konzul asszony –, de az az erős kötelék, amelyik minket összetart, lehetővé tette, hogy ma is itt legyünk. A magyar nép most is egységes, a jelenlegi országhatárokat is legyőzve." Kerekes Henrietta rámutatott arra is, hogy "a magyarság fennmaradásának záloga a történelem során is oly sokszor tapasztalt összefogás: a nemzet összefogása". Magyarország mai kormánya kiemelten figyel a határon túli magyarság életére – mondta –, arra törekedve, hogy az itt élők szülőföldjükön emberi méltóságban, egzisztenciális biztonságban, kultúrájukat ápolva boldoguljanak.
Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke beszédének elején utalt arra, hogy Vereckén néhány nappal a tiszacsomai ünnepséget megelőzően szintén honfoglalási ünnepség zajlott, melynek alkalmával Kövér Lászlónak, a Magyar Országgyűlés elnökének részvételével újraavatták az immár sokadik alkalommal megrongált, majd helyreállított honfoglalási emlékművet. A vereckei emlékmű kapcsán folytatott küzdelem, a többszöri "újrakezdés" bizonyos vonatkozásokban nagyon jól érzékelhető itt, a tiszacsomai emlékpark földjén is. S bár az évszázados történelmi viharok az itt élt elődöket is folyamatosan tépázták, mégis mindig volt erejük az újrakezdéshez. "Mi volt az az erő, az a folytonosság, mely az elmúlt 1100 év folyamán számtalanszor hozzásegítette őseinket az újrakezdéshez? – tette fel a kérdést a szónok. – Számtalan válasz létezhet, én mégis úgy gondolom, hogy maga a "nemzet" volt az, amely arra késztette az embereket, hogy magyarként szervezzék újra magukat: bárhonnan is jöttek, bármilyenek is voltak a körülmények, ez a nemzeteszme 1100 éven keresztül képes volt arra, hogy a más és más, új és új emberanyagból számtalan alkalommal saját magát újrateremtse." Kovács Miklós emlékeztetett arra, hogy a kárpátaljai magyarság is az elmúlt 1100 év örököse, mely természetesen feladatokkal jár. "Számunkra itt jelenleg is újrakezdés zajlik, melyhez hosszú nemzeti történelmünk újrakezdéseiből kell megpróbálni erőt meríteni: ha sikerült hont foglalni, a tatárdúlás után lerombolt országot újjáépíteni, kiheverni a hosszú török háborúskodást, valamint a modernkori asszimilációs törekvéseket, akkor ezen újonnan, de igen nehezen szerveződő országnak a keretei között is sikerülhet megmaradnunk. Egy olyan országban, melynek államformája ugyan demokrácia, mely ország vezető rétege azonban egyértelműen mégis az itt élő magyarság megszűnését szeretné: azt, hogy a magyar nemzeteszmét hordozó közösség épületének köveit lebontsa, hogy majd azokat saját céljai érdekében nyersanyagként használja fel. Nekünk, régi nemzetünk fenntartóinak vigyáznunk kell az örökségként kapott épület egyben maradására."
Ha tudunk szervezni és lesz akaratunk újraalkotni, ha a közösség többsége a passzivitást mellőzve azonosulni tud a közösségépítés eszméjével, akkor mi is elmondhatjuk: nem volt hiábavaló az elmúlt 1100 év. "Kegyetlen kérdés ez, és választás elé a történelem állított minket. Nem mi vagyunk az elsők: de ne is mi legyünk az utolsók. Lássuk és találjuk meg magunkban a megmaradásunkhoz szükséges akarat utolsó szikráit, szedjük össze magunkból a szervezés, az áldozatvállalás utolsó készségeit, becsüljük meg azokat, akik ezeket a dolgokat még komolyan veszik, és tartsuk nagyra a bátorságot, ami ezeknek a felvállalásához kell. Ha erre képesek vagyunk, akkor jogosan állunk itt, őseink sírjai fölött, akkor ez a történet, nemzetünk 1100 éves története itt, ezen a tájon is folytatódni fog" – zárta szavait Kovács Miklós.
Megosztva az ünneplő sokadalommal gondolatait, Tóth Jenő görögkatolikus parochus rámutatott: a honfoglalás nem történhetett volna meg a magyarságot irányító vezérek nélkül. Ez is bizonyítja azt, hogy egy nép, egy nemzet jövője szempontjából milyen meghatározóak annak vezetői. Az atya a Bibliából a jó pásztor példázatát idézte: "Én vagyok a jó pásztor. Aki engem követ, nem jár sötétségben." Jenő atya reményét fejezte ki, hogy lesznek majd olyan vezetők, akik a kárpátaljai magyar közösséget a fenti példázat szellemében vezetik majd.
A rendezvényt tematikus irodalmi műsor tette még ünnepélyesebbé, amelyben Ezt a földet választottam c. műsorukkal felléptek a Nagymuzsalyi Középiskola növendékei Jakab Erika tanárnőnek, a KMKSZ Nagymuzsanyi Alapszervezete elnökének vezetésével; Peres Dóra guti iskoláslány Szent István királyunkról szóló éneket adott elő, Csizmár Adrián, a Tiszacsomai Középiskola tanulója Pósa Lajos Magyar vagyok c. versét, a nagymuzsalyi Jakab Dániel pedig Wass Albert Intelem c. költeményét szavalta el.
A megemlékezés koszorúzással ért véget.