Ha a Beregszász–Munkács főútvonalon haladva, Gát községet elhagyva egy bekötőúton balra térünk, három kilométer megtétele után megérkezünk egy 2243 lakost számláló, nagyobbrészt magyarlakta településre, Izsnyétére.
Traianus császár kincse
A múltban nagy kiterjedésű mocsarak és erdőségek övezték a falut, s bár az előbbieket mára lecsapolták, erdőkből még ma sincs hiány az izsnyétei határban, a hagyomány szerint bujdosó szegénylegények is rejtőzködtek itt a kuruc korban, nem kívánva fejüket a császári rabigába hajtani. Már az ókorban is létezett itt egy Iscenum nevű, feltehetőleg kelta alapítású település, melynek kiváló természetes védelmet nyújtottak a nehezen átjárható lápok. A község területén talált, Traianus császár idejében vert római pénzek pedig arra utalnak, hogy a falu lakói kereskedelmi kapcsolatban álltak a Római Birodalommal. Az ókori település viszont később elpusztult (meglehet, a nagy népvándorlás egész Európát felforgató vihara söpörte el), s csak hosszú évszázadok múltán népesült be újból a terület. A középkori írásos források 1248-ban tesznek először említést – Snethe alakban – a községről, melynek neve a Zneta szláv személynévből ered, s hosszú évszázadokig a munkácsi uradalomhoz tartozott, Munkács mindenkori urai voltak a helység földbirtokosai. A település lakói hamar elfogadták a kálvini tanokat, 1595-ben már református anyaegyház működött a településen, melynek – 1645-ig – Nagy- és Kisgut is a fiókegyháza volt. A hívek viszont hosszú évszázadokig egy ősi fatemplomban gyűltek össze, míg csak az 1900-as évek elején egy, a fél falut felperzselő tűzvész el nem pusztította a szentegyházat. Az egyházközség ezt követően, 1906 és 1907 folyamán építette fel ma is álló, eklektikus stílusú kőtemplomát. A számunkra megannyi megpróbáltatást hozó XX. században azután 11 helybeli lakos esett el a II. világháború harcmezőin, a bolsevikok pedig 1944 őszén 100 izsnyétei magyar férfit hurcoltak el Sztálin "meghalasztó" táboraiba, akik közül 44 áldozat teste jeltelen tömegsírokban porladt el.
Borscs és gulyásleves
– A népesség 70 százaléka magyar, 30 százaléka ukrán, ám a két közösség eléggé elkülönül egymástól, mintha két külön községet alkotnának. Mi a falu nyugati részén elterülő ún. magyarvéget lakjuk, ők pedig a keletre eső oroszvéget népesítik be. Vannak azért kölcsönhatások, például a gasztronómia területén, mi is megkedveltük a borscsot meg a húsos derelyét, az ukránok pedig a gulyáslevest, illetve a pörköltet – mutatja be a települést Pallagi Magdolna, az Izsnyétei Magyar Tannyelvű Általános Iskola pedagógusa, a KMKSZ-alapszervezet korábbi elnöke. – A szláv lakosokkal sem a múltban, sem a jelenben nem voltak, illetve nincsenek problémáink. Amikor az 1944-ben hozzánk is bevonuló szovjet katonák meg akarták ölni Gáti Lajos református lelkészt, Petro Dudinszkij ruszin kereskedő védte meg őt, lebeszélve a "felszabadítókat" eme "nemes" tervükről. Voltak viszont ukrán nemzetiségű, bekerült tanácsi és kolhozi vezetők, akik nem szíveltek bennünket, s rendre ukránul vezették le a kolhozi közgyűléseket, valamint a falugyűléseket. Megjegyezném, a szovjetrendszer évtizedei alatt mindössze egy-egy magyar nemzetiségű személy töltötte be a kolhozelnöki, illetve a tanácselnöki tisztséget. Amikor pedig 1989-ben megalakult a KMKSZ helyi alapszervezete, s az alakuló gyűlésen kitettük a magyar zászlót, és elénekeltük a magyar himnuszt, a kolhozi vezetők felháborodtak, "magyar nacionalistákként" támadtak bennünket. Így végül Fodó Sándor KMKSZ-elnök úrhoz fordultunk támogatásért, aki le is utazott a falunkba, és megmagyarázta a gazdaság első embereinek, hogy szövetségünk nem irányul az ukrán nép ellen, egyedül a magyarság érdekvédelmével foglalkozunk.
– A két etnikum viszonylagos elkülönülését jelzi, hogy nagyon kevés vegyes házasság köttetik a református magyarok és a görög katolikus vagy pravoszláv ukránok között, tavaly például csak egyre, míg 2009-ben egyre sem került sor. A vegyes házasságokból származó gyermekek pedig rendre egyházközségünk tagjaivá válnak – veszi át a szót Orosz József, a református gyülekezet pénztárosa. – Nem nézzük mi le az ukránokat, de más kultúrában élünk, gyermekeink már 1. osztálytól hitoktatásban részesülnek, erős református öntudattal vérteződnek fel, és inkább a saját felekezetükhöz, illetve nemzetiségükhöz tartozó fiatalokhoz vonzódnak.
Megélhetés: az édesapát gyakran lefelejtik a képről...
– Már a szovjetrendszer idején is a helybeli magyar férfiak többsége nem a kolhozban helyezkedett el, hanem építőmunkásokként dolgoztak a néhai birodalom közelebbi-távolabbi városaiban, még Rigába, sőt Szibériába is eljutottak, míg sok magyar asszony mezőgazdasági idénymunkán vett részt Ukrajna belsejében – emlékezik vissza Pallagi Magdolna. – Jelenleg pedig a férfiak 80 százaléka építőmunkásként keresi meg a kenyerét, jobbára Kijevben és Moszkvában, illetve a nevezett városok környékén, ahol többek között megannyi nyaralót építenek az újgazdagoknak, de Magyarországon, illetve Szlovákiában is vállalnak munkát, s van, aki háromhavonta, de akad, aki csak karácsonykor jön haza. A gyermekeik olyan ritkán látják őket, hogy amikor a tanórán rajzot készíttetek a kisdiákokkal a családjukról, a nebulók lerajzolják az anyjukat, a nagyanyjukat, a nagyapjukat, viszont az édesapát gyakran lefelejtik a képről... A nők közül sokan helyezkedtek el a Munkácsi, illetve az Ungvári Műszergyárban, a Gáti, a Nagydobronyi, sőt az eléggé messze eső Tiszapéterfalvai Varrodában. Helyben ugyanis nincs munkahely, a föld pedig gyengén terem, mert a falunk lapályos részen terül el, ahol gyakori a belvíz, a múlt nyáron jóformán sem búza, sem burgonya nem termett, sőt még az utcákon, a kertekben meg az udvarokon is állt a víz, gumicsizma nélkül ki sem lehetett lépni a házból.
A kolhoz felosztásakor, a földek minőségétől függően, 1,5-2 hektárt kaptak a gazdaság volt munkásai, fél hektárt a közalkalmazottak, hat gazda pedig farmergazdaságot alapított. Jó páran belevágtak a nagybani zöldségtermesztésbe, és a munkácsi piacra fuvarozzák a termékeiket, a többség pedig szemeseket termeszt, amit részben a munkácsi piacon értékesítenek, részben pedig sertést hizlalnak rajtuk, csak most még a kilónkénti 14 hrivnyás ár mellett sem vásárolják a hízókat, így többen levágják a jószágukat, és berakják a húst a hűtőládába.
Magyar iskola a nyelvhatáron
– Tizenhat tanárunk jelenleg 122 gyermekkel foglalkozik – tájékoztat Gajdos Valentina, a magyar tannyelvű általános iskola igazgatója. – Az 1990-es évek közepéig nagyon sok magyar gyermeket írattak be a helybeli ukrán oktatási nyelvű általános iskolába, ahol nem egy esetben ők alkották az osztályok felét, azóta viszont a magyar szülők az anyanyelvű tanintézetbe járatják a gyermekeiket, sőt még a vegyes házasságban élők is minket részesítenek előnyben. Azért sajnos minden évben akad egy-két magyar elsős, aki az ukrán iskolában kezdi meg a tanulmányait. Az utóbbi években végzőseink 70-80 százaléka fele-fele arányban a munkácsi, illetve a beregszászi szakközépiskolákban tanul tovább, míg a többiek a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolában, a Munkácsi Szent István Katolikus Líceumban, illetve a Gáti Középiskolában készülnek fel az érettségire.
Működik a futball-, illetve az asztalitenisz-szakkörünk – a munkácsi járási iskolák asztalitenisz-versenyén két hete megnyertük a harmadik helyet –, emellett pedig az ukrán nyelv és irodalom, a tánc-, illetve a számítógépes szakkört is látogathatják a diákjaink. Létrehoztunk egy folklórcsoportot, mely betlehemezéssel is foglalkozik. Ruháikat korábban maguk a szülők készítették el, a közelmúltban viszont – a KMKSZ támogatásával – megnyertük a Szülőföld Alap pályázatát, melynek eredményeként nagyon szép népviseletekkel gazdagodtunk. A KMKSZ, illetve a Munkácsi Járási Oktatási Osztály támogatásával pedig helyreállítottuk és tornateremmé alakítottuk át iskolánk egyik helyiségét. Két évvel ezelőtt felújítottuk az étkezdénket, új bútorokat kaptunk a járási tanügyi osztálytól, illetve a Dorcas Segélyszervezettől, míg a Munkácsi KMKSZ-könyvtár, valamint a KMPSZ szépirodalmi kiadványokat adományozott az iskolánknak.
Részt veszünk a járási tanulmányi versenyeken – a decemberben lebonyolított tanulmányi vetélkedőn két 3. helyezést értünk el ukrán nyelvből és irodalomból –, rendszeresen megszervezzük a szüreti bált, nemrég pedig megnyertük az Egészséget támogató közösségi színtér című európai uniós pályázatot, melyben négy ország: Magyarország, Szlovákia, Románia és Ukrajna vesz részt, s a község lakossága számára nyújt lehetőséget az egészséges életmód kialakítására.
Emlékmű, falunévtábla, 200 vízumigénylés
– A KMKSZ Izsnyétei Alapszervezete 550 tagot számlál – tudom meg Orosz Szilviától, az alapszervezet jelenlegi elnökétől. – A református egyházközséggel együtt, a református templom kertjében emlékművet állítottunk a II. világháború és a sztálinizmus áldozatainak, tavaly felavattuk a szép, új, címeres falunévtáblánkat, a magyar iskolával közösen évről évre megszervezzük a farsangi batyubált, illetve az anyák napi ünnepi rendezvényt, megemlékezünk március 15-ről, s minden ősszel fejet hajtunk a szovjet lágerekben elhunyt izsnyétei magyar férfiak emléke előtt. Felvilágosítást nyújtunk a könnyített visszahonosítással, illetve a vízumdíj visszaigénylésével kapcsolatos kérdésekben, s a jelen pillanatig már több mint 200, a schengeni vízumhoz szükséges támogató nyilatkozat kiállításában vettünk részt.
A II. világháború és a sztálinizmus
áldozatainak emlékműve 114 hittanos
– Gyülekezetünk 1170 lélekből áll, akik közül 173-an még gyermekek, s míg korábban a gáti tiszteletes járt ki hozzánk szolgálni, két éve már saját lelkipásztorunk, Harsányi Béla végzi a lelkészi teendőket, akit tavaly iktattunk be a hivatalába – magyarázza Orosz József. – Az egyházközség létszáma, sajnos, öt éve csökken, évente átlag 8-10 újszülöttet keresztelünk, s 15-17 földinket temetjük el. De a lassú fogyatkozás ellenére sem felejtkezünk el a diakóniai munkáról. Hat éve támogatjuk a magyar iskolát, a múlt évben pedig hozzájárultunk egy leégett tiszaágteleki lakóház, valamint a beregrákosi református parókia tűzkárt szenvedett tetőszerkezetének az újjáépítéséhez. Havonta pénzadományban részesítünk hat fogyatékos gyermeket. Rendszeresen látogatjuk a betegeinket, s a lelki vigasz mellett hozzájárulunk a gyógyszerek beszerzéséhez, illetve a műtétek elvégzéséhez is, amiben nem ismerünk felekezeti vagy nemzetiségi különbséget, idén januárban például segítséget nyújtottunk egy helybeli ukrán fiatalasszony szívműtétjének az elvégzéséhez. Karácsonykor pedig élelmiszercsomagokat ajándékozunk a hittanos gyermekeinknek, illetve a karácsonyi istentiszteletünkre ellátogató helybeli ukrán gyermekeknek is. Egyébként jelenleg 114 gyermek vesz részt a hittanfoglalkozásokon, nyaranta pedig egyházi gyermekhetet szervezünk a parókiánkon, melyen általában 110-120 gyermekkel foglalkozunk, s ez a tábor is nyitva áll a falunkban lakó ukrán gyermekek előtt, akik – legalábbis alapszinten – viszonylag könnyen elsajátítják a nyelvünket.