Vidékünkön is megemlékeztek a magyar kultúra napjáról január 22-én. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) az elmúlt évek hagyományát követve az ungvári színházban tartotta meg ünnepi rendezvényét vasárnap. A helyi magyarság ezúttal is színházi előadással ünnepelt: a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulata Molnár Ferenc Az üvegcipő című darabját adta elő nagy sikerrel.
A megye legnagyobb előadótermét megtöltő több száz fős közönség előtt Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke ünnepi köszöntőjében arról beszélt, hogy a kárpátaljai magyarság számára a színházi előadás, a műélvezet sajnos nem megszokott, mindennapi élmény. Mint fogalmazott, a kultúra melegházi növény, nem szórakozás, nem kikapcsolódás. "A kultúra szellemi értékek létrehozása és szellemi értékek elsajátítása. Ez nem könnyű, nem egyszerű. Minél fáradtabbak, minél szegényebbek, kifacsartabbak, zaklatottabbak az emberek, annál kevésbé valószínű, hogy az egyszerű pihenés és szórakozás helyett kulturális termékeket akarnának fogyasztani – mutatott rá helyzetünket vázolva. – Mi magyarok, ebben az országban, ahol élünk, ebből a szempontból egyértelműen ridegtartáson vagyunk, s ezért úgy jön ki, hogy ami egy békésebb, nyugodtabb, gazdagabb világban mindennapi esemény lenne – vagyis hogy a színház, a magasabb kultúra iránt érdeklődők megnézik az éppen esedékes előadást, s szakértő szemmel értékelik azt –, annak a mi esetünkben már önmagában véve is van egy kis ünnepélyes jellege". Vagyis a január 22-i színházi előadás nemcsak azért élmény, mert kinevezzük azt ünnepi rendezvénynek, hanem azért is, mert a mi viszonyaink között eleve nem olyan könnyű és nem olyan egyszerű eljutni a színházba – tette hozzá.
Azonban az a körülmény, hogy a magyarság évről évre összejön, s megtölti Kárpátalja legnagyobb előadótermét, azt mutatja, hogy mégiscsak van igény színházra, kultúrára – mutatott rá. Talán ha a körülményeink nem lennének ennyire mostohák, lehetne itt normális kulturális élet, elérhetné a kárpátaljai magyarok sorában a kritikus tömeget az érdeklődők száma, azaz az általuk megvásárolt jegyekkel eltarthatnák a színházat, más kulturális intézményeket – vélekedett a KMKSZ elnöke, aki reményének adott hangot, hogy egyszer talán majd sikerül is elérni ezt.
Rajtunk múlik, hogy a kultúra iránti igényt, nyitottságot valahogyan megőrizzük – tette hozzá. "Tartsuk észben, hogy a kikapcsolódáson, a szórakozáson kívül van kultúra is. Kultúra, amely erőfeszítést igényel, s egyáltalán, igényt arra, hogy a színpadról vagy a festővászonról valamiféle értéket közvetítsenek felénk, hogy az értékes, magasabb rendű dolgok iránt nyitottak legyünk. ... S bár most nem mondhatjuk el, hogy kulturális életünk teljes, kerek volna, minden területre kiterjedne, pezsegne, de azért az erre való igényt fenntarthatjuk, időről időre tartva egy ilyen demonstrációt, felmutatandó, hogy bármennyire nehéz helyzetben is vagyunk, bármennyire nyomjanak, gyötörjenek is bennünket, bármennyire "ridegen tartsanak" is minket, mégis van bennünk igény erre a melegházi termékre, a kultúrára. Megmutathatjuk, hogy mi magyarok nemzet, kultúrnemzet vagyunk" – mondta végezetül Kovács Miklós.
Az ungvári színház közönsége ezen az ünnepi estén Molnár Ferenc Az üvegcipő című színpadi művét láthatta Árkosi Árpád rendezésében. A színpadon megelevenedő történet szerint Irma (Tarpai Viktória), a józsefvárosi cseléd szerelmes lesz Sipos Lajosba (Kacsur András), a korosodó, szegény bútorasztalosba, aki viszont annak az Adélnak (Béres Ildikó) a szeretője, aki tulajdonosa a bérháznak, amelyben élnek, s ahol Irma szolgál. Az érzelmekből mégsem lesz klasszikus szerelmi háromszög, ahhoz a szereplők – néha előéletük ellenére is – túl tiszták, becsületesek és őszinték.
Adél, aki fiatal korában szobalányként és az uraság fiának szeretőjeként tett szert némi tőkére, idősödve tisztességes házasságra, társadalmi megbecsülésre vágyik, ezért "rákényszeríti" Sipos urat, hogy vegye feleségül. Sipos úr kispolgári tisztességből belemegy a házasságba, annak ellenére is, hogy gyanítja, menyasszonya az esküvővel az igaz szerelem elől menekül, amely a nálánál fiatalabb Császár Pali (Ferenczi Attila) képében túl későn adatott meg neki. Az álomvilágban élő bolondos Irma azonban nem hagyhatja az imádott férfit, ezért kétségbeesésében világgá kürtöli szerelmét, valamint Adél és Császár kapcsolatát a lagzi vendégei előtt – ami az alighogy megkötött házasság végét jelenti –, majd utcalánynak áll.
A lakodalom éjszakájára virradó kijózanító reggel rádöbbenti hőseinket, hogy sorsuk elől nem menekülhetnek. Adél hazatér Császárhoz, hogy szembenézzen szerelmével abban a biztos tudatban, hogy boldogsága rövid életű lesz. Eközben Sipos úr elfogadja Irma szerelmét, s a fiatal lánnyal a karján vág neki, hogy új, közös életet kezdjenek. A történet így végül is happy enddel ér véget, bár belengi némi fátyolszerű szomorúság a hangulatot.
A lényeg, hogy a közönség két felvonáson keresztül nagyszerűen szórakozott a remekbe szabott molnári párbeszédeken, a cselekményt fűszerező poénokon és a színészek virtuóz játékán.