Tavaly ősszel Munkácson színvonalas nemzetközi konferencia keretében emlékeztek meg a neves kárpátaljai botanikus-pedagógus, Margittai Antal születésének 130. évfordulójáról. A konferencián több nemzetközi szaktekintély mellett jelen voltak a tudós leszármazottai, rokonai is. Meglepődve értesültünk arról, hogy többek között közéjük tartozik Illár Lénárd, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) előadója, a KMKSZ Ráti Alapszervezetének elnöke is, akinek családja abból a szempontból is érdekes, hogy a tagjainak döntő többsége orvos vagy biológus lett. Az alábbiakban vele beszélgettünk.
– Milyen ágon rokona Margittai Antal, s mit kell tudnunk erről a tudósról?
– Édesanyám, Gerber Éva mesélt először róla még gyerekkoromban, majd később egyetemi éveim alatt hallottam munkásságáról. Sajnos szüleim már meghaltak, így csak saját emlékeim alapján tudom rekonstruálni a rokonságot. Ezek alapján több mint valószínű, hogy dédapámnak – akik kilencen voltak testvérek – a testvére volt Margittai. Vele kapcsolatban sajnos sok minden tisztázatlan, de annyi bizonyos, hogy 1880. szeptember 17-én született Várpalánkán, a sváb származású Gerber családban. Munkácson végzett gimnáziumi tanulmányokat, majd ezt követően 1900-ban beiratkozott a Budapesti Egyetemre, ahol matematikát és fizikát tanult. Tanárai közé tartozott Beke Manó és Eötvös Loránd. Mindvégig kitűnő tanuló volt. A matematika–fizika tanári diploma megszerzése után Znióváralján (szlovákul (Klástor pod Znievom) és Stubnyafürdőn (szlovákul Tureianske Teplice) a tanítóképző intézet tanára lett, itt kezdett a botanikával behatóbban foglalkozni, komoly eredményeket ért el Túrócz vármegye flórájának kutatásában. Az itt szerzett adatokat 1910-ben közölte a Magyar Botanikai Lapokban, ez volt első tudományos cikke. 1916 nyarán szülőföldjére, Munkácsra helyezték, ettől kezdve minden figyelmét Bereg megye és Máramaros tanulmányozásának szentelte. A cseh érában akadályoztatva volt a kapcsolattartásban az anyaországi botanikusokkal. Mikor végre újra sikerült, tíz évvel visszadátumozta a herbáriumi lapokat, mert félt a cseh állam haragjától. Műveit egész életében – egy ruszin nyelvű munkától eltekintve – magyarul vagy latinul jelentette meg. Tudomásom szerint tudományos munkássága összesen 33 magyar, latin, szlovák, cseh nyelven megjelent publikációt számlál. Nevét számos általa, illetve tiszteletére elnevezett faj is őrzi, pl. a Rosa margittaiana Sar., a Centaurea margittaiana Wagn., vagy a Thymus margittaianus Lyka. Igen hírneves botanikus volt a maga korában. 1938-ban vette fel a Margittai nevet, s 1939-ben hunyt el. A szovjet érában az ő tudományos érdemeit is háttérbe szorították, elhallgatták. Napjainkban kezdenek vele újra behatóbban foglalkozni.
– Az önök családjában valóban sok az orvos és biológus?
– A többség valóban valamelyik e kettő közül. Margittai Antal botanikával foglalkozott. A dédapám vállalkozó volt, de a nagyapám, Gerber Lénárd orvos volt, egyetemi tanulmányait Budapesten és Prágában végezte. Amikor Kárpátalja területe visszakerült Magyarországhoz, a visszatérő magyar államhatalom egyesek korábbi hadi érdemeit vitézzé avatással ismerte el. Az én nagyapám is végigharcolta az első világháborút, és a harcok alatt vitézségi érmet szerzett, ami lehetőséget adott volna számára a vitézzé avatásra, ennek viszont egyik feltétele volt az idegen hangzású nevek magyarosítása. Nagyapám azonban karakán ember volt: felutazott az illetékes budapesti minisztériumba, és ott azt mondta: "Ha ott akkor, a világháborúban jó voltam Gerberként harcolni a lövészárokban, akkor most is legyek jó ezzel a névvel vitéznek."
Később nagyapám lakást és körorvosi állást kapott Szerednyén, kemény munkát végzett ezen az egykor magyarok is lakta településen egészen a 1944-ben bekövetkezett haláláig. Nem kis büszkeséggel tölt el, hogy a mai napig emlékeznek a nevére. Ennek egyik példája volt, amikor nemrég egy tantárgyi vetélkedőre kísértem el a diákjaimat. Ott találkoztam Szerednyére való lakosokkal, akik, miután megtudták, hogy Gerber Lénárd, az egykori körorvos unokája vagyok, gratuláltak, és nagyon dicsérték nagyapámat. Közülük sokan már csak hallomásból ismerhették őt, de az, hogy elismerően szóltak róla, nagyon büszkévé tett. Nagyapám nagyon komolyan vette a hippokrateszi esküt, s lehet mondani, hogy a munka okozta a halálát. A beteglátogatások közben megfázott, tüdőgyulladást kapott, de még így is gyógyított. Nem feküdte ki a betegséget, belehalt.
Megemlítendő még, hogy a szerednyei rendelőintézet mind a mai napig a régi családi házunkban működik, amit a második világháborút követően a szovjethatalom kisajátított.
A háború alaposan "szétszórta" a családot. A többség nyugatra, az anyaország belsejébe menekült, itthon csupán nagyapám testvére, Gerber Béla bácsi maradt. Őt aztán a megszállók elvitték munkaszolgálatra. Több évet húzott le a Gulágon, később sikerült hazajönnie és Munkácson, a családi házban élt. Egy fia és egy lánya volt. A rendszerváltást követően, a 90-es évek elején az egész munkácsi Gerber család kivándorolt Németországba. Sajnos a kapcsolatunk velük megszakadt. Ez hát a "német ág".
Ami Margittai Antal családját illeti: ők szintén a háború miatt menekültek el Munkácsról az anyaország belsejébe. Jelenleg Sopronban él unokája, Margittai Endre, aki erdőmérnök. Legutóbb a család soproni tagjaival, Margittai Antal unokájával, Endrével és feleségével találkoztam a hírneves botanikus születésének 130. évfordulójára rendezett munkácsi konferencián, beszélgettünk egy kicsit, igen jóleső volt. Sajnos a többi rokon közül csak nagyon keveset ismerek. A nagyapám egyik fiútestvérének a gyermeke, Margittai Jenő Nyíregyházán él, képzőművész és a nyíregyházi főiskola tanára volt. Náluk voltunk egyszer-kétszer látogatáson még gyerekkoromban, de sajnos ez a kapcsolat is megszakadt. Ők hát az anyaországi ág.
A nagyapám egyik testvére apácaként ment ki Amerikába, róla a munkácsi Béla bácsitól szereztem tudomást. Évtizedekkel később kaptam egy ügyvédi értesítést, melyben közölték velem, hogy a hölgy meghalt, de a végrendeletében nem hagyott rám semmit. Ezzel az értesítéssel tehát elkezdődött és rögtön be is fejeződött egy amerikai rokoni kapcsolat...
Visszatérve a közelebbi családra: a édesanyám, Gerber Éva biológus volt, a Ráti Általános Iskolában tanított több mint harminc évig, ma is jó szívvel emlékeznek rá a tanítványai, nekem adta át a stafétát, hiszen jelenleg is biológiát tanítok az említett iskolában. Édesapám szintén biológiát végzett, diplomamunkáját a Peres növényvilágáról (a Latorca ártere a falu határában) készítette, amelyről még most is elismerően nyilatkozott Komendar Vaszil profeszor, akivel a Margittai-emlékkonferencián találkoztam, pedig azóta eltelt 50 év. A háború előtt kereskedelmi iskolát is végzett Ungváron. A kolhoz megalakulása után rövidesen megválasztották őt kolhozelnöknek. Kidolgozott egy legeltetési rendszert, amelynek a megismertetésére összköztársasági szimpóziumot szerveztek. E munka elismeréseként a 23. pártkongresszuson ist részt vett Moszkvába mint a kárpátaljai küldöttség tagja, ahol többek között Jurij Gagarinnal is találkozott.
Ami a saját családomat illeti, mi is a "hagyományokat" követjük: a feleségem, Krajnik Marianna orvos, én biológus vagyok, a lányom, Éva pedig a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola biológus hallgatója.
– Büszke a családjára?
– Természetesen, hiszen mindegyik hozzátartozóm a maga módján hasznos ember. Igyekszem példát venni az elődeimről kitartásból, magyarságból, munkabírásból. Megemlítendő még, hogy Margittai Antaltól kéziratok is öröklődtek a családunkra A virágok atyai szeretete címmel. Ezeket a kézzel írott feljegyzéseket most számítógépes úton elkezdtem feldolgozni, s idővel szeretnénk megjelentetni. Nagyon érdekes maga a stílusa: úgy magyaráz, hogy a legegyszerűbb emberek is megértik. Talán ez az egyik olyan érték, mely jelenlegi globalizált világunkban már nincs meg...