Beregszásztól 10 kilométerrel délnyugatra egy mindössze 980 lelket számláló, ám történelmileg mégis jelentős kistelepülés, Tiszacsoma húzódik meg a magyar–ukrán határ térségében, melyet könnyen megközelíthetünk a járási központból délelőtt minden órában, délután pedig minden második órában közlekedő autóbusszal.
Gyepűvédők faluja
Az ukrán történetírásban általánosan elterjedt nézet szerint Kárpátalja területe I. (Szent) István uralkodásáig vagy akár a XIII. századig a Kijevi Rusz része volt, mely állítást azonban látványosan cáfolja a Tiszacsoma határában az 1980-1990-es években feltárt honfoglalás kori település és temető, ahol is X. századi magyar szablyák, nyílvesszők, ékszerek és cserépedények kerültek elő a földből. Mindez pedig azt bizonyítja, hogy honfoglaló eleink nemcsak átvonultak a ma Kárpátaljának nevezett vidéken, hanem le is telepedtek itt, s gyepűvédő falvakat alapítottak, melyek lakói – pontosabban az azokban élő harcosok – a főleg fatorlaszokkal megerősített határvédelmi rendszert, a gyepűt vigyázták a Kárpátok belső oldalán húzódó, lakatlanul hagyott, erdős gyepűelvén Magyarország belseje felé utat törő idegen hadak ellenében.
Nem tudjuk, hogy a későbbi századokban miként alakult az ősi település sorsa, mindenesetre az itt folyó Csoma patakról elnevezett Tiszacsoma község neve – Chama alakban – elsőként csak egy 1327-es keltezésű okmányban jelenik meg, mint az örökös nélkül elhunyt Búcsúi Mihály uradalma, melyet I. Károly Róbert királyunk Pál fia Dezső beregi ispánnak adományozott, később pedig a Szentiványi, a gróf Károlyi és a Kajdi családok kezére kerültek az itteni birtokrészek. Lehoczky Tivadar, vidékünk XIX. századi kutatója szerint korábban nagy kiterjedésű tölgyerdők borították a vidéket, melyeket csak az 1850-es években kezdtek intenzíven irtani, mára pedig jóformán semmi sem maradt belőlük, tágas mezők húzódnak az egykori erdők helyén.
Tiszacsoma a trianoni békeszerződésig Bereg vármegye Tiszaháti járásához tartozott, majd következett a két világháború, melyek során viszont a lakosság összesen nem szenvedett el annyi pusztítást, mint a sztálini terror idején. 1944 őszén a szovjet munkatáborokba hurcolták a község 114 magyar férfilakosát, akik közül negyvenhatan sohasem térhettek haza otthonaikba.
A párttitkár megfenyegette a KMKSZ szervezőjét
– A KMKSZ helyi alapszervezete 1989 decemberében alakult meg, jelenleg pedig 252 tagot számlál – tájékoztat Rácz János alapszervezeti elnök.
– Nem ment viszont simán a szervezői munka – pillant vissza a kezdetekre Mészáros Margit, a KMKSZ aktív tagja. – Amikor ’89 őszén aláírásokat kezdtem gyűjteni a megalakulásunk érdekében, munkahelyemen, a Mezőgecsei Községi Könyvtárban felkeresett a Nagybaktai Állami Mezőgazdasági Kísérleti Állomás akkori párttitkára (a tiszacsomai földeket is a nevezett gazdaság művelte meg), és fenyegetni kezdett, hogy merek én ilyen tevékenységet folytatni. Még jó, hogy védelmébe vett a mezőgecsei tanácselnök és az iskolaigazgató (településünk 1996-ig a Mezőgecsei Községi Tanács irányítása alá tartozott), s megérttették a pártfunkcionáriussal, hogy teljesen legális dologról van szó, így végül békén hagyott. Az alapszervezet megalakulása során azután felajánlották nekem az elnöki tisztséget, én azonban megelégedtem a titkári pozícióval.
– Megalakulásunkat követően előbb kopjafát állítottunk a temetőben a II. világháború és a sztálinizmus áldozatainak az emlékére, majd, miután felépült a község új görög katolikus temploma, a falán márványtáblát helyeztünk el az elesett katonák és mártírhalált halt földijeink tiszteletére – veszi vissza a szót Rácz János. – 1996 októberében felavattuk a honfoglalási emlékparkot, annak stilizált kaput formázó emlékművével, melynek két oldalán – 2000-ben és 2001-ben – felállítottuk I. (Szent) István király, valamint Árpád fejedelem szobrát, a közelmúltban kővel burkoltuk be az emlékmű talapzatául szolgáló földhalmot, tavaly pedig elkészíttettük a park területére vezető út elején a székelykaput. 1996 óta, a KMKSZ megyei szervezetének a támogatásával, minden évben itt szervezzük meg a honfoglalási ünnepséget.
Már öt alkalommal rendeztük meg a Árpád-kupát, a honszerző fejedelemről elnevezett labdarúgótornát, három esztendeje, évente asztalitenisz-versenyt szervezünk, rendszeresen megtartjuk az anyák napi ünnepséget, valamint – a KMKSZ megyei szervezetének a segítségével – a gyermeknapi rendezvényt, megemlékezünk nemzeti ünnepeinkről, megünnepeljük a magyar költészet napját, Mikulás-napi ünnepséget szervezünk, a múlt év decemberében pedig első ízben bonyolítottuk le a betlehemes találkozót, melyen a helybeliek mellett több beregszászi járási község hagyományőrzői is megjelentek. Megjegyezném: falunkban mindig is foglalkoztak betlehemezéssel, melynek hagyománya apáról fiúra száll, s karácsonykor három betlehemes csoport is járja a helység utcáit.
A KMKSZ-rendezvények megszervezésében jelentős részt vállal Mészáros Erzsébet, az alapszervezet elnökségi tagja, aki községi könyvtárosként is aktívan részt vesz a község kulturális életében. Tavaly például tematikus estet rendezett az anyanyelv világnapja alkalmából, a közelmúltban irodalmi összeállítást készített a magyar kultúra napja alkalmából, február 19-én pedig farsangi gyermekdélutánt szervezett.
"Többen is eladták a jószágot, hogy bevezethessék a földgázt"
– Mivel községünk földjei a Nagybaktai Állami Mezőgazdasági Kísérleti Állomáshoz tartoznak, az állami gazdaságokat pedig nem osztották fel, ezért nálunk nem került sor földosztásra, s csak 50 árig bővítették ki a gazdák háztájiját, ám erőgépek, illetve pénz hiányában nem egy helybeli lakos még az így kapott parcelláját is parlagon heverteti – vált témát beszélgetőtársam. – Korábban sokan tartottak szarvasjószágot, ám hogy bevezethessék a földgázt, többen is eladták a tehenüket, így alaposan megcsappant a községi csorda létszáma, kevesebb tiszacsomai tej kerül a beregszászi piacra, mint azelőtt. A malacnevelés pedig nem kifizetődő, mert a gazdák kénytelenek áron alul eladni a jószágot a felvásárlóknak. Mindössze két-három család foglalkozik fóliaházi zöldségtermesztéssel, a beregszászi gyárakban is csak 20-30 helybeli lakos helyezkedett el, s ugyanennyien vállalkoznak magyarországi idénymunkára, konkrétan gyümölcsfák metszésére.
A munkaképes férfiak többsége kőművesként dolgozik, az ungvári, munkácsi, beregszászi, valamint a közeli falvakban sorra kerülő építkezéseken keresik meg a kenyerüket. Egyre kevesebben kőműveskednek viszont Kijevben, mert az ott megkeresett jövedelem jó része rámegy az étkezésre, a szállás biztosítására, így nem hoznak haza annyi pénzt, amennyit remélnek, de a legrosszabb, hogy sokszor öt hónapig távol vannak a családjuktól.
Farmergazdaságot mindössze két helybeli lakos létesített, egyikük viszont csak egyetlen hektárral rendelkezik, s inkább a pékségéből, az ABC-jéből, valamint a kávézójából tartja fenn magát.
Jobb a tehén, mint a bika
– Három éve indítottam be a farmergazdaságomat, három hektárt mondhatok a magaménak, huszonkettőt pedig a Nagybaktai Állami Mezőgazdasági Kísérleti Állomástól bérelek, csak sajnos, elég magas a bérleti díj, négy és fél mázsa terményt kell fizetnem egy hektár után – mutatja be gazdaságát Papp György farmer. – Kalászosokat termesztek, s kezdetben nagyban foglalkoztam bikaneveléssel, amikor még állami támogatást kaptam hozzá. Előbb a beregszászi, majd ennek bezárása után a két munkácsi vágóhíd valamelyikén adtam el az állatokat. Két éve még 10,50 hrivnyát kaptam élősúlyban a bika kilogrammjáért, amihez még jött a 3,90 hrivnyát kitevő állami támogatás, az utóbbi viszont tavalyelőtt megszűnt, s azóta már csak kevés bikát tartok (jelenleg például kettőt). Ezeket beregszászi henteseknek adom el, akik viszont alacsony felvásárlási árat szabnak. Így a tehéntartás már jövedelmezőbb, mint a bikanevelés, mert a négy tehenünk tejét elég szép áron tudom értékesíteni a beregszászi piacon, öt hrivnyát kapok literjéért. Emellett búzát, árpát is adok el a kevés saját terménnyel bíró falubelijeimnek, sőt trágyát is értékesítek a kis létszámú jószágállománnyal rendelkező helybeli gazdáknak, akik 800 hrivnyát fizetnek hét tonna trágyáért.
"Újabban növekszik a cukorbetegek száma"
– A faluban elterjedt betegségekről szólva, jelenleg a legtöbb páciens vírusos hűléses megbetegedésekkel keresi fel a felcserközpontot – jellemzi a tiszacsomaiak egészségi állapotát Bán János felcser. – Gyakori a magas vérnyomás, illetve a szívelégtelenség. Az előbbi elsődleges oka a stressz, a túl zsíros étkezés, valamint egyesek esetében a túlzott alkoholfogyasztás, a szívelégtelenség pedig a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, valamint az idegi megterhelés hatására alakul ki. S újabban növekszik a cukorbetegek száma, amit összefüggésbe lehet hozni a túlzottan zsíros étkezéssel, illetve az anyagcserezavarokkal. Az utóbbiak kialakulásában pedig az a tény is szerepet játszhat, hogy a permetezés során túl nagy adag vegyszert kap a paradicsom, valamint az uborka. Tébécében négyen szenvedtek, ám mind tünetmentesekké váltak, már nem fertőzőek, ám évente kétszer, tavasszal és ősszel kezelésre kell jelentkezniük. Daganatos megbetegedés 24 helybelinél alakult ki, köztük kilenc páciensnek rosszindulatú daganata van, többnyire bőrrák.
Korábban volt egy gyógyszertárunk, de ezt már bezárták, a magánpatikusok pedig nem akarnak patikát nyitni a faluban, ráfizetésesnek gondolva azt, pedig, sajnos, van elég betegünk, naponta átlag 28 páciens keres fel bennünket, a legközelebbi patika pedig Badalóban működik. Még jó, hogy kielégítően el vagyunk látva az elsősegélyként alkalmazott gyógyszerekkel, vérnyomáscsökkentőkkel, lázcsillapítókkal, görcsoldókkal, sokkos állapot, illetve szívelégtelenség esetén alkalmazott orvosságokkal. A legtöbb vakcinából is megfelelő mennyiség áll a rendelkezésünkre, nincs viszont elegendő hepatitis elleni védőoltásunk.
Erősödő hitélet: egy falu, három templom
Érdekességként jegyezhetjük meg, hogy a környező, túlnyomórészt református vallású falvaktól körülvett Tiszacsomán a lakosság mintegy 90 százaléka görög katolikus, rajtuk kívül pedig kis létszámú református gyülekezet is működik a községben. De talán még érdekesebb, hogy a görög katolikus egyházközség két templommal is rendelkezik.
– A régi szentegyházunk nemcsak templomként, hanem egyházi iskolaként is működött, s már az 1900-as évek elején felvetették, hogy új templomot építenek a községben, ám különböző okok miatt a terv sokáig csak terv maradt – mutatja be gyülekezetét Demkó Ferenc görög katolikus parochus. – 1949-ben azután nálunk is sort kerítettek a pravoszlavizációra, a szovjet időszak végén pedig rendre orosz nemzetiségű papokat neveztek ki az egyházközségbe, akik oroszul tartották a szent liturgiát, így csak az igazán kitartó templomlátogatók jelentek meg a szent liturgiákon. 1989-ben azután újjászületett az egyházunk, Tiszacsomán is újból megalakult a görög katolikus gyülekezet, magyar parochusok érkeztek a faluba, s nagyon fellendült a templomlátogatási kedv. Előbb – rövid ideig – Orosz István volt a helybeli parochus, akit Szabó Konstantin követett a tisztségében, aki 1993-ban hozzálátott az új templom felépítéséhez, mely munkát – 1997-es kinevezésemet követően – én folytattam, egészen a szentegyház 2009-es felszenteléséig. Nyugati segítséget, illetve magyar állami támogatást is kaptunk az építkezéshez, s a gyülekezet is kivette a részét a munkából. 2009 óta az új templomban tartjuk meg a szent liturgiát, a régi használaton kívül áll.
Az 1990-es évek elején visszakaptuk a parókiát, s részben itt, részben a helyi középiskolában tartjuk meg a hittanórákat, melyeken jelenleg hatvan tanuló vesz részt. Évente átlag 15 gyermeket keresztelünk meg, 10-14 hívünket temetjük el, kicsiny viszont a házasodási kedv, esztendőnként többnyire 6-8 pár mondja ki a boldogító igent, 2005-ben ellenben egyetlen esküvőre került sor.
A görög katolikus egyházközség újjáalakulása mellett a közelmúltban gyülekezetté formálódott a helybeli, kis létszámú református közösség is, mely 2002-ben felépítette a maga templomát, az egyházi szolgálatokat pedig Dávid Árpád mezőgecsei lelkész végzi el.
Oktatás
A szovjet érában a Nagybaktai Állami Mezőgazdasági Kísérleti Állomás a hozzá tartozó községek központjává akarta fejleszteni Tiszacsomát, így a korszakra jellemző megalománia jegyében egy túlméretezett középiskolát, valamint egy hatalmas, a községi könyvtárat is magába foglaló kultúrházat építettek a településen. Az óriási iskolaépület jó része viszont ma kihasználatlanul árválkodik, s Babják Editnek, a Beregszászi Járási Oktatási Osztály főmunkatársának a tájékoztatása szerint mindössze 128 diák végzi itt a tanulmányait. A művelődési ház állaga pedig alaposan leromlott, a tető beázik, a falak átnyirkosodnak, ám ennek ellenére színvonalas munka folyik az intézményben. S mivel kicsiny faluról van szó, a község Napsugár Óvodájában – mint Jancsi Irén nevelőnőtől megtudom – csak 17 négy–hat éves gyermekkel foglalkoznak egy összevont csoportban. Tervezik viszont, hogy tavasszal indítanak egy bölcsődés csoportot, melybe másfél éves kortól fogják felvenni az apróságokat.